Rocket League – Repülhetsz a játékból, ha káromkodsz
A Psyonix egy olyan rendszerrel akarja kiegészíteni a játékot, ami automatikusan kitiltja a nem megfelelő stílusban beszélő játékosokat. tovább
Destiny 2 – A DLC-k olyan fontosak lehetnek, mint az alapjáték
Az Activision szerint a későbbi bővítmények legalább olyan fontosak lehetnek majd, mint maga az alapjáték, vagy akár túl is szárnyalhatják azt. tovább
Rime megjelenés – Nintendo Switch-re is jön még az idén
A Rime idén jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, de még ebben az éven megérkezik Nintendo Switch-re is, hogy teljes legyen az öröm. tovább
Batman: The Enemy Within – Megjött az előzetes
A Batman: The Enemy Withint pár hete jelentették be, de már érkezik is. Néhány nap múlva megjelenik, így most megérkezett róla a kedvcsináló is. tovább
Titanfall 2 – A Respawn sem elégedett az eladásokkal
A Titanfall 2 egyáltalán nem lett egy rossz játék, csak rossz időpontban jelent meg, így nem fogyott elég belőle. Ezt a Respawn is így látja. tovább
Böjti Horrorkamrája: Akinek leolvadt az arca
Kevés filmtől lehettek igazi, nehezen feledhető rémálmai a hetvenes és nyolcvanas években felnövekvő generációnak, de az űrből visszatérő... tovább
F1 2017 – Nagyszerű karriert futhatunk be
Új, egészen hangulatos játékmenet trailert kapott az F1 2017, amelyben a játék karrier módját mutatják be. tovább
Uncharted: The Lost Legacy – Kukkants be a kulisszák mögé
Új fejlesztői videóval bővült az Uncharted: The Lost Legacy, amiben több új játékmenet jelenet is van, és néhány kulisszatitkot is megtudhatunk. tovább
The Evil Within 2 – Alaposan megváltozik a fejlődési rendszer
A The Evil Within 2-ben szétválasztják Sebastian és fegyvereinek fejlesztését, így sokkal komplexebbé válik a fejlődési rendszer. tovább
Ghost Recon: Wildlands – Rövid ideig ingyenesen játszható konzolon
Mintegy öt óra erejéig bármikor ingyenesen kipróbálható a Ghost Recon: Wildlands PS4-en és Xbox One-on. tovább
For Honor – Heteken belül új hősökkel indul a harmadik évad
Alig két hét múlva elindul a For Honor harmadik évada, amiben két új karaktert kapunk: egy gladiátort és egy hegylakót. tovább
Star Wars Battlefront 2 – Megismerkedhetünk a Heavy Trooperrel
A Heavy Trooper egyike lesz a Star Wars Battlefront 2 négy karakterosztályának karakterosztálya, méghozzá a legerősebb. tovább
Life is Strange: Before the Storm – Hosszú videó jött
A Life is Strange: Before the Storm augusztus végén megjelenik, most pedig egy hosszabb bemutatót kaptunk róla. 10 perces videón a játékmenet. tovább
Friday the 13th: The Game – Nagyon jól fogy
A Friday the 13th: The Game nagy népszerűségnek örvend és a kasszáknál is jól teljesít. Sok fogyott belőle az első két hónapban. tovább
Hitman – 5 milliónál is többen játszanak vele
A Hitman sorsa nem olyan rég még kérdéses volt, de már megoldódott a helyzet. 5 millió rajongó viszont végig kitartott a kedvenc játéka mellett. tovább
Red Dead Redemption 2 – Fontos a PC, de nem biztos az, hogy jön rá
A Take-Two hisz a PC platformban, de ettől még egyáltalán nem biztos az, hogy a Red Dead Redemption 2 megjelenik rá. Elég szomorú. tovább
Hardver - Így működik az egér
Hardverrovatunk legújabb cikkében a PC játékos kedvenc állatának, az egérnek a működését vesszük át. tovább
Call of Duty: WWII – A bétáért ajándék is jár
Az Activision nem hagyja üres kézzel távozni azokat, akik még a megjelenés előtt belevetik magukat a Call of Duty: WWII-ba. tovább
Project CARS 2 – Magnum is ide jönne Ferrarit választani
A Project CARS 2-ben rengeteg autó közül választhatunk, most tíz Ferrarival ismerkedhetünk meg, klasszikusokkal és újakkal egyaránt. tovább


