Még mi magunk (mármint a PC Guru szerkesztőség) is azt hittük, hogy Ezio Auditore kalandjai végleg lezárultak a Borgia-hatalom felszámolásával, és idén már a (valódi) harmadik részt kapjuk a sorozatból, ám a Ubisoft úgy gondolta, hogy van még mit elmesélni a derék itáliai életéből, így a bevezetést (ACII) és a tárgyalást (ACB) követően most megkapjuk a méltó lezárást is.

1511-ben járunk. Miután Ezio leszámolt minden ellenfelével, az első részben megismert Masyafbe utazik, hogy felkutassa Altair Ibn La’Ahad elveszett könyvtárát. A helyszínre érkezve kiderül, hogy egy rendkívül erős ereklye bújik meg a lezárt könyvtár mélyén, ami ha a templomosok kezébe kerül, lehetőséget ad számukra az assassinok elpusztítására és a világ feletti hatalom megszerzésére. A titkos könyvtár megnyitásához öt kulcs szükséges, és a Revelations elsődleges küldetése, hogy az idővel versenyt futva még a templomosok előtt megszerezzük a szükséges kulcsokat, amelyek egytől egyig Konstantinápolyban találhatók.

Assassin’s Creed Revelations  JátékképekAssassin’s Creed Revelations  JátékképekAssassin’s Creed Revelations  Játékképek

A dolgok sűrűjében

A hiteles történelmi háttér most is fontos szerepet játszik a cselekmény alakulásában --a XVI. század eleje pedig igencsak viharos volt mind az Oszmán birodalom, mind a központjának számító Konstantinápoly történelmében. Ezio érkezésekor a város és a birodalom ura a betegeskedő, de még mindig vasmarokkal irányító II. Bajazid, aki Ahmet fiának kívánja átadni a hatalmat. Másodszülötte, Szelim herceg azonban szintén a trónra igyekszik, és a történelmi ismereteimre, illetve arra az információra támaszkodva, miszerint Szelim fia, Szulejmán (aki 1521-ben áttör Nándorfehérvárnál, és 1526-ban megsemmisíti a magyar sereget Mohácsnál) Ezio egyik legnagyobb szövetségese lesz, talán nem túlzás azt állítanom: szinte biztos, hogy hősünknek komoly szerep jut majd az egyik legnagyobb oszmán palotaforradalom véghezvitelében. Unatkozni tehát nem fogunk, és nem csupán az apja távollétében uralkodó Ahmet herceggel gyűlik majd meg a bajunk, hanem a városban földalatti szervezetként működő, a korábban emlegetett kulcsok után kutató templomosokkal is.

Az Oszmán Birodalom szívében

Ahogy azt már a Brotherhoodban megszokhattuk, a történet nagyrészt ezúttal is egy hatalmas helyszínre koncentrálódik majd, méghozzá az Európa és Ázsia közti kapocsként funkcionáló Konstantinápolyra, ahol négy hatalmas és építészetileg különböző kerület (Constantin, Beyazid, Imperial, Galata) felfedezésére lesz lehetőségünk. Akárcsak a sorozat korábbi részeiben, most sem maradunk ma is létező és bejárható látványosságok nélkül, hiszen középkori valójában lesz megcsodálható a Galata-torony, a Boszporusz tengerszoros közepén található Maiden-torony, a Hagia Sophia, a Valens vízvezeték, a Topkapi palota, és még sorolhatnám tovább a híres-nevezetes, és ezúttal is megmászható építményeket. Habár a Revelations jelentős része az oszmán birodalom központjában fog játszódni, Ezio legutóbbi kalandjához hasonlóan most is eljutunk majd más vidékekre is. Itt lesz az egész történet kiindulópontjaként funkcionáló Masyaf, azonban ennél sokkal érdekesebb, hogy megfordulunk majd a Kappadókiában található föld alatti városokban is.

