Részletek a Fallout 3 első DLC-jéről
A Fallout 3 első letölthető tartalmában egy számítógépes szimuláció keretében feleleveníthetjük az anchorage-i csatát.
A Fallout 3 első letölthető tartalmában egy számítógépes szimuláció keretében feleleveníthetjük az anchorage-i csatát.
Nyögvenyelősen ment, szinte sokan már keresztet is vetettünk rá, a fél világ már mind a három karakterrel végigjátszotta, de most végre megérkezett hozzánk is a King's Bounty!
Említettük már, hogy az 1998-as évjárat a videojátékok terén több volt, mint unikum, azonban most egy technológiát, illetve az azt megalkotó céget kell ünnepelnünk.
Számtalanszor írtunk már a Philips sajátságos technológiájáról, az amBX-ről, amelynek segítségével kiegészítők sokaságával még interaktívabbá varázsolhatjuk a játékokat...
Pár hónapja jelentette be nagy dirrel-dúrral a Bioware és a LucasArts, hogy készítik az új játékukat, ami a népszerű Star Wars univerzumban fog játszódni, de sokkal régebben, mint a filmek, de ugyanabban a messzi-messzi galaxisban.
A Mirror’s Edge hamarosan PC-n is kilövőállásba kerül. A következő sorokban megtudhatjátok, milyen kompromisszumok megkötése mellett lesz képes dalra fakadni a kicsike.
Hamarosan érkezik a Grand Theft Auto IV első hibajavítása, ami számos problémát fog orvosolni, illetve készült egy átfogó FAQ a nehézségekre.
Budapesten megrendezésre kerül egy Warcraft verseny, méghozzá a Frozen Throne kiegészítőt nyüstölve. Várjuk nevezéseiteket!
Készül a 2004-es Riddick játék csinosított és jócskán kibővített verziója, amiről most számos új információt tudtunk meg, valamint a játék első kedvcsináló videója is megérkezett.
Eljött PC-re, mi meg kiteszteltük minden báját, nyűgjét, baját. Kemény a gépigény, viszont maga játék kárpótol mindenért, mint az a videóból is kiderül!
]{redenc kollégámat szinte mindenki imádja, aki olvas offline, vagy online Gurut -- szerkesztőségünk egyik legnagyobb egyénisége ma ünnepel!
Mint télapó viccből simára csiszolt talpú csizmában a jégen, úgy csúszkál a King's Bounty magyar megjelenésének dátuma. Ám van örömhír is a szomorú mellé...!
Hihetetlen, de igaz, hogy hosszú-hosszú hónapok várakozása után végre elérhetővé vált a MASSzív hallucinogén EFFEKTusokat is kiváltan képes Bring Down the Sky!
Készül a Mirror’s Edge első letölthető tartalma, amiben csak Time Trial pályákat találnunk, továbbá megtudtuk, mikor jelenik meg a játék PC-s kiadása.
A Chronicles of Riddick: Escap from Butcher Bay annak idején az év meglepetésjátéka volt, a fejlesztőbrigád pedig ígért nekünk egy next-gen újragondolást. Ám a tervet félig kukázták...
Nem hiszem, hogy sok bevezetőt igényel a dolog: ahogy közeledett december 3., úgy lett egyre izgatottabb minden akció- és GTA-rajongó. Aztán kinyitottak a boltok, útra keltek a futárok, és a nagy izgalmat felváltotta az öröm – és a csalódás...
A lengyel CD Projekt next-gen konzolokra is elkészíti a díjnyertes The Witchert, amiben sokkal szebb grafika, és átalakított kezelés várja a játékosokat.
Egy hihetetlenül jó hanglemezgyűjteményt dobnak piacra, amely az eddig megjelent összes Halo-játék zenéit tartalmazza majd, plusz betekintést enged a készülő Halo Wars muzsikájába is!
Két hete számoltam be arról, hogy az egykor szebb napokat látott Midway komoly bajban van. Nos, a hullámok összecsaptak felette, és nevetséges összegért egy magánbefektető kezében landolt a vállalat.
Keserédes a mostani hírünk; remélem, pozitív kicsengése lesz, bár bízni nem merek benne. Egy régi álmunk válik ugyanis valóra: minden idők egyik legjobb játéka folytatást kap -- ám nem úgy, és nem ott, ahol szeretnénk...
A Kikizo portálnak sikerült beszivárognia a Sony Online Entertainment Seattle-i bázisára, ahol elkapták és kihallgatták Kevin O'Hara vezető „világtervezőt”, sőt, bele is pillanthattak a The Agency jelenlegi, szupertitkos verziójába. Jelentem, a projekt egészen biztatónak tűnik...
Végre számtalan információmorzsa látott napvilágot a minket, PC-seket egyelőre ugyan nem érintő, de a lelkünk mélyén igen is remélt GTA DLC kapcsán.
Megjelent a Gothic 3 kétesztendős évfordulójára a Forsaken Gods alcímet viselő küldetéslemez, amellyel kapcsolatban a kiadó azt ígérte: kijavít minden hibát, amelyet a 3-ban nem sikerült...
Ausztrália játékbesorolásokat végző hivatala megtagadta a F.E.A.R. 2 osztályzását, így jelen állás szerint Alma nem fog ijesztgetni Krokodil Dundee-éknál.