WoW 3.3 patch: Arthas, többet nem ártasz!
A szerdán kikerülő 3.3-as patchben a játékosok "végre-valahára" pontot tehetnek a Lich King, alias Arthas herceg életére. Az új tartalomról videókat is láthattok.
A szerdán kikerülő 3.3-as patchben a játékosok "végre-valahára" pontot tehetnek a Lich King, alias Arthas herceg életére. Az új tartalomról videókat is láthattok.
Elemzők szerint már nem jön be annyira az embereknek a GTA-sorozat, amelyet a DLC-k és kézi konzolos verziók elég gyengus eladásai is bizonyítanak.
Február óta nyílt titok, hogy készül a Dead Space folytatása, ám a különböző gazdasági konferenciákon elhangzott félhivatalos bejelentéseken és egy álláshirdetésen túl nem sokat tudunk a játékról, és sajnos a ma megejtett hivatalos bejelentés sem szolgált kielégítő mennyiségű új információval.
A Crystal Dynamics munkája az utóbbi időben nem nevezhető túl változatosnak, hisz 2006 óta kizárólag Tomb Raidereket fejlesztett. Most azonban egy olyan állásajánlattal várják a lelkes jelentkezőket, ami arra enged következtetni, hogy kicsit elhagyják az uncsi kaptafát.
Ki mondta, hogy a játékosok semmire sem jók? Az a több millió beteg gyerek, akiken segített a Child's Play alapítvány, biztosan nem. Jó hír, hogy 2009-cel olyan évet zárt a vállalat, ami példaértékű minden hasonló próbálkozás számára (na nem mintha sok lenne).
A Brink egy taktikán és csapatjátékon alapuló FPS lesz, mely mögött az Enemy Territory-sorozatért is felelős Splash Damage áll. A fejlesztők most egy friss videót hoztak nyilvánosságra, HD-minőségben, ahogy kell.
A mai nap folyamán tartotta meg a Take-Two a negyedévente esedékes pénzügyi konferenciáját, ahol természetesen nem csak a száraz pénzügyekről és tőzsdei helyzetről ejtettek szót, hanem arról is, hogy a játékaik mikor fognak megjelenni.
A Nintendo Wii Fit új színt vitt az otthoni unalmas tornába. Megjelenése után nagy siker lett, hiszen a mozgást, az otthoni edzést könnyed szórakozássá tette. Egy nehéz munkanap után bárki -– már ha rendelkezett Nintendo Wii-vel -– nekiállhatott akár egy tíz perces, akár hosszabb gyakorlatnak. Hiszen mint tudjuk, a mozgást nem csak a testet, de a szellemet is felfrissíti.
Ausztrália hírhedt a kukacoskodó jogvédőiről, akik máig azt hiszik, hogy a videojátékok csak gyerekek szórakoztatására készülhetnek. Jól példázza ezt a mostani eset is, ami elég nagy botrányba fulladt.
A Borderlands az év meglepetése volt, s úgy néz ki, hogy a kasszáknál is jól teljesíthetett, mert a játékot készítő Gearbox lefoglalta a nagyon hasonlóan csengő Borderworlds címet.
Az EA-nél egyelőre még nem döntötték el, hogy tradicionális FPS-elemeket, vagy inkább a logikai fejtörőket erőltetik-e az új részben.
Decemberben egy egészen sajátos nyereményjátékra invitálunk benneteket. A játékban mindenki részt vehet, nincs is másra szükség, csak egy Twitter accountra, na meg az sem árt, ha van egy BattleForge játékod, hogy aztán felhasználhasd a nyereményt.
Jamaoka Akira, a Silent Hill-játékok fantasztikusan tehetséges zeneszerzője és producere 16 év után otthagyja a Konamit, és ezzel sajnos a sorozatot is.
Három új videoteszt érkezett, melyet a magazin DVD-jén már láthattatok, de eljött az ideje, hogy közzétegyük számotokra.
Nem kevesebb mint 15 éve dobta piacra a Sony a PlayStation első generációját. A gép olyan legendás játéksorozatokat indított útjukra, mint a Metal Gear Solid, a Driver vagy a Gran Turismo.
Habár az új Prince of Persia bejelentésekor nem esett szó egy PC-s verzióról, a német Ubisoft megnyugtatott mindenkit, hogy lesz személyi számítógépes átirat.
Manapság az interneten szinte minden a Twitter és a Facebook körül forog, és természetesen mi sem szeretnénk kimaradni a legmenőbb trendekből. Pár hónappal ezelőtt indítottuk el saját Twitter oldalunkat, most pedig a legnépszerűbb közösségi oldalon, a Facebookon hoztunk létre saját csoportot, hogy ott is bárki megtalálhasson minket.
Ezúttal nem a szoftverkalózkodás elleni felszólításról van szó, hanem arról, hogy a Blizzard szerint teljesen feleslegesen próbálják a rivális cégek lenyúlni a WoW stílusát.
A PC Guru csapata igyekszik komolyan venni a karácsonyt, így az év utolsó magazinjához egy nagyon komoly teljes játékot csomagoltunk. Nem tévedés, a PC Guru 2010/01-es száma a BioWare zseniális akció-RPG-jével, az alig másfél éves Mass Effecttel érkezik. És ez még nem minden...
Ha esetleg még nem tudod mit kérj karácsonyra, esetleg még nem törted fel a perselyed, hogy meglepd magad karácsonyra, akkor most itt egy olyan ajánlat, amit minden játékosnak érdemes kétszer is megfontolnia.
A Black Mesa óta nem igazán volt olyan mod, amire azt mondtam, hogy ez nekem most azonnal kell, de ma ez megváltozott, hiszen találkoztam a Galactic Warfare-rel.
A Microsoft szerint legalábbis a jövőben lecseréli majd az ősrégi eszközt a Natal.
Miután a Battlefield-rajongók hónapokon keresztül ostromolták a fejlesztőket a Bad Company 2, illetve a Battlefield 1943 gépigényét illetően, a DICE ma végre beadta a derekát és közölte a specifikációkat.
A Dante's Inferno jövő év elején jön, hogy az Isteni színjáték kicsit kiforgatott világa alapján egy igazi túlvilági utazásra invitáljon bennünket. Azt eddig is lehetett tudni, hogy a konzolos demók decemberben jönnek, de hogy pontosan mikor, az csak most derült ki.