Revolver – Ilyen lett volna a Jade Empire futurisztikus szellemi örököse, ami végül soha nem készült el
A BioWare művészeti vezetője megosztott néhány látványtervet.
A BioWare művészeti vezetője megosztott néhány látványtervet.
Fény derült a digitális áruház jövő heti ajándékára.
Ahogyan arra számítani lehetett, Sarah Connor és a T-800-as is bekerültek a játékba egy-egy karakterskin formájában.
Februárban Resident Evil karaktereknek öltözhetünk.
Ahogyan arra a béta regisztráció alapján számítani lehetett, lelepleztek egy vadonatúj Resident Evil-játékot.
A mai Resident Evil Showcase keretein belül kiderült, mikor jön a Resident Evil Village, és az is, hogy pontosan milyen platformokra.
A koronavírus hatására fellendült a játékipar forgalma, ez pedig az Activision Blizzard értékén is meglátszik, méghozzá nem is kicsit.
A Sea of Thieves alkotói jelezték, hogy 2021-ben áttérnek a battle pass rendszerre, most pedig kiderült, ez pontosan mikor esedékes.
Természetesen ezen a héten sem maradunk ingyenes Epic Store játék nélkül, a legújabb ajándék pedig már tölthető is.
A Valve csapatát gyakran éri az a kritika, hogy nem is fejlesztenek már játékot, de Gabe Newell szerint a helyzet egyáltalán nem ez.
Jó eséllyel hosszú pihenőre megy a Sony FPS-e, amely nem igazán tudta kihozni a benne lévő potenciált.
A 288E3UAE modell februártól lesz megvásárolható.
A Monster Hunter Rise előrendelései és a Resident Evil 3 hosszú távú eladásai miatt változtattak az előrejelzésen.
Szerintük a felelősség nem őket, hanem a kiadókat illeti.
Az erdőtűz, a koronavírus és a TikTok sem maradt ki.
A vártnál erősebb negyedévet zárt a streamingszolgáltató.
A két hét elteltével sem vált újból elérhetővé Trump fiókja, és ez egy ideig még biztosan így is marad.
Imamura Takaja bejelentette, hogy a tegnapi volt az utolsó munkanapja.
A Ragadozó is bekerült a battle royale-játékba, a Predator öltözék a Battle Passon keresztül szerezhető be.
Ma rajtolt el a Hitman 3 az IO Interactive-tól, azonban a jelek szerint sajnos nem sikerült teljesen hibátlanul ez a debütálás.
Az EU nemrég a Valve-t és öt kiadót is elmarasztalt, amiért a játékaik Steam kulcsai nem használhatóak egyes országokban.
A mai napon debütált a Hitman 3, mely a „hagyományos” platformok mellett virtuális valóságban, testközelből is végigjátszható.
Kicsivel több, mint másfél évvel a sikeres Kickstarter-kampányt követően végre elstartolt az Everspace 2 korai hozzáférése, ismét megnyitva egy olyan sci-fi univerzum kapuit, amely a múltból merít a jövő ábrázolásához.
A 25 éves e-sportoló kezét már korábban is műteni kellett, most viszont végleg lemondott a profi Call of Duty-karrierről.