Ma reggel lezajlott a Sony saját sajtókonferenciája a 2013-as E3 kiállításon, alig pár órával később, hogy a Microsoft leégette magát mind a rajongók, mind a casual játékosok előtt. Május végén még arról írtunk, hogy az Xbox One akár meg is fordíthatja pozícióját az E3-on, ám most, egy nappal a bemutatók után már behozhatatlannak tűnik a Sony előnye. Ehhez pedig csak annyi kellett a japánoknak, hogy meghallgassák azoknak a véleményét, akikből élnek: a játékosokét.

Viszlát, prevgen!

A Microsoft-konferencia már az elején egyértelművé tette, hogy az Xbox 360, a konzol, melyen sokan nézték a bejelentést, és amivel nap mint nap milliók játszanak, a múlt, a jövő pedig az Xbox One, annak minden jó és rossz tulajdonságával. Sajnos a redmondi gyártó nem tanult a májusi, csalódást okozó leleplezésből, sem pedig a használt játékok passzív kiherélése okozta felháborodásból. A jelenleg is kapható gépet elintézték egy PC-n évek óta ingyen hozzáférhető programmal, a mindenre érkező Dark Souls II-vel, egy platformerrel és egy új bundle-vel, ami a PS3 Super Slimhez hasonlóan vékonyabb, kisebb az eddigi kiszerelésnél. Ennyi, az Xbox 360 mehet a kukába, ideje helyet szorítani a hatalmas Xbox One-nak. Ezzel szemben mit csinált a Sony? Nos, végső soron semmit, csak megmutatta, mi vár még arra a 70 millió emberre, aki az elmúlt években a PS3 mellett tette le a voksát. A napokban megjelenő The Last of Us, a döbbenetesen kinéző Beyond: Two Souls, a tartalmában utolérhetetlen Gran Turismo 6, vagy a csodálatos The Puppeteer mind-mind ámulatba ejtő játéknak tűnt, melyeken nem is látszott, hogy egy hétéves konzolra fejlesztik őket. Bár a PlayStation 3 és a PlayStation Vita ára nem csökkent (még), ilyen felhozatal mellett az ember ezt nem is várja el: bőven elég, ha az exkluzív címek hozzák a kellő színvonalat. A Microsoft ezzel szemben elkényelmesedett, túlságosan is biztos a sikerben és abban, hogy így is bőven lesz elég olyan 360 tulaj, aki se szó, se beszéd leváltja a régi konzolt. Ki tudja, talán igaza van a redmondiaknak -- de ettől még egyáltalán nem szimpatikus, ahogy eljárnak.

Lépcső a jövőbe

A következő generációs konzolok bemutatkozása már mindkét félnek jól ment, még az Xbox One is fel tudott vonni sok szemöldököt. Kaptunk Halo 5 videót (fent látható -- mondjuk mi vártunk azért gameplay-t is), bemutatkozott a Dead Rising 3, maga Sam Lake rántotta le a leplet a Remedy-féle Quantum Breakről, és még a kutyás Call of Duty: Ghosts videómontázst is megúsztuk. Meggyőzőnek tűnt a Crimson Dragon, a Projekt Spark, a D4 pedig kifejezetten kellemes meglepetés, hisz a fejlesztésért felelős Swery65 a Deadly Premonitionnel már megizzasztotta a kultjátékok rajongóit, és a címválasztás sem valószínű, hogy véletlen -- még ha nem is hivatalos folytatása ez a februárban tragikus körülmények között elhunyt Eno Kendzsi segás trilógiájának. Az egész olyan szép lehetett volna… aztán jött a feketeleves: a használt játékok szabályozásán esze ágában sincs módosítani az MS-nek, az Xbox One pedig 500 (!!!) eurót kóstál, ami átszámítva jelenleg több mint 150 ezer forint. Ennyi pénzért pedig csak a gépet kapjuk, ami ráadásul 24 óránként internetet követel magának, a haveroktól kölcsönkapott játékok emléke pedig minden bizonnyal a múlt homályába vész. És még örülhetünk, hogy nem hallgattuk meg még négyszázszor, hogy milyen sportjátékok lesznek Xbox One-on, és milyen királyul lehet rajta tévét nézni.

