Bemutatkozott a Dell legújabb XPS asztali számítógépe
Az új modell sokkal fejlettebb elődjeinél, jobb a hűtése, ám ennek ellenére mégis letisztult, minimalista dizájn jellemzi.
Az új modell sokkal fejlettebb elődjeinél, jobb a hűtése, ám ennek ellenére mégis letisztult, minimalista dizájn jellemzi.
A támadás a BattleNet ellen irányult, pont mikor a Call of Duty XP-farmolós hete tart.
Ridley Scott nyolcvanhárom évesen sem tétlenkedik. Nemrég debütált Az utolsó párbaj, ma pedig vászonra kerül A Gucci-ház című rendezése.
A Digital Foundry a technikai teszt alapján nem csak az újgenerációs, de a PS4 és Xbox One változatokat is szemügyre vette.
A legtöbben sokat ugrottak előre, de volt olyan csapat is, amelyiknél megbosszulta magát a gyors kiesés.
A Square Enix számolt be róla, hogy nem túl elégedett a folytatás által elért eredményekkel.
Hamarosan mozikba kerül a Multiverzumot alapjaiban felforgató Pókember: Nincs hazaút. Látványos előzetes érkezett.
Magyar feliratos előzetest kapott a Rocky IV rendezői változata. Korlátozott vetítésszám mellett Magyarországon is megtekintehető lesz a film.
Az időutazó borosüveg után újabb furcsaság került elő a játékból, ezúttal láthatatlan hidak formájában.
A Black Friday 2021 leárazás hivatalosan is elindult, hatalmas kedvezményekkel számos régi és új kedvencre.
Kritika érte a Netflix élszőereplős Cowboy Bebop sorozatát visszafogott stílusa és Radical Ed aprócska szerepe miatt. Megszólalt a showrunner.
Kikerültek a decemberi ingyenes játékok, amelyeket ugyanaz a forrás szivárogtatott ki, ami eddig is megbízhatónak bizonyult.
Az országban be van tiltva a Netflix, és szigorúan büntetik azokat, akik illegálisan próbálnak becsempészni a kormány számára kínos tartalmakat.
Keanu Reeves Marvel szerepe egyelőre várat magára, a vetélytársnál azonban hamarosan bemutatkozik. Előzetesen DC League of Super-Pets.
Egy elhivatott Minecraft játékos nemrég mutatta be elkészült művét, melyen 5 éven keresztül dolgozott.
A Lucasfilm vezetője beszélt a Ben Kenobi sorozat forgatásáról és a Skywalker-trilógia hőseinek lehetséges visszatéréséről.
Izraelben Eilat városában 2021. november 16. és 20. között zajlott a Nemzetközi E-sport Szövetség (IeSF) Világbajnoksága, a Világszövetség és az Európai E-sport Szövetség kongresszusa.
Újabb nyílt világú túlélőhorrort írhatunk fel kívánságlistánkra a Delusional Studio jóvoltából.
Márta halálának körülményeit úgy tűnik a vártnál később kezdhetünk majd csak el feltárni.
Huszadik évfordulója alkalmából most minden játékos felfedezheti az elmúlt két évtizedének eredményeit a platformon.
Ha minden összejön, akkor hamarosan új formában mutatkozhat be a BioWare közkedvelt szériája.
A Kickstarter-kampány tegnap indult, és több magyar alkotó művét is felfedezhetitek a bekerült képek között.
Akik lemaradtak róla, most megnézhetik, a rajongók pedig újra láthatják feliratos és szinkronizált változatban a két blockbustert.
A veterán rendező friss interjújában élesen kritizálta az ezredfordulós generáció kulturális fogyasztási szokásait.