Kiengedték a bebörtönzött Bohemia-fejlesztőket
Ivan Buchta és Martin Pezlar 128 napot töltött egy görög börtönben, mert katonai kémkedéssel vádolták őket. Most végre szabadlábon vannak.
Ivan Buchta és Martin Pezlar 128 napot töltött egy görög börtönben, mert katonai kémkedéssel vádolták őket. Most végre szabadlábon vannak.
Január 17-én jelenik meg a 2013/01-es PC Guru, ezúttal is 116 oldalas tartalommal, 26 teszttel, 8 előzetessel, 4 videoteszttel, fejlesztői interjúval és a szokásos rovatokkal, ráadásul a DVD-mellékletre ezúttal a Hitman: Blood Money került fel teljes játékként, és ha ez nem lenne elég, akkor még egy magyar feliratot is találhattok a programhoz a korongunkon.
James Swallow cyberpunk regénye végre magyar nyelven is olvasható lesz, így a hazai közönség is felfedezheti a játékok kiterjesztett univerzumát.
Chris Taylor, a Total Annihilaion atyja új valósidejű stratégiai játékon dolgozik, mely a Kickstarteren gyűjt támogatókat. 1,1 millió dollár kellene hozzá, ami nem kevés.
Joe Biden, Barack Obama alelnöke eldöntötte, hogy utánajár az erőszakos videojátékok és a fegyveres bűnesetek közötti összefüggéseknek. A játékipar vezetőivel már találkozott, tapasztalatait 15-én, azaz ma foglalja össze az elnöknek.
Pontos megjelenési dátumot kapott a Metal Gear Rising: Revengeance kipróbálható verziója. Már csak egy hetet kell várni.
Aranylemezre került a Kalypso gengszteres stratégiája, az Omerta: City of Gangsters. A februárban megjelenő játékban a szesztilalom idején kell bűnbandát építenünk.
A Game Informer szerint az E3-as bemutatók már kimentek a divatból, helyüket Apple-szerű show-műsorok veszik át kora tavasszal. Az új Xbox és PlayStation már a GDC környékén bemutatkozhat.
A GAME digitális áruházában tegnap feltűnt a Far Cry- és a Splinter Cell Ultimate Compilation, majd nyomtalanul el is tűnt.
Még sok kérdőjel van az Assassin's Creed film körül, az azonban már nem rejtély, hogy ki fogja megírni a forgatókönyvet.
Mától tölthető a hetedig generációba tartozó Corvette a Gran Turismo 5-höz, ráadásul ingyen jutunk hozzá a felfrissített Stingrayhez.
Egy külön bolygót kapnak a homoszexuális karakterek a Star Wars: The Old Republicban. A Makeb nevű hely a következő kiegészítővel mutatkozik be.
A Gearbox Software ismertette az Aliens: Colonial Marines minimum és ajánlott gépigényét. Nem kell aggódni, nem harap az Alien.
A Stalker-sorozat második része immár közel egy éve halott, de feltámadásának népszerűsége ellenére sincs jele. Összefoglaltuk, pontosan mi történt a játékkal, kitérve rá, hol vannak most a jogok és miért nem kerültek eddig egy nagy kiadó kezébe, hogy a Stalker is megkapja a maga AAA-kezelését.
Az Apple állítólag nem rendel több alkatrészt az iPhone 5-höz, mert kevesebben keresik a készüléket, mint amire a kaliforniai vállalat számított. Meg különben is, jön az iPhone 5S...
Elemzők szerint a Sony és a Microsoft gépei 400 dollár körüli áron kerülnek boltokba, mely jelentősen kevesebb a mostani konzolok kezdőáránál.
A Dust 514 megjelenése addig-addig csúszik, míg a végén bejelentik a PS4-et, pedig a csapat nem lustálkodik, még a héten indul a szabadon elérhető bétateszt.
A Crysis 3 ugyan lezárja a trilógia fő sztorivonalát, a Crysis-univerzum, mint olyan, még csak most indul terjeszkedésnek a Crytek szerint. Akár film is készülhet.
A Warner Bros. tizenöt új doménnevet foglalt le, melyek mind a Rocksteady Studios Arkham-sorozatához kapcsolódnak.
A vártnál később, leghamarabb az év végén készülhet el a Carmageddon: Reincarnation, a csapatnak ugyanis még sok mindent kell megépítenie.
A 2005-ben bemutatott, majd nem sokkal később elkaszált Killing Day visszatérésre készülhet, a Ubisoft ugyanis újra lefoglalja a nevet.
A chilei emol.com információi szerint a Sony vagy májusban vagy az E3 során egy nagy bejelentés fog tenni. Csak nem a PlayStation 4-ről van szó?
Kiszivárgott a Resident Evil Revelations teljes-achievement listája, ezzel még inkább biztossá téve az átirat érkezését.
A DOTA (Defence of the Ancients) első része műfajteremtő cím volt, pedig nem is teljes játékról van szó, csupán egy Warcraft 3 modifikációról, ami hatalmas sikert ért el. A folytatás már a Valve égisze alatt készül.