Xbox One vs. PlayStation 4 - 2. rész

A Sony persze tudta, hogy ez lesz, és ennek megfelelő döntéseket hozott: a show-n elképesztő játékokat mutattak, a The Dark Sorcerer, a The Order: 1886, a DriveClub, az inFAMOUS: Second Son mind-mind lenyűgözőnek hatott, és egyes Xbox One címekkel ellentétben sütött belőlük a „nextgenség”. Már előre borsódzik a hátunk, ha arra gondolunk, hogy mit hoz majd ki a Sony masinájából a Naughty Dog vagy a Polyphony Digital. A multiplatform címekről az MS esetében sem tennénk említést, mert minek: lesznek, klasszak, oké, ugorjunk, úgyis csak az számított a bemutatkozásukkor, hogy melyik gyártó fizet többet annak érdekében, hogy az ő show-juk alkalmával lovagoljon be a gépbe Solid Snake, vagy mutassa meg magát a világnak a Bungie új csodája. Persze, várhatók extra DLC-k, exkluzív tartalmak, de nem ezek fognak dönteni elsősorban. Sokkal fontosabb, hogy az adott konzol mennyire barátságos, és ezen a téren a Sony gyakorlatilag leigázta a Microsoftot: nincs online DRM, szabadon csereberélhetjük a játékainkat, és bár a PS Plusnak része lesz a multiplayer is, a játékok és a gép régiófüggetlenek (az Xbox One nem az), s havi 5 dollárért olyan tartalmat kapunk, hogy a fülünk kettéáll. Streamelt PS3-játékok, ingyen programok, prémiumszolgáltatások, egy sor zene, tévéműsor és film… ismerősen hangzik?

Persze, e téren az Xbox One az USA-ban 100 százalék, hogy brillírozni fog, de itt az ideje eldönteni, hogy mit is akarunk valójában egy játékkonzoltól: azt, hogy szórakoztasson, vagy hogy kiírja, hogy épp kik játszanak a Lakers ellen? Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a Sony vezetése szentekből állna. Valószínűleg a PS4-gyel kapcsolatban is felmerült a használt játékok blokkolása, sőt, egyes források szerint egészen az E3-ig nem volt biztos, hogy milyen irányba indul a gyártó. De látva az MS körüli botrányok sorozatát, a japánok inkább az „okos enged” taktikát választották. Ezzel a barátságos hozzáállással pedig még a kőkemény MS-fanboyok egyé részét is meg lehet szólítani. Hisz így azt sugallja a cég, hogy ő van értünk, nem fordítva, mi vagyunk azok, akiket ki kell szolgálni, mert mi adunk pénzt a termékekért. Azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy a Sony pontos specifikációkat is közzétett a PlayStation 4-ről, és a konzol ára kerek 100 euróval alacsonyabb, mint az Xbox One-é -- ez a cikk írásának pillanatában azt jelenti, hogy a PlayStation 4 alapcsomag 120 ezer forintba kerül az öreg kontinensen.

Eldőlt a meccs?

Nagyon úgy néz ki, hogy igen. A Microsoft végleg elfordult az európai játékosoktól (bár ők ennek ellenkezőjét állítják), sőt, összességében alátett a hardcore rétegnek. A bemutatott programok többsége vonzó, ezt meg kell hagyni, de a szigorú szabályok egyszerűen elijesztik az embert attól, hogy egy átlagos magyar havi fizetés összegét adja ki a gépre. Egyszerűen antipatikus a vállalat corporate-üzletpolitikából adódó hozzáállása, és erre mutatott rá a Sony tegnap hajnalban. Egyelőre tehát masszívan a Sony felé billen a mérleg, és hacsak az elkövetkezendő napokban csoda nem történik, ez egészen a premierig így is maradhat.

Ti mit gondoltok, tényleg nyert a PlayStation 4 az Xbox One felett? Osszátok meg véleményeteket a kommentek között!

Ki nyerte az E3-at?
Az E3 legnagyobb csatáját az Xbox One és a PlayStation 4 vívta -- na de ki győzött?
A szavazáshoz bejelentkezés szükséges!