Overwatch – 1 milliárdos bevétel csak a játékon belüli vásárlásokból
Az Overwatch megjelenése óta a játékon belüli vásárlásokból 1 milliárd dollárt hozott össze, ez eddig csak 63 másik címnek sikerült.
Az Overwatch megjelenése óta a játékon belüli vásárlásokból 1 milliárd dollárt hozott össze, ez eddig csak 63 másik címnek sikerült.
A San Diego Comic Conra érkező Hideo Kodzsima a Death Stranding egy BB podját is hozta magával, amihez a vámosoknak is volt pár szavuk.
Érdekes részlet derült ki a Tetris Effect nemrég megjelent PC-verziója kapcsán - legalábbis ami a VR-t illeti.
Nemsokára újabb karakterekkel bővül a For Honor, méghozzá egy férfi és női változattal is bíró viking hőssel.
Bár a NetherRealm még nem árulta el, mikor érkezik meg a Mortal Kombat 11 DLC karaktere, a megjelenés dátuma már kiszivárgott.
A Cyberpunk 2077-ről több lengyel lapnak is beszélt a CD Projekt RED, ezekből az interjúkból pedig sok újdonságot megtudhattunk.
Íme azok a címek, melyek a legtöbb bevételt termelték a Steam áruházában a júniusban megjelent játékok közül.
Hiába tiltották már be egyes országokban őket, az Egyesült Királyságban továbbra sincsenek veszélyben a loot boxok.
A Valve-nak nem tetszett a poén - főleg azok után, hogy a fejlesztők túlságosan messzire mentek.
Néhány szerencsés kiválasztott ismételten megkapja a lehetőséget arra, hogy idő előtt belekóstoljon a Ghost Recon Breakpointba.
Alinity letiltását követeli a Twitch-től a legismertebb állatvédő szervezet, mert rosszul bánik a macskájával.
Bár a Tekken 7 nem aratott zajos sikert, mi több, nem ez lett a hosszúra nyúlt sorozat legerősebb darabja, mégis megtalálta a saját kis közösségét.
A Comic-Conon bemutatásra kerültek a Marvel’s Avengers-ben feltűnő hősök alternatív skinjei, ezekről szivárgott ki néhány kép.
Egy igazi kultuszfilm Ausztráliából. Retro horror ajánló a Borzongás félbemaradt különszámából.
A négy régió bolti és digitális eladásait kombináló listán a Rockstar játéka állt az első helyre.
Páratlan specifikációkkal örvendezteti meg a játékra alkalmas mobilok szerelmeseit az Asus ROG Phone II.
Érdekes mechanikával próbálkozik a Playtonic platformerének spinoffja - erről kaptunk most egy trailert.
Kiderült, hogy egy nappal korábban érkezik az új Wolfenstein-játék PC-verziója, a ray tracing-támogatás azonban késik.
A Codemasters fejlesztői egy igen méretes blogposztban vázolták, mire számíthatunk a GRID kampánya kapcsán, a lista pedig elég hosszú.
Még nem kaszálták el a 2015-ben bejelentett Borderlands filmet, Paul Sage pedig azt is elmondta, ki lenne tökéletes Claptrap hangjaként.
Hétvégén lejátszották a két Hearthstone-selejtezőt, melyeken pietroetin és balazsr vívták ki a kvalifikációt.
A Ubisoft elnök-vezérigazgatója szerint a játékok Google Stadia portja nem lesz olyan költséges, mint azt egyesek gondolják.
Jon Favreau félig valós, félig animált képekből építkező Oroszlánkirály remake-je érdekes, de nem kifejezetten érdekfeszítő alkotás.
Frank Pearce, a Blizzard társalapítója közel 30 évig szolgálta a vállalatot. Megható levélben búcsúzott a kollégáitól és a rajongóktól.