3. Jeremy Soule

Ha Uemacu Nobuo (róla is lesz szó) összeforrt a japán szerepjátékok zenéjével, lennie kell egy olyan embernek, aki a nyugati RPG-világban ért el hasonló eredményeket. Nos, ez az ember Jeremy Soule, akinek a neve első sorban a The Elder Scrolls- és a Guild Wars-szériával kapcsolatban kell, hogy eszünkbe jusson. Jeremy már ötéves kora óta aktívan foglalkozik zenéléssel; igazi szenvedéllyel műveli a munkáját, s egészen fiatalon, még a középiskolás éveiben jött rá arra, hogy a játékok rengeteg lehetőséget nyújtanak tehetsége kibontakoztatására. Karrierjének kezdetén a Square-nél dolgozott egy kisebb szerepjátékon, majd Ron Gilberthez társult gyermekeknek szánt programokat készíteni, ismertséget azonban csak 1997-ben ért el, mikor sokat kockáztatva megalkotta a Total Annihilation akkoriban példa nélküli zenéjét.

A játékvilág John Williamsszének is nevezett szerző fő inspirációját olyan igazi klasszikusok jelentik, mint Mozart, Wagner és Debussy. A hatásuk tökéletesen érezhető grandiózus, szimfonikus művein, melyek kalandra és felfedezésre invitálják a hallgatóságot, ám Soule tagadja, hogy ez lenne az ő stílusa, ugyanis nem akarja egyetlen forma keretei közé szorítani magát -- olyan emberként tekint magára, aki egyszerűen zenét készít egy adott téma alapján. Az alapanyagként szolgáló játékait például sosem látja mozgás közben, de koncepciórajzokat nagyon szívesen néz, ezek ugyanis megragadják azt a stílust, amit a játék képviselni szeretne, ebből pedig már tud dolgozni. Ez a hozzáállás segítette hozzá milliónyi játékos elismeréséhez, és persze díjak tömkelegéhez.

Az öt legjobb zeneszerző

The Elder Scrolls V: Skyrim - Main Theme / Guild Wars: Eye of the North - Overture / Neverwinter Nights - Main Theme

2. Kondó Kódzsi

A Nintendónak az évek során rengeteg tehetséges zeneszerző dolgozott, ám mindközül a legfontosabb kétséget kizáróan Kondó Kódzsi, aki a 80-as években nagyon aktív szerepet játszott a cég életében és a játékaiban. Mindennek ellenére azonban kissé homályba vész a személye, pedig neki köszönhetjük a klasszikus Super Mario Bros. azonnal felismerhető dallamát, valamint szinte valamennyi Legend of Zeldával kapcsolatos szerzeményt. Fülbemászó és gyönyörű szerzeményei az évek során teljesen megérdemelten bejárták a világot több koncertsorozat keretében (a legutóbbi, a Legend of Zelda-sorozat 25. évfordulóját ünneplő turné tavaly zajlott le), s persze a szakma és a rajongók is rengeteg elismeréssel illették.

Kondó egyébként már gyerekkora óta foglalkozik zenével; ötévesen kezdett elektromos orgonán játszani, majd az évek múlásával egyre több hangszer fortélyait sajátította el, s változatosabb lett a stílusa is, ám sosem kapott hivatalos zenei képzést, s igazából nem is volt a zene megszállotta, csak egy tehetséges ember, aki mindenképpen a játékiparban akart dolgozni, így mikor a Nintendo zeneszerzőket keresett, azonnal lecsapott a lehetőségre. A cégnél töltött évei során ő alkotta meg azokat a klasszikusokat, amiket ma minden magára valamit is adó játékos szemrebbenés alatt felismer, legyen szó a Super Mario Bros. nyitózenéjéről, vagy éppen a The Legend of Zelda: Ocarina of Time andalító betétdaláról.

top-5-koji-kondo.jpg

Super Mario Bros. - Main Theme / Star Fox 64 - Starwolf Theme / The Legend of Zelda: Ocarina Of Time - Zelda's Lullaby

1. Uemacu Nobuo

Ha a Final Fantasy-szériáról beszélünk, az elsők közt ugrik az eszünkbe a sorozat zenéje, mely Uemacu Nobuo keze munkáját dicséri. Az ötvenes éveiben járó, saját erőből a szakmája mesterévé vált zeneszerző a játékipar egyik legnagyobb tiszteletben tartott tagja, aki karrierjének kezdete óta zenéjével milliónyi játékost fogott meg világszerte. Munkáját elsősorban a Final Fantasy-játékokban hallhatjuk, hiszen a sorozat indulása óta komoly szerepet vállalt eme franchise egyre magasabbra emelésében, ezt a törekvését pedig a szélesebb szakma is észrevette, a munkájának szentelt koncertekkel és számtalan felkéréssel. 

Uemacu zenei stílusát fiatal korában az akkor karrierjének csúcsán lévő Elton John inspirálta, ám felnőtt éveire már egészen változatos lett a repertoárja. Egyetlen albumon belül megbicsaklás nélkül tud egyik számról a másikra szintetizátoros, habkönnyű popról kortárs dzsesszre majd gótikus hangzású, szimfonikus darabokat idéző műremekre váltani, hogy aztán a következő szám már egy egyszerűbb, de könyörtelenül fülbemászó melódia legyen, ami jóval a kontroller letétele után is velünk marad. Uemacu tehát sokrétű zeneszerző, aki bármilyen anyaghoz képes nagyszerű, önmagában, a játékok beható ismerete nélkül (ezt személyes tapasztalatból állíthatom) is élvezhető műveket letenni.

Az öt legjobb zeneszerző

Final Fantasy VI - Terra / Final Fantasy VIII - Liberi Fatali / Lost Odyssey - Main Theme

Sajnálatos módon a játékokkal kapcsolatban kevés embereknek jut eszébe a zenéről is beszélni, s noha valóban vannak ennél jóval fontosabb szempontok mondjuk egy értékelés során, semmivel sem képviselnek kisebb értéket, mint egy filmben, sőt egy jól megkomponált album talán még többet is nyújthat, hiszen jóval több időt töltünk egy játékkal, mint egy mozifilmmel, s így tovább is élvezhetjük a szerzeményeket. Ne feledkezzünk el tehát a zenéről, bármennyire is tűnik mellékesnek a teljes egészet nézve. És neked ki a kedvenc zeneszerződ, vagy ha úgy könnyebb a kérdés, melyik játék zenéje fogott meg úgy istenigazából? Természetesen nem bánjuk, ha ki is fejted a válaszodat.

1 2