Age of Empires: Definitive Edition – megjelent és lehet, hogy lesz Steamen is
Az Age of Empires felújított változata megjelent, a kiadó Microsoft pedig launch trailerrel ünnepli a megjelenést.
Az Age of Empires felújított változata megjelent, a kiadó Microsoft pedig launch trailerrel ünnepli a megjelenést.
Az EA bejelentette a Burnout Paradise Remastered verzióját, mely március 16-án kerül a boltokba konzolokra, PC-re pedig csak később.
A rajongók már epekedve várják a Season 3 Battle Passt a Fortnite: Battle Royale-ban, ami nem csoda, hiszen 76 tárgyat fog tartalmazni.
A jövő hét szenzációja egy régi klasszikus felújított változata és a zombihentelős Metal Gear Survive lesz.
Rég járt a kezeim között olyan stratégiai játék, amely szakít a bevett formulákkal, és valami újszerűvel próbálkozik. Az Empires of the Undergrowth pont ilyen darab, tematikájával pedig nemcsak a biosz faktos diákoknak lehet érdekes, hanem bárki más számára is, akit picit is vonz a rovarok világa, és szeret stratégiai szellemben gondolkodni.
Koreában nemzeti sport a StarCraft és a folytatása: az Intel Extreme Masters nevet viselő bajnokságnak a fődíját egy leány vitte el.
Akik részt vettek a zárt bétában, hétvégén kihajózhatnak még egy körre, de szomorkodásra semmi ok, lesz nyílt bétateszt is.
A 121 millió eurós felvásárlás után a THQ Nordic-hoz kerültek többek között a Saints Row, a Dead Island és a Metro sorozat jogai is.
Új játékmódot kap a Gwent a Gaunter O’Dimm témájára épülő Arena képében, ami leginkább a Hearthstone hasonszőrű módjára emlékeztet.
A Sea of Thieves vezető producere megnyugtatott mindenkit, hogy a játékban se loot boxok, se pay-to-win mikrotranzakciók nem lesznek.
Állítólag a Disney és a Lucasfilm fontolgatják, hogy elveszik a Star Wars jogokat az Electronic Arts-tól és másra bízzák az univerzumot.
Befutott a Sea of Thieves hivatalos gépigénye, és a látottak alapján nem kell erőmű ahhoz, hogy tengerre szállhassunk a haverokkal.
Az EA úgy döntött, hogy az Originen ingyen adja az első Dead Space játékot, de hogy pontosan meddig tart az akció, azt nem tudni.
Véget éret az Overwatch League első szezonja a Los Angeles-i Blizzard arénában, a London Spitfire győzelmével.
Megmutatták a Metal Gear Survive első óráját, ami akciókkal, átvezető jelenetekkel és természetesen spoilerekkel van tele.
David Gaider két éve hagyta maga mögött a BioWare-t, hogy a Beamdog kreatív igazgatója lehessen, most pedig innen is távozott.
A D23-on megkaptuk a Kingdom Hearts 3 legújabb trailerét, ami Sorát, Donald kacsát és Goofyt a Szörny Rt. világába viszi el.
A Kingdom Hearts 3 ismét feltűnt, hogy felcsigázza Sora, Goofy és Mickey egér rajongóit. Érkezik a pontos premierdátum?
A Metal Gear Survive soron következő bétájából már a PC-s közönség sem maradhat ki, jövő héten indul a béta Steamen.
A Creative Assembly bejelentette, hogy a Total War: Arena nyílt bétája február 22-én indul, hogy mikor lesz vége, azt még nem tudni.
A Survarium és S.T.A.L.K.E.R. alkotóit magába foglaló Vostok Games bejelentette saját battle royale stílusú játékát, a Fear the Wolvest.
A Rockstar nemrég bejelentette a Red Dead Redemption 2 megjelenési dátumát, mi pedig összeszedtük, mit szeretnénk látni a folytatásban.
10 játékbemutató, 15 teszt, megannyi indie-játék, steames The Age of Decadence teljes játék, és sok egyéb érdekesség a 2018/02-es PC Guru magazinban,
Befutott a Middle-Earth: Shadow of War első történet központú DLC-je, a Blade of Galadriel, melyben egy bérgyilkos bőrébe bújhatunk.