Cikkünkben ugyan összefoglaló módon, közös név alatt írunk az Ivionról, de rögtön az elején tisztáznunk kell: a 2018-as alapjáték után, 2021-ben megjelent, három önállóan is játszható kiegészítő került a kezünk ügyébe. Ezek a The Knight & The Lady, a The Sun & The Stars és a The Hound & The Hare, melyek tulajdonképpen egy fogyaszthatóbb formában csomagolják újra az eredetit, teljesen új lapokkal és tupírozott elemekkel kibővítve. Mivel az alapszabályok változatlanok, és a játékhoz használt kártyák is keverhetők egymással (bár hátlapjuk más), így talán a kiegészítő helyett a kezdőszett megnevezés jobban illik rájuk.

Ivion

  • Partner/kiadó: Luminary Games
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-4
  • Játékidő: átlagosan 15-30 perc
  • Korcsoport: 13+
  • Nehézség: 3,0/5
  • Ára: KS-en 100 USD (38 000 forint) volt a teljes csomag, itthon darabja 15 890 forint

Mindhárom csomagban két-két kisebb rendszerező tárolódoboz lapul, bennük egy-egy miniatűrrel, egy-egy életerő-táblával, illetve két pakli kártyának és a vonatkozó tokeneknek elegendő tárhellyel. A dobozban rajtuk kívül még egy pehelykönnyű szabálylap és egy valamivel vastagabb szabályrészletező és egy játéktábla található. A komponensek minősége kiváló, a szabályok jól összeszedett formában kerülnek tálalásra, és tipikusan a „könnyű megtanulni, de sokáig tart kiismerni” kategóriájába esik a játék – de ne szaladjunk ennyire előre.

Szorgalmas szortír

A setupnál említem ugyan a pakli összeállítását, de mindegyik karakter mellé alapból lecsomagolva és megfelelően összeállítva kapunk egy-egy kezdőpaklit, munkánk legfeljebb a későbbiek során lesz vele. Miután magunkhoz vettük kártyacsomagunkat, életerő-táblánkat, és az egyik sarokba felraktuk a minit, már csak öt lapot kell húzni, meghatározni a kezdőjátékost, és mehet is a móka. Szerencsére a játékszabályok sem sokkal bonyolultabbak az előkészületeknél.

Minden kör elején kapunk egy kártyát, egy kezdeményezés-tokent (narancs iránytű) és három akciótokent (narancs villám); előbbit további kártyahúzásra és figuránk táblán való mozgatására is felhasználhatjuk, utóbbival lépegethetünk, hatásokat semlegesíthetünk, emellett erőforrásnak számít a kártyák kijátszásához. Ez utóbbival tehetünk szert másik erőforrásunkra, az erő-tokenekre (kék gyémánt), melyeket újfent más, általában erősebb kártyákhoz tudunk felhasználni. Egy lap költségei, a hatótávolságával együtt (ha van), a két felső sarkában vannak feltüntetve, értelemszerűen a mínuszt be kell fizetni, a pluszt pedig megkapjuk készletünkbe. A tokeneket a kezdeményezés kivételével körről körre gyűjtögethetjük, de aranyszabály, hogy fajtánként ötnél több egyszerre soha nem lehet a birtokunkban (hacsak egy lap mást nem mond). Kártyából pedig legfeljebb hét lehet a kezünkben, a felesleget a kör végén el kell dobni.

A kártyák kijátszásával azok közvetlen vagy közvetett hatásai (pl. sebzés) mellett három hatásnak lehetünk áldozatai vagy kiosztói, ezeket az úgynevezett kontroll-tokenekkel jelöljük. A kábítás (stun, zöld spirál), a némítás (silence, kék tekercs) és lefegyverzés (disarm, piros kard) egyike sem okoz önmagában sebzést, de a kábítás hatására például lépni nem tudunk. Ha valamilyen tokent kaptunk, akkor azokat a kártyákat nem játszhatjuk ki, melyeken fel vannak tüntetve. Például, ha akár egyetlen némítás tokenünk is akad, akkor a varázslatok többségével gondunk lesz, míg a lefegyverzés a fizikai támadásokat akadályozza. Szerencsére ezeket el is lehet távolítani az erőforrás-tokenek bármilyen formában való elköltésével, ideértve a lapok kijátszásakor elhasználtakat is. Azaz eldobhatunk csak úgy két akciótokent, de ha egy kártyát tudunk kirakni ugyanennyiért, két, tetszőleges kontroll-tokent akkor is levehetünk magunkról.

Ez a token-menedzsmenttel egybekötött kártyazsonglőrködés pedig addig tart, amíg ki nem fogyunk az erőforrásokból vagy nem passzolunk. Ha netán kifogyna a kártyapakli, újrakeverés már nincs, helyette jön a lassú halál: körönként folyamatos életerő-veszteséget kell elkönyvelnünk. Végső soron pedig ellenfelünk életerejét igyekszünk lenullázni, mielőtt ő teszi ezt viszont.

Ivion the Gathering

Ahogy fentebb már említettem, kapunk egy összeállított kezdőpaklit, mellé még további két adag, az ajánlott karakterre vonatkozó kártyákkal (tehát effektíve három kezdőpaklit). A játék következő szintjét viszont az adja, mikor az előre megépítettek helyett sajátot állítunk össze, akár több, már meglévő csomag keverésével, ezáltal saját, egyedi karaktert létrehozva. Persze ennek is megvannak a szabályai: egy kaszt mellé legfeljebb két tetszőleges tulajdonság-lapot választhatunk, a többi lapot az ezeken meghatározott színekből kell választani. Ha úgy tetszik, lényegében bármilyen arányban keverhetünk harcost varázslóval, aztán, hogy a pakli miként működik a gyakorlatban, az már más kérdés. Ehhez azonban kellően jól kell ismerni a játékot, azaz a kártyákat és azok szinergiáit, mely korrelációba beletartozik az erőforrás-menedzsment és a kontroll-tokenek kezelése; no és persze ellenfelünk lehetőségeinek ismerete is.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ami nem lesz egyszerű menet, mert a számos kártya számos kategóriába sorolható: vannak az ellenfél lapjaira, akár az ő körében is kijátszható reakciókártyák; csapdák, melyeket a játékterületre letéve ellenfelünket akadályozhatjuk vagy éppen segíthetjük magunkat; durván sebző vagy kontrollt két marékkal szóró támadások; ellenfelünk lapjait vagy a saját kézben tartott kártyákat manipuláló trükkök és még sorolhatnám. Feltéve, hogy mindhárom dobozt figyelembe veszem, mert amúgy csupán egy-egy archetípusnak megfelelően adottak a lehetőségek. Összességében nagyon hiányzik egy „Big Box” tárolómegoldás – ami egyébként még az idén nyáron elindul Kickstarteren, további három karakterpakkal együtt. Ez így együttesen pedig már méretes gyűjteménynek számít majd, az amúgy nagyon ötletes és pörgős, gyönyörűen illusztrált párbajozós játékhoz. Annak, aki egy picit is kedveli a műfajt, kihagyhatatlan választás.

(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Luminary Games-nek! A játék erősen nyelvfüggő, a szabályok mellett elsősorban a kártyák működésének megértéséhez szükséges nyelvtudás.)

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Instagram-oldalát