Mindig nagyszerű élmény új partnerekkel felvenni a kapcsolatot, átnézni a kínálatot, majd rábökni a legizgalmasabb vagy éppen legújabb címekre, amiket aztán ki tudunk próbálni. A Warcradle Studios esetében is így volt, bár itt a páratlan páros kalandjait bemutató Riff in Time adta magát, miközben a Fightdrome a legfrissebb aktualitás, amit a kiadó kérésére néztünk meg.
Bill & Ted’s Riff in Time
- Partner/kiadó: Warcradle Studios
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kooperatív
- Játékosok száma: 1-4 fő
- Játékidő: átlagosan 60-80 perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 2/5
- Ára: a kiadó webshopjából 40 GBP, nagyjából 16 200 forint
Már majdnem megkérdeztem, hogy vajon ki emlékszik még Bill és Ted 1989-es (Bill és Ted zseniális kalandja) és 1991-es (Bill és Ted haláli túrája) utazására, egyáltalán van-e még valaki, akinek beugrik Keanu Reeves és Alex Winter párosa, netán a Kiss által előadott God Gave Rock’n’Roll to You II, erre rá kellett jönnöm, hogy van ennél frissebb élmény is a 2020-as Face the Music képében. Hiába, no, le vagyok maradva, 2020 pedig túl pörgős volt ahhoz, hogy ilyen “apróságokra” felfigyeljek (utánaolvasva nem is baj, hogy nem láttam). A lényeg, hogy Bill és Ted ismét köztünk van, a Warcradle Studios jóvoltából ráadásul társas formájában is, melynél egy abszolút kooperatív kalandban kell megmentenünk a világot. 2506-ban járunk, mikor is valami történik, felborul az idő és a valóság, és a történelmi személyiségek rosszkor, rossz helyen bukkannak fel, ami hosszabb távon nagyon kellemetlen következményekkel járhat. Éppen ezért a Wyld Stallyns felfüggeszti turnéját, hogy helyrehozza a problémát, ami idővel a teljes világ végét okozhatja.
Az idő hálójában
Ennek megfelelően a teljes játéktábla egy nagy időháló, amire véletlenszerűen kerülnek fel a forgatható helyszíntárcsák és történelmi személyiségek, egyedül a kiindulási pont biztos, San Dimas, ahonnan hőseink is útra kelnek, hogy begyűjtsék és a helyükre tegyék a történelmi személyiségeket. Akciójuk alatt azonban a tér és idő szövete állandóan sérül, amit a tárcsák forgatásával kell szimulálni, ha pedig San Dimas a legvégső értékre fordul (vagy elfogynak a Riff-kártyák), az a világ és a játék végét jelenti. Amennyiben viszont sikerült minden helyszínt fixálni, a játékosok fellélegezhetnek, hiszen küldetésük bevégeztetett.
Menet közben pedig a következő zajlik le: az adott játékos Riff-kártyát húz (ezek egy elég vaskos paklival rendelkeznek), végrehajtja annak hatásait, avagy elforgat egy adott tárcsát, mozog és hasonlók, majd kockadobással szerez akciókat, amiket végrehajthat. Így mehet el az időkötelékeken keresztül más helyszínekre, gyűjthet be karaktereket, akik a játékos lapjára kerülnek, majd teheti le őket a megfelelő helyszínen, ezzel elnyerve a jutalmat, ami többek között újabb kocka lehet. Sőt, a játékosok eleve rendelkeznek különböző hatásokkal, ha a kezdetben kapott feladatot teljesítik, hiszen a setup alatt két objektívával is gazdagodnak, amik jutalmazzák őket a teljesítéskor.
A Bill & Ted’s Riff in Time így alapvetően egy egyszerű társas, ami a párost tekintve a megszokott recepthez és összetevőkhöz nyúl: időutazás, riffek, rock, történelmi személyiségek. Nem is olyan régen, 2016-ban egyébként volt a Steve Jackson Gamesnek is egy próbálkozása a témában, a Bill & Ted’s Excellent Board Game, ami nem annyira alkalmazkodott a címhez, és ami bár hasonló időhúrokat pengetett, mint a Warcradle Studios kiadványa, mindenben rosszabbul teljesített. A 2020-as feldolgozás ugyanis a maga módján egészen ötletes, a tárcsás megoldás, bár elsőre nem voltam oda érte, teljesen rendben van, ahogy az anyagminőség is, emellett a véletlenszerűség mellett a kártyák is kellő változatosságot nyújtanak. Persze sokat variál a szerencse, szóval a stratégák kerüljék a játékot, ellenben Bill és Ted kedvelőinek, családoknak és baráti társaságoknak érdemes lehet vetni egy pillantást a Riff in Time-ra. Nekem leginkább csak az illusztrációk nem tetszettek, mert ezeknél a ‘90-es és 2000-es évek számítógépes effektjeit idéző karaktereknél sokkal jobbat lehetett volna alkotni, ha egy valódi illusztrátor dolgozik a témán, szép rajzokkal. Kár a külcsínért, mert a színvilág és a többi összetevő egészen mutatós, és bár a játék egy szimpla “pick-up and deliver”, erősen a kockadobásra és kártyahúzásra támaszkodva, azért a témának hála okozhat néhány kellemes percet. Különösen a Rufus’ Remix nevű kiegészítőt is beszerezve, ami a játékos karakterek alapdobozba került minijei mellett a történelmi személyiségeknek is látványos megjelenítést hoz, miközben egy ötödik karaktert is hozzáad a kampányhoz.
