Az FBI nemrégiben összeállított egy útmutatót szülőknek, amelyben olyan magatartásbeli változásokra hívja fel a figyelmet, amik arra engednek következtetni, hogy gyerekünkre hatványozottan leselkednek az online veszélyek. Nézzünk néhány példát:

- gyakori éjszakai böngészés: tipikus kamaszkori viselkedésforma a késő estébe nyúló böngészés és chatelés. Ez azonban fokozott figyelmet kíván, hiszen utalhat nem ajánlott és így veszélyesebb oldalak és tartalmak látogatására.

- ismeretlen profilok használata, vagy az azokkal való kapcsolatfelvétel. Újabb jelentős veszélyforrásra utalhat, hiszen az online bűnözők igyekeznek ismeretlenek maradni és sokszor erre buzdítják a fiatalokat is.

Az ilyen típusú online tevékenységek következtében nőhet a gyerekek és szülők közötti távolság, amely sok esetben egyre nagyobb veszélybe sodorhatja gyermekünket. A tudatos szülői felügyelet bár valóban nehezebb feladat a mai modern, online világban, de közel sem lehetetlen. A régi hagyományos normák betartása mellett, mint például az őszinte kommunikáció és egyértelmű szabályrendszerek, már számos szoftveres alkalmazás is segíti a szülőket.

Az ESET által bemutatott, androidos telefonokra ingyenesen (korlátozott funkcionalitással) is letölthető szülői felügyelet alkalmazás segít abban, hogy a szülők szabályozzák gyermekeik drasztikusan megnövekedett okostelefon és táblagép használatát és megvédjék őket a különböző veszélyektől.

Az ESET egyik kutatása kimutatta, hogy a szülők 88%-a aggódva figyeli gyermeke online jelenlétét. A felmérés szerint a megkérdezettek 81%-a fél attól, hogy gyermeke nem megfelelő oldalakra kattinthat, 71%-uk elmondta, hogy gyermekük személyes adatokat továbbított idegeneknek az interneten keresztül, amíg 61%-uk kiemelte, hogy a mai gyerekek túl sok időt töltenek az okos eszközök nyomogatásával.

Ezen félelmek ellenére is, csak néhányan használtak szülői felügyelet alkalmazást gyermekeik online jelenlétének ellenőrzésére és védelmére.


A szülők pedig az alkalmazás használata mellett már egy 5 éves kor alatti gyerekkel is körültekintően kell, hogy foglalkozzanak, hiszen az ő érdeklődésükben is már erőteljesen megjelenik az online tér, főképp a játék és videó nézés formájában. 5 éves kor felett pedig már tudatosan lehet/kell beszélni gyerekünkkel a veszélyekről.

Egy korábbi blogbejegyzésünkben olyan életkor-specifikus tanácsokat adtunk közre, amelyek hozzásegítek mindenkit ahhoz, hogy igazi "digitális családfővé" váljon.

Az ESET androidos szülői felügyelet alkalmazása egy olyan gyerekbarát védelmi rendszer, amely segít a szülőknek az okoseszközöket használó gyermekek felelősségteljes nevelésében és irányításában.

Arra tervezték, hogy segítsen megvédelmezni gyermekeiket az online fenyegetések és a nem megfelelő weboldalak ellen. Az alkalmazás felhasználóbarát felülettel rendelkezik és a prémium verzióban komplex gyermekvédelmi funkciókat találunk:

- Alkalmazásfelügyelet: blokkolja a gyermek beállított életkorának nem megfelelő alkalmazásokat

- Időmenedzsment (időszakos korlátozás és időkeret): lehetővé teszi a szülőnek, hogy korlátozza az internetezéssel eltölthető idő hosszát még akkor is, ha a gyermek épp nem tartózkodik otthon

- Webfelügyelet: az alkalmazás automatikusan blokkolja az előre beállított weboldal kategóriákat, mint például az erőszakos vagy felnőtt tartalom a gyermek életkorához igazodva. Emellett további kategóriák vagy speciális weboldalak is hozzáadhatóak.

- Helymeghatározás: lehetővé teszi a szülőknek, hogy bármikor és bárhonnan bemérjék gyermekeik tartózkodási helyét

- Szülői üzenet: SMS küldő szolgáltatás az egyik szülő előre beállított telefonjáról, amely zárolja a gyermek telefonjának kijelzőjét, amíg egy visszaigazoló gomb megnyomásra nem kerül

- Teljes naplózás: részletes jelentés az alkalmazáson belül a gyermek készülékére telepített alkalmazásokról és a megtekintett weboldalakról. A jelentések bármikor megjeleníthetők az alkalmazáson belül a szülői mód bekapcsolásával vagy a my.eset.com oldalon, illetve e-mailen keresztül is lekérhető.

A szoftver a gyermekeknek is felkínál különböző lehetőségeket. Az appon keresztül kérhetnek szüleiktől külön engedélyt bizonyos alkalmazások vagy weboldalak felkeresésére, illetve kérhetnek engedélyezést extra játékidőre vagy hosszabb böngészésre. Az ESET szülői felügyelet alkalmazása elérhető: Szülői felügyelet Android készülékekre.