Öregebb, de bölcsebb mint valaha

Az új helyszín és az érdekes történet persze mit sem ér játékmenetbeli újítások nélkül, és ezzel a Ubisoft fejlesztői is tisztában vannak, így ezúttal is találkozhatunk majd egészen friss játékelemekkel. Egyrészt ismét lehetőségünk nyílik a saját bérgyilkos céhünk megszervezésére, ám továbbfejlesztett formában, hiszen a bárhol és bármikor bevethető csatlósaink jóval kidolgozottabb személyiséggel rendelkeznek majd a folytatásban, és mi magunk is sokkal többet foglalkozhatunk velük, többek között összeválogathatjuk majd a fegyvereiket, sőt, különböző osztályok lesznek a céhen belül, és mi dönthetünk arról, hogy ki melyik irányba induljon el. A változás nemcsak bérgyilkosainkat, de a kiosztható küldetéseket is érinti majd, megjelennek a speciális feladatok, amelyeknek a teljesítése szükséges lesz embereink számára, hogy újabb és újabb szintekre fejlődhessenek.

Akárcsak a Brotherhoodban, most is meg kell majd harcolnunk a területért, ezúttal viszont már nemcsak elfoglalni kell a templomosok állásait, de meg is kell majd védenünk a sajátjainkat. Konstantinápolyban folyamatosan dúl a háború a templomosok és az assassinok között, s mindezt leginkább úgy lehet elképzelni, mint a The Godfather 2 hasonló rendszerét, azaz egy terület elfoglalása nem jelenti azt, hogy az mostantól örökösen a miénk, hanem tenni kell azért, hogy meg is tartsuk. A templomosok bármikor megtámadhatják egy-egy bázisunkat, s ilyenkor a mi kezünkben lesz a döntés, hogy magunk teszünk rendet, vagy csupán néhány „katonánkat” küldjük a helyzet megoldására.
 
Természetesen a folytatásban sem maradunk új eszközök nélkül, s bár Leonardo már nem áll rendelkezésünkre, ennek ellenére a repertoárunk kibővül a hookblade nevezetű eszközzel, amely egyrészt bevethető lesz a harcban, másrészt -- és ez jóval ínycsiklandozóbb -- nagy segítségünkre lesz a közlekedésben. A sólyomfejet formázó, karomszerű eszköz a rejtett pengénk mellett kap helyet, és segítségével sokkal könnyebben tudunk majd megkapaszkodni az egyes felületeken, sőt még a mozgásunkat is gyorsíthatjuk majd vele. S ha mindez még nem lenne elég, akkor a hookblade segítségével a városszerte kifeszített köteleket akár utazásra is használhatjuk ugyanúgy, ahogy azt a Bioshock: Infinite előzetes kedvcsinálójában már láthattuk. Persze ezek a kötelek nemcsak arra lesznek alkalmasak, hogy gyorsan letudjunk velük nagy távolságokat, de a küldetéseink során is hasznosak lehetnek, hiszen általuk meglepetésszerűen, a magasból és egyéb nem várt helyekről csaphatunk le  ellenfeleinkre.

Assassin’s Creed Revelations  JátékképekAssassin’s Creed Revelations  JátékképekAssassin’s Creed Revelations  Játékképek

Robbanékony természet

Hiába idős már Ezio a játékban, még mindig fogékony az újdonságokra, így a Revelationsben megtanul bombákat gyártani. Küldetéseink során a pénz és a muníció mellett találhatunk majd mindenféle más dolgokat is (például puskapor, gomba), amelyeket ha kombinálunk egymással, akkor különféle robbanószerkezeteket hozhatunk létre. A rendszer érdekessége, hogy a játék nem konkrét receptekkel dolgozik, tehát egy-egy bomba előállításához nem kell levadásznunk a komponenseket, hanem minden kombinálható mindennel, és minden esetben számíthatunk valamilyen végeredményre. Persze a lényeg a receptek „bemagolása”, hogy aztán a megfelelő helyzetben használjuk őket (támadás, figyelemelterelés, menekülés), de az mindenképpen ad egy plusz élményt, hogy elsőre nem tudhatjuk, az éppen talált összetevőkből barkácsolt gránát milyen hatást eredményez. A hatékonyság persze függ majd a használt anyagok minőségétől is, a boltokban is kapható egyszerű összetevőkből nem készíthetünk csodafegyvert, ellenben a nehezen megszerezhető, ritka hozzávalókból igen durva meglepetéseket is alkothatunk majd.

