Astro Bot még Mario-t is kispadra ültette?
A Team Asobi kiválóan sikeredett platformere szinte a zsáner összes képviselőjét maga mögé utasította.
A Team Asobi kiválóan sikeredett platformere szinte a zsáner összes képviselőjét maga mögé utasította.
Az Insider Gaming exkluzív beszámolója alapján már készül a legsikeresebb Harry Potter-játék alaposan kibővített verziója, amely sokkal többnek tűnik holmi ráncfelvarrásnál.
Az Over the Garden Wall (Túl a kerítésen) az egyik legjobb halloweeni rajzfilm és hamarosan különkiadást kap!
A hetedik konzolgeneráció során még sokkalta kiélezettebb volt a verseny a Sony és a Microsoft között, hála a jó időzítésnek és a remek exkluzívoknak.
Minden idők egyik legjobb akciófilmje idén lett 30 éves, így sok rajongót foglalkoztat a kérdés, hogy elkészül-e a harmadik rész.
A BioWare néhány nappal ezelőtt megosztotta, hogy milyen nehézségi szintek és hozzáférést elősegítő opciók közül választhatunk – egy valódi bőségtállal van dolgunk.
Megérkezett a hivatalos ára a nemrég bejelentett Red Dead Redemption PC-s változatának.
Dacára annak, hogy a Sony kihúzta a szőnyeget a Firewalk Studios pillanatok alatt földbe állt hero shootere alól, az FPS-hez továbbra is érkeznek frissítések Steamen.
A Macbeth és az Assassin's Creed rendezője ezúttal egy valós eseményeken alapuló akcióthrillert készített.
Egy informátor szerint olyannyira jól halad a Santa Monica Studio és a Nixxes Software kollekciójának fejlesztése, hogy az már jövőre fel is kerülhet a polcokra.
Halloweenre hangol az Amazon Prime Gaming októberi felhozatala, amelyben összesen 28 cím kapott helyet, köztük az Alien: Isolation, a Scorn és az A Plague Tale: Innocence.
A nagy Halloween Sale előtt még elindított egy jókora akciót a Sony.
Vadonatúj akció-RPG van készülőben, amely a szláv folklór mítoszaiból táplálkozik, viszont nem kevés humort is csepegtet az egyvelegbe.
A széria korábbi rendezője, a jelenleg tanácsadóként bevont Mark Darrah elárulta, hogy szerinte miként fog szerepelni a BioWare szerepjátéka Metacriticen.
Egy új jelentés szerint a most már Halo Studios néven tevékenykedő 343 Industries elkezdte fejleszteni az Infinite folytatását, az új vezetés azonban keresztülhúzta a terveket.
Az akciósztár idős kora ellenére sem hagyja maga mögött a zúzós szerepeket, legújabb filmjében is osztani fogja a skulókat és a pofonokat.
A széria idén lesz 28 éves, amit egy új animációs sorozattal is megünnepelhetünk.
A PC-s verzió várva várt bejelentése mellett a vadnyugati kaland hivatalos gépigényét is felfedte a Rockstar – szerencsére nem kell erőmű ahhoz, hogy revolvert ragadhassunk.
A Paradox Interactive vezérigazgató-helyettese szerint leginkább az Arkane Studios sikercímeire hajaz a The Chinese Room akció-RPG-je.
A Revisioned: Tomb Raider 2007-ben jelent meg, és összesen 10 epizódot tartalmazott.
A PlayStation Store adatlapja alapján a Santa Monica Studio sikercíme is jobban fest majd a Sony félgenerációs konzolján.
Végülis ha egy játékban lehet velük ilyesmit csinálni, miért ne lehetne a valóságban is?
A Rockstar végre hivatalosan is bejelentette, hogy érkezik a Red Dead Redemption PC-re!
A RetroGuru legújabb részében egy 10 éves klasszikust veszünk elő, hogy megnézzük mai szemmel!