Ha már múltkor arra invitáltunk benneteket, hogy kezdjetek bele (vagy térjetek vissza) a Hearthstone-ba, akkor nem árt némi segítség sem az induláshoz  avagy paklik, amikkel jól lehet lavírozni az új metában. Miután azonban a játékkörnyezet meglehetősen kiforratlan (ami nem meglepő, az első néhány hét egy új kiegészítő megjelenése után mindig ilyen), ezért fontos, hogy nem szabad nagy költekezésbe kezdeni mindenféle Epic és Legendary kártya lecraftolásával. Éppen ezért most ajánlunk nektek két olyan paklit, melyeket nulláról indulva is viszonylag alacsony dust-költséggel legyárthattok, ugyanakkor kellően erősek ahhoz is, hogy legyen velük sikerélményetek.

Budget Tempo Demon Hunter (800 dust)

Most már nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy az új, tizedik Hearthstone-class, a Demon Hunter brutálisan erősre sikeredett. Illidan egy adag gyengítésen már át is esett, jelen sorok írásakor pedig képben van néhány további nerf is – félteni ezzel együtt sem kell az új hőst, hiszen annyi erős kártyája van, hogy bőven létezik mozgástér akkor is, ha néhány kulcslap gyengül. Mi most egy olcsó, tempo jellegű decket fogunk megnézni kicsit közelebbről, mely a board gyors elfoglalására, majd az ott megszerzett előny folyamatos "görgetésére" épít.

budget-tempo-demon-hunter-200416.jpg

A kezdőkézben nyilvánvalóan egy erős indulást kell megpróbálnotok megalapozni, úgyhogy a mulligannél a Battlefield és a Blazing Battlemage élvezik a legfőbb prioritást. Emellett, ha a bal szélen van, akkor a Crimson Sigil Runner is megtartható, hiszen ekkor ki tudjátok sütni az Outcast effektet is, egyébként keverjétek le nyugodtan. Figyelem, ne csupa 1-dropot tartsatok meg, hanem igyekezzetek egy jó curve-öt (vagyis ideális manafelhasználást) kiépíteni például egy második körös Umberwinggel és egy harmadik körös Satyr Overseerrel.

Fontos, hogy az ellenfelet folyamatos nyomás alatt tartsátok, ezért az asztalt nyugodtan kontrolláljátok "arccal", vagyis a hős ütésével, ha van erre lehetőség, hiszen az életpont is egy erőforrás – ha a másik játékosé gyorsabban fogy (márpedig, ha több lényünk van kint, akkor így lesz), akkor nincs gond. A sok olcsó lap ellenére a deck szerencsére nem ürül ki könnyen, csak figyeljetek az Outcast képességekre (ez igényel némi előre kalkulálást). A középjátékban pedig néhány nagyon erős kombó is "megnyílik": a Twin Slice például a Questing Adventurer és az Altruis the Outcast mellett is brutális kártyává válik (de early game-ben is ingyen "aktivál" olyan lényeket, mint a Battlefiend, a Furious Felfin vagy a Satyr Overseer). Előbbit, ha be tudjátok védeni (ebben sokat segít a Mana Burn), akkor lényegében önmagában lehozza a meccset (a Skull of Gul'dan olcsóbbított kártyáival különösen jó), utóbbi pedig vesztett állásból is könnyen fordítani tud azzal, hogy az ellenfél teljes térfelét sebzi.

hearthstone-screenshot-04-16-20-103954.png

A legjobb, hogy a pakli mindössze 800 dustból kihozható, köszönhető annak, hogy a Demon Hunter prológus teljesítésével a lapok nagy része ingyen megnyitható. Az új kiegészítő, az Ashes of Outland Demon Hunter lapjai közül csupán a Crimson Sigil Runner (2x40 dust), Furious Felfin (2x100 dust), Spectral Sight (1x40 dust), Skull of Gul'dan (2x100 dust) kvartettet kell kibontanotok vagy legyártanotok. A Neutral lapok közül pedig az amúgy is a játék legjobb univerzális 1-dropjának Blazing Battlemage (2x40 dust), illetve a Classic szettben található Questing Adventurer (2x100 dust) szükséges. Később pedig olyan drágább kártyákkal bővíthetitek a decket, mint a Warglaives of Azzinoth, a Kyan Sunfury vagy a Metamorphosis.

