A Halo-film után -- melyből legalább sorozat lesz -- a World of Warcraft mozit húzza legjobban az ág. A Blizzard még 2006-ban adta el a megfilmesítési jogokat a Legendary Picturesnek, de 2008-ig csak annyi érdemi hír érkezett róla, hogy a játékadaptációk rémkirálya, Uwe Boll szemet vetett a filmre. A Blizzard válasza erre igen lényegretörő volt: „nem adjuk el a megfilmesítés jogait, önnek nem… Különösen önnek nem!” Illetve még annyi kiderült, hogy a forgatókönyvet már írják, és az E vagy PG besorolást célozták meg, azaz mindenki által megtekinthető vagy csak szülői felügyelet alatt ajánlott.

2009-ben végre mozgolódás történt a film háza táján, ez volt a Pókember-trilógia rendezőjének, Sam Raiminek a leszerződtetése. A projekt azonban elhalasztották, mivel Raimi ekkor még a következő Peter Parker történeten dolgozott. Ez azonban "kreatív okok miatt" befuccsolt, a Sony Pictures 2010-ben törölte a Pókember 4-et, így Raimi végre elkezdhetett dolgozni a Warcrafton Robert Rodat, a Ryan közlegény megmentése és a Mel Gibbson féle Hazafi írójával. A projekt mégsem haladt semerre - legalábbis akkor úgy tűnt -, úgyhogy 2012-ben a rendező úr leszerződött az Óz, a hatalmas filmhez, otthagyva a Warcraft filmet.

Ebben az évben hallottunk azt is, hogy új írót vettek fel, Charles Leavittet (K-Pax, Véres gyémánt), miközben más források Chris Metzent (Warcraft II, Starcraft, Starcraft II: Wings of Liberty) emlegették a filmmel kapcsolatban. Utóbbi végül téves információnak bizonyult, Leavitt azonban valóban bekerült a stábba, és nekilátott a forgatókönyv újraírásának.

Idén aztán még nagyobb lett a mozgolódás. Januárban derült ki, hogy a Legendary leszerződtette Duncan Jonest rendezőnek, aki a Hold és a Forráskód című sci-fikkel lett ismert. A költségvetést 100 millió dollárban határozták meg, míg egyes pletykák arról szóltak, hogy a főszerepet Johnny Deppnek szánják, és nem mást fog játszani, mint Arthast -- e karakter főszerepléséről már 2009-ben is pletykáltak, megerősítés azonban a mai napig nem érkezett, ahogy Depp szerepeltetéséről sem.

Márciusban Sam Raimi kifejtette, hogy a film azért nem készülhetett el az ő szárnyai alatt, mert a Blizzard emberei „rosszul vezényelték le ezt az egészet. El kellett volna magyarázniuk, hogy vétójoguk van és élni is kívánnak vele. De nem ezt tették. Helyette hagyták, hogy egy csomót dolgozzunk a semmiért.” Közben arról is értesültünk, hogy látványtervezőnek leszerződtették az Oscar-díjas Bill Westenhofert, aki egyebek mellett a Men In Black – Sötét zsaruk 2, a Narnia krónikái első része, és a Pi élete látványáért felelt.

Mindezek után a minap a Warcraft producere, Charles Roven (Sötét lovag-trilógia, Az acélember) jelentette be a Slashfilmnek adott interjújában, hogy „2014 első negyedévében megkezdjük a forgatást ezen a filmen”. És ha a projekt jól halad, több akadályt már nem görget eléjük a Blizzard vagy valaki más, akkor 2015-ben végre vászonra kerülhet a Warcraft.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!