[Társalgó] MicroMacro Crime City: Full House a Reflexshoptól – Egy kis ráadás
Az év egyik sikercímének már meg is érkezett a folytatása. Vagyis inkább kiegészítése, hiszen az alap ugyanaz, csak a helyszín változott.
Az év egyik sikercímének már meg is érkezett a folytatása. Vagyis inkább kiegészítése, hiszen az alap ugyanaz, csak a helyszín változott.
És már nem is kell rá sokat várni, ugyanis még ebben a hónapban megjelenik.
15 éve jelent meg az Epic mesterműve, mely egyszerre forradalmasította a TPS műfajt, és alapozta meg mind az Xbox 360, mind az Unreal Engine 3 sikerét.
LoL és Wild Rift rajongók figyelem, ez a ti versenyetek lesz!
Nem fog november végén megjelenni a Final Fantasy 14 új kiegészítője, az Endwalker, de azért szerencsére nem csúszik nagyon sokat.
Új trailert kapott a Stranger Things 4. évadja, ami főleg Elevenre és a Hawkinson túli életére koncentrál, de azért némi akciót is kapunk.
A Techland már lassacskán hét éves, élőhalottaktól hemzsegő címe újabb platformra látogatott el.
A Riot saját bevallása szerint egy centet sem keresett a League of Legends esport eseményein, de azért nem siratják a bevételkiesést.
A Halo Infinite ingyenes többjátékos módja mellé szezonbérletek, azaz Battle Passok is járnak, amelyekről most kiderült egy s más.
Sok, a Jurassic Park trilógiában feltűnt dinoszaurusz nem tért vissza a Jurassic World-érában, de ezen változtat a Krétakori tábor.
Lássuk, milyen új címekkel bővült a PS Store kínálata november első hetében!
A pletykák szerint a fejlesztés idén nyáron kezdődött, és jövőre már láthatunk is belőle valamit.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
A Londoni Szimfonikus Zenekar segítségével még nagyobb élmény lesz hallgatni a játék zenéit.
Mostanában minden a természetről szól, még a dominó is, csak persze megkavarva egy-két egyéb mechanikával.
Egy játékos szúrt ki nemrég egy részletet, ami arra utal, hogy John Marston nyelvileg lényegesen tehetségesebb, mint azt sokan feltételeznék.
Az új frissítés fontos fejlesztéseket hozott az Ouija-táblával kapcsolatban.
Újabb egyfilmes rendező munkája, ezúttal egy sorozatgyilkos nyomán, egészen jó gárdával… ebből még akár jó is kisülhet.
Ezúttal ingyen játszhatjuk Xboxon a Ubisoft egyik csapat-alapú, taktikai lövöldözős játékát.
Az L.A. Noire: The VR Case Files mögött álló stúdiónál remélhetőleg jó kezekben van a játék.
A First Class Trouble egy asszimetrikus online játék, melyben egy rosszalkodó MI-t kell lekapcsolni.
Klasszikus dán lélektani thrillert újítanak fel Hollywoodban. Megérkezett a Michael Bay rendezte Rohammentő magyar előzetese.
A Skydance New Media a Marvellel együttműködve egy cím nélküli játékon ügyködik, és már két lehetséges tematika is megjelent.
Colin Farrell és Jack O’Connell élet-halál harcot vívnak egymással és a természettel ma debütáló HBO-s kalandfilmsorozatukban.