Bizonyára nem sok embernek kell bemutatnunk a legtöbbször „Skyrim-nagyi” néven emlegetett Shirley Curryt, aki azzal vált ismertté, hogy rendszeresen játszik a Bethesda eredetileg 2011-ben megjelent szerepjátékával, kalandjait pedig egyáltalán nem rest megosztani a lelkes rajongótáborával. A hölgy sikerét jól mutatja, hogy nem kevesebb mint 1,3 feliratkozóval bír YouTube-on, ami még az ismertebb tartalomgyártók körében is elég szép eredménynek számítana.

Curry ténykedéseire természetesen a Bethesda is felfigyelt néhány évvel ezelőtt, a videós ugyanis bekerül a vélhetően csak évek múlva érkező The Elder Scrolls 6-ba (méghozzá NPC-ként), így a játékosok kedvenc nagymamája lényegében „halhatatlanná” vált a digitális térben. Az immár 89 esztendős videós tavaly szeptemberben jelentette be, hogy hátat fordít a videójátékok világának, és bár később belevetette magát az Oblivion Remastered kalandjaiba ( ráadásul Skyrim videóból is akad néhány friss darab), most úgy fest, valóban elérkezett a búcsú ideje.

Ahogy arról az IGN is beszámolt, Shirley Curry a My Goodbye to Skyrim (~ búcsúzás a Skyrimtől) névre keresztelt vlogjában jelentette be, hogy ezúttal tényleg felhagy a Skyrim videók gyártásával, mivel már nagyon unja a játékot, ráaádsul a konstruktív visszajelzések is alaposan megfogyatkoztak. „Mindez azért van, mert hamarosan 90 éves leszek. Valahányszor új ötletem támad, hogy miként játsszak el egy történetet a Skyrimben... lehet, hogy elkészítek egyet, kettőt vagy hármat egy új karakterrel, aztán megint elkezdek unatkozni. Ezért fogom abbahagyni a Skyrimhez kapcsolódó videók feltöltését – fogalmazott Curry.

„Fáradt vagyok, és már egyáltalán nem élvezem a dolgot, valószínűleg a sok kisgyerek miatt. Most már csak olyan kommenteket kapok, hogy »Szia Nagyi, szeretlek Nagyi«, márpedig én nem ezekért foglalalkozom videók készítésével és feltöltésével” – tette hozzá. Egy ilyen hosszú ideig tartó karrier után nem is mondhatunk mást, csak azt, hogy köszönjük a rengeteg tartalmat, és sok sikert kívánunk a továbbiakban!

A borítóképek forrása: NAG Magazine, Shirley Curry/YouTube/Kotaku