Az áprilisban bemutatott Mörk Borg az egyik, ha nem a legjobb és legizgalmasabb szerepjáték, amivel idén a Társalgó keretein belül foglalkozhattam, a Free League pedig szerencsére a támogatásával sem mostanában tervez leállni. Amellett, hogy gombamód szaporodnak a Borg játékrendszerének ingyenes licencére épülő modulok és változatok, a készítők is dolgoznak a különböző kiegészítéseken, a postaládámban pedig nemrég landolt a Feretory című, 68 oldalas füzet.

A Feretory tartalmát tekintve a Heretichez hasonló vegyesfelvágott. Kitér például a játékvilágon belüli utazás szabályainak pontosítására, tartalmaz egy randomizált szörnygenerátort, egy újabb adag, kellően elborult felszerelést, illetve két igen combos és részletes kalandmodult is. Majd a füzet végén összesen négy új karakterosztályt, melyek közül kettő (az Elátkozott Alakváltó és a lovecrafti, idegen dimenzióból megidézett Sápadt Lény) meglehetősen elüt az eddigi hivatalos felhozataltól, és lényegesen izgalmasabb dinamikákat tesz lehetővé a játékosok csapatán belül. Mesélők számára az egyik legérdekesebb adalék a közel 10 oldalas, hivatalos bestiárium lehet, mely a játékvilág minden fő helyszínéhez tartalmaz különböző, szörnyűségesen eltorzult élőlényeket, illetve szabályokat és opciókat arra az esetre, ha a játékosok készleteik pótlása érdekében vadászattal próbálkoznának.

Újdonságok és régiségek

A Feretory a Heretic-hez hasonlóan nem kötelező a Mörk Borghoz, azonban, ha valaki szeretné kicsit felpörgetni, bővíteni a játékait, remek ötletekkel szolgál. Hasonló elvet követ a két új kalandmodul is, melyek pár tekintetben az eddigi hivatalos kalandokhoz képest szintén újítanak. A The Death Ziggurat necrocrawl például mintaként szolgál arra, hogy hogyan lehet egy, a megszokottnál lényegesen nagyobb és szabadabb, hexagonokból felépített játéktéren, ám mégis alig hét oldalban definiált komplex játékot levezényelni. Míg a The Goblin Grinder nemcsak a Mörk Borg világának meglehetősen egyedi és rémes goblinjait helyezi előtérbe, de a nyomozás és elágazó döntési lehetőségek rendszerét is lényegesen jobban bemutatja a harccentrikusabb szcenáriók helyett, illetve azok kiegészítésére.

A csomagba bekerült egy kis ajándék is, méghozzá az alig négy oldalas Dark Fort formájában. Ez lényegében hangulatát és tematikáját tekintve a Mörk Borg ősének újradolgozása, egy viszonylag rövid, kockadobásokra épülő, egyedül is játszható kaland, melynek egyes elemei könnyen adaptálhatóak akár egy komplexebb, egyszemélyes Mörk Borg körre is, vagy használhatóak egy lazább, kevésbé megtervezett, alacsonyabb játékosszámú menet levezényléséhez. Önmagában kellemes, gyors és érdekes extra azok számára, akiket érdekel, honnan is indult a játék eredetileg. Maga a prezentáció pedig természetesen ezúttal is szenzációs, a szabálykönyv zine jellege, Johan Nohr grafikai stílusa remekül működik, anélkül, hogy az alapkönyvvel szemben az áttekinthetőség és használhatóság rovására menne.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Feretory közel tökéletes kiegészítő a Mörk Borghoz. Megléte és használata nem szükséglet, de számos rendszert, elemet megmagyaráz, egyszerűsít a Mesélő számára, ügyes, jól átgondolt példákat tartalmaz, melyek révén egyre gazdagabb és komplexebb kalandokat vezényelhet le. Remélhetőleg még sokáig folytatódni fog a sor, eddig ugyanis mindez kiválóan működik, és kíváncsi vagyok, milyen irányba tudják majd még elvinni a készítők az egyszerű koncepciót és szabályrendszert.

(A játékot a Free League Publishing biztosította – Köszönjük! A játék angolul érhető el, rajongói fordításról nem tudunk.)

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Instagram-oldalát