Idén is elmarad a BlizzCon
A Blizzard jelezte, hogy tavaly után sajnos idén is elmarad a BlizzCon, természetesen a koronavírus járvány miatt. tovább
A Tencent bevásárolta magát a Remedy csapatába
A Tencent az utóbbi időkben félelmetes terjeszkedésbe kezdett, legutóbb például a Remedynél szereztek kisebbségi részesedést. tovább
[BRÉKING] Pár nap, és bemutatkozik a Far Cry 6 játékmenete
A Far Cry 6 körül eddig elég nagy volt a csönd, most viszont a Ubisoft jelezte, hogy még a héten bemutatják az FPS játékmenetét. tovább
Egy Star Wars játék és egy még meg sem jelent cím is található a PS Plus júniusi ajándékai között
A PS Plus előfizetők júniusban sem maradnak ingyenes játékok nélkül, a felhozatal pedig ezúttal is meglehetősen impozánsnak mondható. tovább
Már elérhető korai hozzáférésben az Unreal Engine 5
Az Epic még tavaly jelentette be az Unreal Engine 5 érkezését, a grafikus motor pedig most már el is érhető a fejlesztőknek. tovább
Escape from Naraka – Izgalmas túlélő platformert villantott a Headup
A Headupnak sem kell a szomszédba mennie a kreatív projektekért, most épp azt jelentették be, hogy ők adják ki az Escape from Narakát. tovább
Visszatér a meztelen rendező
Akciódús évaddal folytatódik a Netflixen a Meztelen rendező. Új előzetest kapott az igaz történetet feldolgozó japán sorozat. tovább
Torchlight 3 – Az eredeti fejlesztők egy utolsó frissítéssel elbúcsúztak a játéktól
Befutott a Torchlight 3 tavaszi frissítése, ezzel szinkronban pedig az Echtra Games csapata visszaadta a projektet a Perfect Worldnek. tovább
Előzetesen az őszödi beszédről szóló film
Érzékeny közéleti témát érintenek Kálomista Gáborék. Megérkezett az őszödi beszéd körüli eseményeket feldolgozó krimi első előzetese. tovább
Apex Legends – Gyengíteni kellett a játék legújabb karakterét
Valkyrie nemrég került csak be az Apex Legends hősei közé, de egy kicsit máris le kellett gyengíteni, mert túl sokat repkedett. tovább
Daymare: 1994 Sandcastle – Folytatást kap a Resident Evil által inspirált horror
További négy évvel repül vissza az időben a horrorjáték. tovább
Újranyit a Cinema City – megvannak az első premierek
Az ország egyik legnagyobb mozihálózata több mint fél év szünet után nyitja meg újra kapuit. Rögtön nagy címek kerülnek vászonra. tovább
Magyarországra érkezik Az új mutánsok
A felemás mozibemutató után ismét eljut Magyarországra az X-Men franchise legfrissebb darabja. Feliratos előzetes érkezett. tovább
Virtua Fighter 5: Ultimate Showdown – Felújítást kap a Sega verekedős játéka
Jövő héten már játszhatunk is vele PS4-en. tovább
Előzetest kapott Spielberg West Side Story-ja
BRÉKING: befutott a Steven Spielberg rendezésében újraálmodott West Side Story magyar feliratos előzetese. Még idén nagyvászonra kerül a film. tovább
A mobil platformokon keresztül szeretne új játékosokat elérni a Sony
Mobilos irányba terjeszkedne a PlayStation. tovább
Előzetesen az év pszichothrillere
Végre mozikba kerül Anya Taylor-Joy járvány miatt elhalasztott pszichothrillere. Dermesztő időutazására hív az első előzetes. tovább
E3 2021 – Úgy tűnik, megvan, mikor lép színpadra a Microsoft
Az általában jól értesült Jeff Grubb megosztotta a nagyközönséggel a Microsoft konferenciájának időpontját. tovább
Új előzetest kapott a Rick és Morty
Megegyezett az HBO GO és az Adult Swim: előbbi műsorán hamarosan debütál az obszcén animációs sorozat mind az öt évadja. tovább


