Noha az egyes játékok megítélése meglehetősen szubjektív műfaj, azért vannak olyan címek, melyekről egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy itt bizony igencsak eltaláltak valamit a készítők. Ilyen alkotás például a 2018-as God of War vagy épp a 2007-es Call of Duty 4: Modern Warfare, hogy csak néhány példát mondjunk, de a „vitathatatlanok” klubjába tartozik a CD Projekt RED 2015-ös szerepjátéka, a The Witcher 3: Wild Hunt is.

Ráadásul lengyel barátaink alkotása pont a mai napon ünnepli ötödik születésnapját, így elérkezettnek láttuk az időt némi visszatekintésre, hogy megnézzük, pontosan hogyan született meg ez a nem mindennapi alkotás, és mi az, ami miatt mind a kritikusok, mind a játékosok az egekig magasztalták anno és napjainkban is.

witcher-3-retroguru-01.jpg

A regényfolyam, ami mindent elindított

Valószínűleg sokan tudjátok, hogy a Witcher világa már több évtizede megszületett, hiszen a CD Projekt RED játékai Andrzej Sapkowski ’90-es években futó regényfolyamán alapulnak. A Witcher-könyvek Lengyelországban gyakorlatilag már első megjelenésük óta kultklasszikus státusznak örvendtek, azonban az első játék debütálásával nagyjából egy időben angolra is lefordították őket, és így végül meghódíthatták az egész világot, például hazánkat is (a magyar verzió újrakiadása jelenleg is zajlik a GABO SFF gondozásában).

Sapkowski könyveinek talán a legnagyobb erénye, hogy a klasszikus fantasyval ellentétben legtöbb karakterük se nem jó, se nem rossz, inkább morálisan szürke, miközben maguk a sztorik nem félnek az igazán komoly kérdések feszegetésétől sem. A főszereplő Geraltot például sokan csak egy elvek nélküli zsoldosnak tekintik, pedig valójában megvan a maga kicsit sajátos becsületkódexe, sőt még a gonosz megszálló szerepét betöltő Nilfgaardi Birodalomban is felfedezhető néhány pozitív vonás, például a másfajúakkal sokkal jobban bánnak, mint az igen rasszista Északi Királyságok.

witcher-3-retroguru-02.jpg

Szerepjáték lengyel módra

Ebben az igen sokrétű és izgalmas háttérvilágban végül a lengyel illetőségű CD Projekt látta meg a lehetőséget a 2000-es évek elején. A ma már igen jó nevűnek számító vállalatot még 1994-ben alapította Marcin Iwiński és Michał Kiciński, és bár elsődlegesen kiadóként működtek, 2002-ben létrehozták saját belsős fejlesztőstúdiójukat is CD Projekt RED néven, mely azonnal neki is látott a közkedvelt könyvsorozat feldolgozásának.

Érdekesség, hogy a csapat első körben egy felülnézetes akció-szerepjátékként képzelte el a Witchert, nagyjából a Diablo mintájára. Ebben a verzióban a játékosok saját karakterrel vághattak volna neki a kampánynak, Geralt pedig csak egy egyszerű NPC-ként bukkant fel a sztoriban. A legelső prototípus alatt ráadásul az 1999-es Mortyr (igen, az a Mortyr, amit anno a Rossz PC Játékok Sorozatban is láthattunk) motorja dübörgött, a végeredmény minőségéről pedig ti magatok is meggyőződhettek a lenti videónak hála.

Talán mondanunk sem kell, hogy a fenti prototípus nem aratott túl nagy sikert a kiadók körében, így a CD Projekt RED el is vetette a felülnézetes Diablo-klón ötletét, és helyette ráállított egy kisebb csapatot arra a projektre, amiből a The Witcher kinőtte magát. Az első játék így végül 2007-ben láthatott napvilágot, és rövid úton be is lopta magát mind a kritikusok, mind a játékosok szívébe. Érdemes lehet megjegyezni, hogy ez az epizód nálunk magyar szinkronnal kerülhetett a boltokba, az itt elhangzó halottizék kifejezés pedig a mai napig népszerű a YouTube-on.