Kód a paklihoz:
AAECAc7WAwLMugPVyAMOlwb5rgOLugPXuwPgvAO6xgPHxgPZxgPUyAP3yAP5yAP+yAP/yAPyyQMA

Budget Dragon Hunter (1280 dust)

A tempo jellegű paklik nemcsak azért jók, mert könnyebben elsajátíthatók a kezdőknek (nagyon-nagyon leegyszerűsítve: minden körben rakd ki a legerősebb lapo(ka)t az összes manád elköltésével és tartsd meg az előnyt a boardon), hanem azért is, mert jellemzően olyan Neutral lapokat használnak, melyek többféle deckben is hasznosíthatók. A most következő, sárkányokra építő Hunter is ilyen, a Dragon vonalat ugyanis több class is képes bevetni.

budget-dragon-hunter-200416.jpg

A Demon Hunterhez hasonlóan a Hunter is egy agresszív class, még támadóbb hősképességgel, így itt is az erős kezdésre kell megpróbálnotok alapozni. A Blazing Battlemage itt is befigyel, de hasonlóan jó kezdés a Dwarven Sharpshooter, amely brutális asztalkontrolláló effektté változtatja Hero Powerünket. Az ideális folytatás a Faerie Dragon vagy a Phase Stalker – utóbbi jelenleg a Hunter egyik legjobb lénye, hiszen "normál" statok (2/3) mellett körönként lapelőnyt termel, így ha az ellenfél nem tudja rögtön eltávolítani, akkor óriásit lendít rajtunk a győzelem felé, már két Secrettel is bőven megéri használni (mint jelen esetben).

A középjátéktól fölfelé arra kell figyelni, hogy ha van rá lehetőség, akkor egyszerre próbáljátok megtartani (vagy növelni) az előnyt az asztalon, illetve használni a hősképességet – ha az ellenfél már 15 alatt van, akkor elkezdhetitek teljesen áthelyezni a fókuszt az "arcra", hiszen (hacsak nincs sok gyógyulása) az ellenfél nem lesz képes túlélni a rengeteg direkt sebzést. Utóbbiak közül a legjobb a Corrosive Breath, amely úgy sebzi a másik játékost, hogy ideális esetben még egy lényt is eltakarít. A stabil board megtartásában pedig olyan, varázslatokkal nehezen eltakarítható sárkányok segédkeznek, mint az Evasive Feywing vagy az Evasive Wyrm. Fontos, hogy több lap effektjéhez is szükséges, hogy legyen kézben sárkány, úgyhogy igyekezzetek erre is figyelni. A Trackinget pedig (már ha van más opció) ne indulásnak használjátok, inkább a középjátéktól fölfelé jó ő is, amikor már a "kivégző" lapokat keressük, illetve az optimális manahasználatban is segít, kitöltve vele azokat a köröket, amikor maradna mana (ilyenkor általában a következő körre érdemes fókuszálni vele, vagyis "curve-öt játszani").

hearthstone-screenshot-04-16-20-104851.png

A szóban forgó deck kicsit drágább, mint a fent bemutatott Demon Hunter pakli, összesen 1280 dust. Ennek majdnem fele azonban a Neutral lapokból jön ki, melyek – mint azt már említettem – simán beilleszthetők más class-okhoz is. A Hunter lapok között pedig csupa hasznos példány szerepel, melyek számos különböző összeállításban szerepeltek már, úgyhogy ezek is teljesen jó befektetésnek számítanak. És hogy mivel lehet később továbbfejleszteni? A legfontosabb a Stormhammer, amely lényegében egy kifogyhatatlan Eaglehorn Bow (szerencsés esetben). Ha pedig úgy döntenétek, hogy megnyitjátok (akár pénzért, akár goldért – az elején ez utóbbi kevésbé javasolt, hiába van benne sok jó lap) a Galakrond's Awakening single player Adventure-t, akkor ide a harmadik fejezetből a Rotnest Drake, a negyedikből pedig a Frenzied Felwing kiváló lapok.

Kód a paklihoz:
AAECAR8AD7UDyQThBJcI/gyKrQP5rgP7rwP8rwP+rwPnsAP/sAOFsQOHsQPZvgMA

Reméljük, hogy egy kis gyakorlás után ezek az olcsó paklik nektek is meghozzák a sikerélményt – jó játékot!