Tovább is van, mondjam még?

Új helyszín, új fegyverek, továbbfejlesztett bérgyilkoscéh, még gyorsabb közlekedés, és ezzel még mindig nincs vége a várható fejlesztéseknek. Ezio idős, bölcs emberré vált, akinek tovább fejlődtek az érzékei is. A korábbi epizódokban ott volt az Eagle Vision, amivel kiszúrhattuk az áldozatokat és a rejtett jeleket, most pedig itt lesz az Eagle Sense, amivel már nemcsak az áldozatunkat fedezhetjük fel egy zsúfolt helyen, de már azt is előre láthatjuk majd, hogy merre fog mozogni. Sőt, kiéleződött képességeinkkel akár már az emberek szívdobogását is meghallhatjuk, így egy nagyobb csapatban kiszúrhatjuk az árulót, akinek a többiekénél sokkal gyorsabban ver a szíve. Ugyanakkor ez a képességünk nemcsak embereken lesz alkalmazható, de a segítségünkre lesz akkor is, ha a küldetéseink során elakadunk egy-egy platformfejtörő megoldása közben.


Nem leszel egyedül

Az előző rész úgy ért véget, hogy a történetünk „valódi” főhőse, Desmond kómába esett, és a Brotherhood stáblistája alatt hallhattuk, ahogy a testét egy Animusba helyezik. Természetesen ezúttal is lehetőségünk lesz a 2012-ben létező karakterünk irányítására, azonban csak egy fura (a kómából következő) álomvilágban, amely egyszerre áll majd az ő és ősei emlékeiből, rejtett jelekből, furcsa utalásokból. Ezeken a pályákon rejtvényeket, szimbólumokat kell majd megfejtenünk, miközben folyamatosan interakcióban leszünk a környezettel: mozogni, időzíteni és figyelni kell, hogy meg tudjuk majd oldani a Desmond útjába kerülő kihívásokat, melyek végcélja feltehetően a kómából való ébredés lesz.

Ha pedig már szóba hoztam Desmondot, akkor mindenképpen meg kell emlékeznem a Revelations harmadik fontos szereplőjéről is. Aki játszott a második résszel, az bizonyára emlékszik, hogy a történet egy adott pontján Desmond hirtelen Altair testében találta magát, és egy üldözés erejéig ismét az első rész főhősét volt lehetőségünk irányítani. Hasonló részekkel találkozhatunk majd az ősszel érkező legújabb epizódban is, csak ezúttal a kulcsok után kutató Ezio fogja újraélni (mi pedig újrajátszani) őse életének meghatározó pillanatait, melyek befolyással lesznek hősünk életére, motivációjára és döntéseire. A fejlesztők ezzel a megoldással valószínűleg nemcsak a játékmenetet kívánták tovább színesíteni, de igyekeztek helyrehozni az első rész azon hibáját is, hogy lényegében semmit nem tudtunk meg a több órán át irányított Altairről.

Folytatások folytatása

A Revelations kemény fába vágta a fejszéjét, hiszen a Broterhood minőségét túlszárnyalni nem kis kihívás, azonban minden esély megvan rá, hogy sikerrel járjon. A Ubisoft ezen irányú törekvéseit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jelenleg hat (Montreal, Quebec, Singapore, Annecy, Bucharest, Massive) különböző belsős csapat dolgozik azon, hogy minden téren lenyűgözzék a játékosokat. Nemcsak a szólista kampány, de a látvány és a multi is tovább csiszolódik, így meglehetősen izgatottan várjuk az idén ősszel esedékes megjelenést.