Az elég sikeres első részt 2011-ben követte a folytatás The Witcher 2: Assassins of Kings címen, mely elődjéhez hasonlóan hamar közkedvelt alkotás lett. És bár már a trilógia első két része is szépen teljesített mind a kritikusoknál, mind a játékosoknál, az igazán átütő siker csak ezután következett, mikor a CD Projekt RED gondolt egyet, és 2015-ben újradefiniálta, hogy milyen is egy valóban tartalmas szerepjáték.

witcher-3-retroguru-04.jpg

Legenda születik

A The Witcher 3: Wild Hunt fejlesztése még 2011-ben kezdődött meg, és végül három és fél éven át tartott, így a program 2015-ben jelenhetett meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, egyből be is jelentkezve az Év játéka címért. A Witcher 3 főszereplője Geralt, a magának való, karcos humorú szörnyvadász, aki a játék elején még szeretőjét, a varázslónő Yennefert szeretné megtalálni, azonban rövid úton rá kell jönnie, hogy valójában nevelt lányának, Cirinek lenne most szüksége rá, akit a legendás Wild Hunt üldöz éppen, hogy lecsapolhassák misztikus erejét.

Noha a CD Projekt RED alkotásához olyan sok köze nem volt Sapkowskinak, maga a történet és a háttérvilág így is gond nélkül hozza a Witcher-könyvek legnagyobb erényeit. Vannak itt háborús bűntettek, komoly kérdések és kiélezett morális dilemmák bőséggel, ezúttal viszont sokszor nekünk kell meghozni a legnehezebb döntéseket is, hiszen a videojáték mégiscsak egy interaktív műfaj. Ráadásul ez a minőség nemcsak a játék fő szálára volt jellemző, hanem a legutolsó mellékküldetésre is, melyek mind hatalmas gondossággal kidolgozott sztorival bírtak.

witcher-3-retroguru-03.jpg

Ez a gondosság és odafigyelés pedig nemcsak a háttérsztorinál, hanem az egész játék megvalósításánál tetten érhető. A The Witcher 3 világa egyszerűen hatalmas és megdöbbentő részletességgel kidolgozott. Mindegy, hova megyünk a térképeken, a bejárható terület minden apró szegletében akad egy érdekes NPC, egy izgalmas mellékküldetés vagy valami más apróság, ami az egész világot élővé és változatossá varázsolja, és akkor az alapjátékhoz érkező kiegészítőkről még nem is beszéltünk, melyek szintén elképesztően kidolgozottra és összetettre sikerültek.

Mindent összevetve a The Witcher 3 egy minden tekintetben monumentális szerepjáték lett, és ezt természetesen a kritikusok és a játékosok is észrevették. A megjelenése után a CD Projekt RED alkotása számtalan díjat és elismerést bezsebelt, ráadásul a pénztáraknál is remekül teljesített, sikere pedig a mai napig töretlen. A CD Projekt pénzügyi jelentései alapján a Witcher-széria a mai napig hatalmas bevételeket termel nekik, ennek köszönhetően pedig a lengyelek immár Európa második legnagyobb videojátékokkal foglalkozó cégének számítanak, közvetlen a Ubisoft után.

witcher-3-retroguru-05.jpg

És a folytatás hol marad?

Noha a CD Projekt RED jelenleg minden figyelmét az idén ősszel érkező Cyberpunk 2077-nek szenteli, ez nem jelenti azt, hogy a Witcher világáról elfeledkeztek volna. A CD Projekt vezetője, Adam Kicinski, például idén márciusban erősítette meg, hogy a jövőben fognak még játékot készíteni Sapkowski könyveiből, míg a stúdió egyik vezető írója, Jakub Szamałek, a minap már arról beszélt, hogy szívesen készítenének egy olyan programot, aminek Ciri a főszereplője.

Hogy mindebből mi fog megvalósulni, azt persze még nem tudni, ahogy arra is érdemes felkészülni, hogy a következő Witcher bizony nem holnap fog érkezni. Viszont aggodalomra semmi ok: a The Witcher 3 minden kiegészítővel teletömött Game of the Year kiadása mind GOG-on, mind Steamen elérhető, ráadásul most mindkét áruházban csak 15 eurót kell fizetnünk ezért a vérbeli klasszikusért. Csapjunk hát le bátran a CD Projekt RED alkotására, ha eddig nem tettük volna, hiszen a The Witcher 3 hiába öt éves, azért a mai napig bőven megállja a helyét a friss címek között is.

the-witcher-3-ciri.jpg