Andoria királysága veszélyben van, a gonosz egy portálon át özönli el az egykor békés legelőket, városokat, a mi feladatunk pedig egyfelől megállítani őket, másfelől győzelemre vezetni az inváziót. Nem, nem tévedés, a látszólagos paradoxon feloldása valójában roppant egyszerű: egyszerre két táblán játszunk, egyiken a hősöket, másikon a szörnyeket vezetjük, míg egy vagy két ellenfelünk a másik oldal irányítására kap megbízást.
Andoria Battlefields
- Partner: Gamerna
- Kiadó: Raentik Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-4 fő
- Játékidő: átlagosan 15-60 perc
- Korcsoport: 10+
- Nehézség: 2,0/5
- Ajánlott fogyasztói ár: a Gamerna honlapjáról rendelve 10 990 forint
Az Andoria Battlefields 2017 októberében, Kickstarteren kezdte pályafutását, majd egy pár hónappal későbbi újraindítást követően végül szelíd sikerrel zárult a gyűjtés. A szokásos csúszások és fennakadások után végül 2019-re el is készült maga a játék, mely bolti forgalomban, erősen limitált példányszámban, és csak az „alap” Kickstarter-kiadásban fordul elő. Ez három további kártyalapot és egy szörny-szettet jelent, ezeket sikerült megnyitnia a közösségnek, értelemszerűen nálunk is egy ilyen darab járt.
Hős áruló vagy áruló hős?
Mindannyian kapunk egy csatateret, melyet bal oldali szomszédunkkal közösen használunk, ezen felül játékosszám plusz kettő hőskártyát, továbbá a kezdőjátékos két aranyat, mindenki más pedig négyet. Egy egyszeri draftolással körbejáratjuk a kezünkben levő lapokat, és indulhat is a harc Andoriáért, melynek során gyakorlatilag két fázis váltogatja egymást: egy hős- és egy szörnyfázis. Előbbi során mindig az aktuális játékos cselekszik, utóbbiban pedig a vele szembenálló (ülésrend szerint balra levő) játékos irányítja a szörnyeket. A célja mindkét oldalnak az, hogy összesen három egység eljusson az ellenség „rajtvonalára”, és amint ez valamelyik táblán bekövetkezik, véget ér a csatározás.
A hősfázis során először két aranyat kapunk, ezután vagyonunkat felhasználva egységeket vagy varázslatokat játszunk ki. Következő lépésben mozgatjuk a táblán levő tokenjeinket, és ha ennek során hatótávolságba kerül egy (vagy több) ellenséges egység, azok valamelyikét megtámadhatjuk, végül egy lapot húzhatunk a közös pakliról. A szörnyfázis során ellenfelünk gyakorlatilag ugyanezt teszi, azzal a különbséggel, hogy pénzt nem kap, és a szörnypakli tetejéről húzott három lapból játszhat ki legfeljebb annyi egységet, amennyit megengedhet a kincstára. Hacsak nem varázslatról van szó, akkor négy alaptulajdonsága van a kártyáknak, ezek a támadóérték, védelem, hatótávolság és mozgás; de ezen felül mindegyiknek van valamilyen különleges képessége is. A harc is ezek felhasználásával történik, ameri stílusban: támadóérték számú kockával dobunk, összeszámoljuk a sikereket; a másik fél a védelemnek megfelelő számú kockán teszi ugyanezt. Akinek több sikere van, az örülhet: a támadó a különbségnek megfelelő számú sérülést okoz, a védő pedig már döntetlennél hárítja a csapásokat.
Chibi Chata
Az anyagminőség abszolút rendben van, a kártyák és tokenek minőségiek, egyedül a játékostáblák lógnak ki a sorból, talán azért, mert a kampány alatt neoprén matre is be lehetett nevezni. Az illusztráció már inkább egyéni ízlés kérdése, a nagyfejű „chibi”-jellegű jószágok engem annyira nem győztek meg, de tudom, hogy ennek a stílusnak is megvan a közönsége. Az egyetlen, ami igazán hiányzik, az valamiféle rendszerező-tároló megoldás, mert a kismillió token és kártya az elpakolással gyakorlatilag azonnal az őskáosz állapotába rendeződik.
A játék során a lassú utánpótlás az, amivel leginkább számolnunk kell, mert körönként csupán egy lapot kapunk véletlenszerűen a kezünkbe, és ha nincs nálunk megfelelő kártya, akkor nem nagyon tudunk tervezni a következő hősfázisra. Ennek is megvan a maga taktikai szépsége, bár a szerencsefaktor nem elhanyagolható, mivel taktikánkat az első draftolás után nem mi építjük, hanem a lapjárás. A csaták sikerét tekintve pedig a dobókockákra vagyunk bízva, ami szintén sokak kedvét elveheti az amúgy szórakoztató, könnyed taktikai játéktól.
Ugyan technikailag a Andoria Battlefields szimultánnak nevezhető, azonban nem teljességgel párhuzamos, mert mindenki kénytelen kivárni a sorát, ennek pedig egyenes következménye, hogy az Andoria Battlefields legjobban két játékosnál működik. E létszám fölött az éppen aktív játékosokon kívül mindenki más bőszen unatkozik, amíg az éppen soron levő kiválogatja a lapjait, a kijátszott kártya tokenje után kotorászik, kockákat dobál és képességeket olvas. Elméleti síkon négy játékosnál ugyan mindig lehetne párokat alkotni és így szimmetrikusan játszani, ezzel azonban a sorrend borulna fel már az első körben, ami a hős fázis során szerzett pénz beosztása miatt a stratégia szempontjából kritikus. Mindezt figyelembe véve az Andoria Battlefields-et leginkább azok figyelmébe tudom ajánlani, akik leginkább párban játszanak, és nem bánják, ha olykor a lapjáráshoz kell alkalmazkodni.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Gamernának! A játék szabályfüzetéhez nyelvtudás szükséges, a kártyák feliratához ezen a linken található rajongói fordítás.)