Fightdrome: Panama Rose
- Partner/kiadó: Warcradle Studios
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2 fő
- Játékidő: átlagosan 30 perc
- Korcsoport: 10+
- Nehézség: ?/5
- Ára: a kiadó webshopjából 20 GBP, nagyjából 8100 forint
Az Altered Carbon (avagy Valós halál a Netflixen, ami a regényen alapul) egy egészen közkedvelt világ, legalábbis abból kiindulva, hogy már saját kártyajátékot is kapott, a kimondottan új Panama Rose képében. A címszereplő arénában aztán a játékosok egy-egy karaktert alkotva küzdenek meg egymással, különböző kijátszható akciókkal, védekezésekkel és ellentámadásokkal, amiknek hála a játék leginkább egy felturbózott kő-papír-ollónak tűnik.
Alkoss, üss, gyarapíts!
A Richard K. Morgan itthon is kapható regényéből táplálkozó játék setupja baromi egyszerű: az összekevert sleeve és stack kártyákból mindkét fél egyet-egyet húz, azokat összeilleszti és már kész is a két karakter, a meghatározott értékekkel. A fejenként 4 (2 faint és 2 weave) kötelező lapon felül az értékeknek megfelelő paklikból kell adott számú kártyát húzni, ezeket saját húzópakliba keverni, majd 7 kihúzását követően indulhat is a küzdelem.
Az a harc, melyben mindig egy lapot kell letenni, azzal támadni (ha nem extra kártyáról van szó, ilyenkor egyből húzunk is egyet), majd a másik fél erre reagál, méghozzá a segédleten is megmutatott mechanikának megfelelően. Minden egyes laptípus fel van tüntetve, hogy melyik mozdulat mi ellen hatásos és a többi, avagy ideális esetben ennek megfelelően lehet válaszlépést adni, ami lehet támadás vagy kitérés is, mindenféle nagyobb hatás nélkül, kizárólag az akcióra összpontosítva. Van pihenés, illetve ki lehet ütni a másikat, ha pedig valamelyik fél nem tud több lapot letenni, elfogytak a kezében tartott kártyák, ezzel el is vesztette a meccset. Hosszabb meccs (több forduló) esetében pedig a lapokon lévő értékek számítanak, elvégre az nyer, aki előbb eléri a mágikus 300-as összeghatárt.
A Fightdrome: Panama Rose ennyi és nem több, mint említettem, egy egyszerű, a kő-papír-ollóra építő variáns, ami egy ismert világban próbál szerencsét. Kár, hogy egyénisége nincs túl sok, hiszen az egyetlen összetevő, ami egyediséget mutat, az a karakterlap, amiből mindösszesen hat darabot találunk, miközben az akciókártyák csak kezeket és lábakat mutatnak, ezzel nem sok változatosságot kínálva. Kimondottan visszafogott a stílus, a dizájn, és úgy összességében a teljes kártyajáték, ami még csak nem is olcsó, emiatt kizárólag a legnagyobb fanoknak és a zsáner kedvelőinek tudom ajánlani.
A Warcradle Studios eddig tehát nem sok kiemelkedő címet tett le az asztalra, mert bár a Bill & Ted’s Riff in Time egészen ötletes és szórakoztató, saját kategóriájában így sem emlékezetes, míg a Fightdrome: Panama Rose kimondottan felejthető. Amire a kiadónak mindenképpen szüksége volna: az igazán jó alapötlet mellett egy valóban minőségi munkákra képes dizájner/illusztrátor, aki legalább a látvány terén gatyába rázza a stúdió termékeit. Ez már Bill és Ted kalandjánál is eszembe jutott, de a kártyajátékra abszolút igaz, aminek egyedül talán a dobozképe mutat valahogy, egyébként viszont külcsín szempontjából kifejezetten kezdetleges. De remélhetőleg lesz még nagyobb durranása is a kiadónak, az építő jellegű kritika pedig idővel a hasznára válik.
