Azonos eszköztárból egy teljesen új játékot kihozni elegáns és persze költséghatékony megoldás, ráadásul még jól is elsülhet. Kiváló példa erre Shem Phillips életműve, aki fantasztikus ötletekkel foglalja keretbe trilógiáit (Északi tengerek, Nyugati királyság), beleértve mind a témát, mind a komponenseket, mind pedig a mechanikai elemeket, és ezt igazából elmondhatjuk számos más alkotóról is. Például arról az Uwe Rosenbergről, aki akár (kis túlzással) ugyanazt a játékot (Virágoskert) is képes kiadni, csak épp más témával és pár finomhangolással (Indián nyár). A licencelt játékokra szakosodott The Op/USAopoly számára sem ismeretlen ez a megoldás, az azonban már kifejezetten meglepő, hogy a Roxforti csata eszköztárát nemcsak, hogy ötletesen sikerült továbbgondolni, de a végeredmény talán még a forrásanyagon is túlmutat!

Harry Potter: Roxforti csata – Sötét varázslatok kivédése

  • Hazai partner/kiadó: Reflexshop
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2 fő
  • Játékidő: átlagosan 30-60 perc
  • Korcsoport: 11+
  • Nehézség: 1,59/5
  • Ajánlott fogyasztói ár: 8 990 forint

A nyelvtörőnek is beillő Harry Potter: Roxforti csata – Sötét varázslatok kivédése ugyanis, ha az alapokat nézzük, nem teljesen új játék, hiszen a kifejezetten kiváló, a teljes Harry Potter-sagát feldolgozó Roxforti csatát gondolja tovább egy relatíve új műfajban. Hiszen míg az egy 2-4 főnek szóló, teljes egészében kooperatív kártyajáték volt, melyben a Harry Potter-univerzum gonoszait kellett legyőzni, addig itt két főnek kell szembenéznie egymással a sötét varázslatok kivédése tantárgy gyakorlati oktatásának keretén belül.

Ennek megfelelően a Sötét varázslatok kivédése során két fő néz egymással farkasszemet a küzdőtéren, hogy egy három győztes meccsig tartó párbaj során kiderüljön, melyikük is figyelt a leginkább azon az órán, ami kis túlzással több áldozatot szedett a tanárok sorában, mint Voldemort. Mindezt egy teljesen hagyományos pakliépítős játék formájában kapjuk meg, ahol mind a két fél azonos feltételekkel – azaz egy ugyanolyan lapokból álló kezdőkészlettel – kezd, hogy aztán ezen lapok mellé újabbakat szerezzen, a régebbieket pedig lehetőség szerint hatékonyabbra cserélje. A cél minden fordulóban a másik kiütése: aki ezt összesen három alkalommal elsőként teljesíti, megnyeri a játékot!

A játékosok minden körben összesen öt lapot húznak fel a saját paklijukból, és kijátsszák ezeket, így jutva támadóértékhez (azaz sebzéshez), gyógyításhoz (a saját életerő visszatöltéséhez) és persze befolyáshoz (ami igazából pénz), melyből a tanteremben (azaz a piactérről) lehet további kártyákat vásárolni. A fordulóban szerzett összes ilyen tulajdonság – tehát a sebzés, a gyógyítás és a pénz – mind kötelezően elhasználandó, azt halmozni, továbbvinni a következő fordulóba nem lehet, így ki kell maxolni mindent, amit csak a kártyák (na meg a szerencse) biztosított. Ezt követően jön az opponens, és ez egészen addig tart, míg valaki (elájulva) ki nem szorul a küzdőtérről. Ekkor minden lap visszakerül a húzópakliba, majd kezdetét veszi a következő menet.

ALOHOMORA!

A potenciális lapok mennyisége impozáns, a dobozban több mint 150 található meg, melyeket több kategóriára oszthatunk. A Roxfort-kártyákban van tulajdonképpen minden: ezek tartalmazzák a varázslatokat, a tárgyakat és a társakat. Az átokkártyák ezzel szemben minden esetben a szerencsétlen tulajdonosuk visszafogásáról szólnak: letilthatják bizonyos lapok kijátszását, vagy akár a gyógyítást és a sebzést is. A könyvkártyák ezzel szemben alapvetően pénzt vagy új húzást biztosítanak, utóbbi esetben pedig vissza is kell őket szolgáltatni a könyvtárnak.

A cél értelemszerűen az, hogy lehetőség szerint úgy vásároljuk magunkat össze a piactéren, hogy az egy változatos paklit eredményezzen, amely közelebb visz a győzelemhez. Ezen elv mentén érdemes társakat is „felbérelni”: ezek a Harry Potter-univerzum nevesített karakterei, akik körönként egyszer vagy maguktól, vagy egy bizonyos feltétel teljesülését követően biztosítanak támogatásukról. Ez lehet sebzés, gyógyítás, vásárlóérték vagy ezek kombinációja. Ők – a kijátszott lapoktól eltérően – a teljes fordulóban aktívak maradnak, ezért rendkívül értékesek... egészen addig, míg mondjuk egy átokkártya nem pont általuk kezdi amortizálni a szerencsétlen varázsló életerejét!

A társak és bizonyos lapok még további extrát is biztosíthatnak: a játék legelején mindenki elkötelezi magát a Roxfort egy háza mellett, és vannak olyan szövetségesek és lapok, melyek kimondják, hogy ha az őket birtokló varázsló a Mardekár, a Griffendél, a Hugrabug vagy a Hollóhát kötelékét erősíti, akkor a lap további hatással rendelkezhet. Meglepő módon ez nem minden szövetségesre igaz, rengeteg olyan, elsősorban „töltelékkarakter” van, akik a játékban egy házhoz sem tartoznak, miközben a Harry Potter-univerzumban pontosan tudni, kinek az oldalát erősítik.

Ugyanakkor ez tényleg csak szőrszálhasogatás, és nem komoly probléma – ennél már sokkal zavaróbb, hogy a lapok rendkívül vékonyak, sérülékenyek, nincs tartásuk, így mindenképp ajánlott azonnal védőzni őket. De ezt leszámítva alapvetően ugyanazt kapjuk, mint a Roxforti csata esetében – a tálalást tekintve. Az élmény már más, kompetitív játék révén nem ezzel lehet barátokat szerezni, ellenfeleket már annál inkább. Már csak azért is, mert a dobozon szereplő 30-60 perces játékidő nem mindig fedi a valóságot, tapasztaltabb játékosok esetében ennek a másfélszeresével ildomosabb számolni. Ez ugyanakkor nem a komplexitásából ered: a Sötét varázslatok kivédése kifejezetten egyszerű, a szabálykönyv is alig pár oldalból áll, és tényleg játszatja magát – és pont emiatt nyújt annyira pozitív első benyomást. Habár a Harry Potter-univerzum iránti rajongás nélkül is élvezhető, a hosszú távú élvezetéhez azért ez már fokozottan ajánlott. Igaz, a sötét varázslatok kivédése órák során eddig csak a sötét varázslatok voltak hosszú távúak…

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát