Persze akármilyen fejlettnek is számítson a GTA 4 a korábbi GTA-részekhez képest technikailag, ha egyszer a játékmenet most sem esett messze a harmadik epizód fájától, sőt, ha szabad ilyet mondani, közelebb hullott, mint eddig valaha: a GTA 4 úgy is felfogható, mint a GTA 3 remake-je, ugyanis nemcsak Liberty City tér vissza benne, de egy csomó Vice Cityben és San Andreasban szereplő lehetőség int búcsút, ugyanis a GTA 4 komolyabban veszi magát elődeinél, és ezáltal nem fér bele annyi ökörködés.
Főszereplőnk ezúttal Niko, egy szerb veterán, aki a szebb élet reményében érkezik az Államokba. Természetesen az amerikai álmot Niko bűnözéssel szeretné megvalósítani, ehhez pedig igen széles eszköztár áll rendelkezésére. Autókat lophat, küldetéseket teljesíthet, szabadon randalírozhat, miközben tömény társadalomkritika veszi körbe minden lépését. A GTA 4 egy ironikus, cinikus játék, ami nemcsak szexuális tartalma, erőszakossága és káromkodásai miatt való felnőtteknek igazán, hanem mert csak ők képesek felfogni, mit is üzen a program a modern emberiségnek.
A GTA 4 PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra érhető el. A játékhoz multiplayer funkció is társul, amiben barátainkat darabolhatjuk fel az online szervereken. Két kiegészítő is napvilágot látott a GTA 4-hez: a The Lost and Damned a motorosbandák életét, a The Ballad of Gay Tony pedig a klubok korrupcióját dolgozza fel.
Csak mert megöl a kiváncsiság
Jah bocs majdnem elfelejtettem, mellé a cimed, meg a riasztó kódját is mellékeld légyszi!
azt ne mondd,h dolgoztál a nyáron és abból vetted xD
Most ez van.
eVGA nForce 790i Ultra SLi
4GB Corsair Dominator 2000Mhz DDR3
2db Western Digital Velociraptor 300GB
Swiftech H2O-220 Compact
Cooler Master Cosmos S
Creative Sound Blaster X-Fi Gamer Fatality Pro
3 db eVGA GTX 280 SSC
Intel Core 2 Extreme QX9650 felhúzva 4 Ghz-re
Na ez gamer gép!
Csak jöjjön már Pc-re
Amúgy a Q6600-os olcsóbb mint a CORE2 E8500...nem véletlen.
Amúgy meg nem rossz a játék, de szerintem az árnyéka sem lehet a MAFIAII-nek.
am szerintem el lett írva, mert azt olvastam, hogy támogatni fogja már a 4 magos procit azt nem, hogy ajánlott hozzá