Kérjük jelentkezz be!

Life is Strange

Dontnod Entertainment második játéka, amelyben 5 epizódon keresztül követhetjük Max Caulfield kalandjait.
#770477 Valdien 2017. december. 28. 12:19
Valdien
#770408 :: fearer (2017. december. 20. 00:14)
Na, végigvittem, spoiler nélkül: Jó volt? Igen, egyértelműen, maga az epizód is, de többször végigviszem még az egész BtS-t is, az biztos. Volt olyan jó, mint az eredeti? Nem, nekem semmiképp sem. Egyrészt mivel előzmény, nem sok esélye volt rá, hiszen sok mindenkiről tudjuk, mi történik velük, tehát nem nagyon tudunk aggódni értük, meg nagyjából az események folyását is ismerjük, ha csak nem akartak volna (még jobban) eltérni a LiS-ben már lefektetett dolgoktól. Másrészt pedig a tét sem volt akkora, így például a vége sem volt akkora hatással rám, mint a LiS-ben volt anno. Ez az epizód kicsit rövidebb és kevésbé interaktív is volt mondjuk, mint a másik kettő, és néhány szál kicsit túl hirtelen is lett lezárva, örültem volna itt is egy 5 epizódos formátumnak. Mindent összevetve élveztem, csak szerintem többet is ki tudtak volna hozni belőle.
Én nekem is most jutott időm arra, hogy végigjátsszam.
Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy bőven az átlagos szintet hozza. Nincs benne az a varázs, ami volt az első LiS-ben. Kötelező volt megcsinálniuk, hogy csillapítsák a rajongók éhségét, de csak egy tál krumplipürét adtak nekik, miközben háromfogásos gourmet menüre éheztek.
A szinkront kezdtem megkedvelni a végére, furcsa lesz a bónusz epizódban újra Ashleyt hallani majd. A soundtrack továbbra is szerintem a legjobb pontja az egész BtS-nak. A történetet összecsapták a végére ("bad endinget" választottam) és semmi motivációm sincs arra, hogy még egyszer nekiálljak játszani vele.
Spoiler: Legjobb rész az egész BtS-ben.
Amikor Drewtól elszeded a pudingot. Messze ez volt a kedvencem, igazi "chloes" cselekedetet tettek oda elénk.

Összességében a LiS első része 10/10 nekem és az egyik legjobb játék valaha, amivel játszottam. A BtS egy nagyon jóindulatú 6/10-et kap tőlem. Sajnálom kicsit, mert többet is ki lehetett volna hozni belőle.
#770415 fearer 2017. december. 20. 19:30
fearer
#770414 :: Tux (2017. december. 20. 19:12)
Ha ezzel le is zárták a játékot, akkor rohadtul hiányozni fog a LiS. :( Semmilyen játék érzelmileg nem volt rám hatással ennyire, mint ez a game. Igen, az volt a kár, hogy tudtuk úgyis mi lesz a vége, max csak megszépítehettük neki egy darabig a dolgokat. Így azért az ember lazábban veszi a döntéseit. Állandóan arra gondoltam, hogy hát... jól ki***** velük a sors, ezzel a két kiscsajjal.
Spoiler: spoiler
Lehet megint végigjátszom az alapjátékot, mivelhogy most már megismertük Rachel és Chloe múltját, így szerintem sokkal jobban átlehet látni az alapjátékot is. Esetleg még úgy is csinálhatták volna, hogy az alapjátékot adják ki később, úgy jobban ütött volna érzelmileg Rachel halála
Srácok, ti tudjátok hogy hol tudom elinditani a bónusz fejezetet? Deluxe edition-öm van, de nem látom.
A Farewell majd csak jövőre jelenik meg, tehát azért még nincs teljesen vége az egésznek, másrészt a Deck 9 azt mondta, szívesen dolgoznának még LiS játékon. Plusz még ott lesz a második évad, amit az eredeti fejlesztők készítenek.
A BtS meg pont a LiS sikeressége miatt jöhetett létre egyáltalán, az előzmény eredetileg tervben sem volt, tehát fordítva nem nagyon működött volna, főleg, hogy az előzményhez az eredeti csapatnak semmi köze, ezért is vannak olyan durva inkonzisztenciák a 2 játék között.
Na meg a LiS Max és Chloe kapcsolatáról szólt, Rachellel direkt nem találkozunk, ha ez a történet lett volna először, az csak beárnyékolta volna a kettejük kapcsolatát, ezért nem is ajánlom senkinek, hogy a BtS-sel kezdje.
Protect Kate Marsh
#770414 Tux 2017. december. 20. 19:12
Tux
Ha ezzel le is zárták a játékot, akkor rohadtul hiányozni fog a LiS. :( Semmilyen játék érzelmileg nem volt rám hatással ennyire, mint ez a game.
Igen, az volt a kár, hogy tudtuk úgyis mi lesz a vége, max csak megszépítehettük neki egy darabig a dolgokat. Így azért az ember lazábban veszi a döntéseit. Állandóan arra gondoltam, hogy hát... jól ki***** velük a sors, ezzel a két kiscsajjal.
Spoiler: spoiler
Lehet megint végigjátszom az alapjátékot, mivelhogy most már megismertük Rachel és Chloe múltját, így szerintem sokkal jobban átlehet látni az alapjátékot is. Esetleg még úgy is csinálhatták volna, hogy az alapjátékot adják ki később, úgy jobban ütött volna érzelmileg Rachel halála

Srácok, ti tudjátok hogy hol tudom elinditani a bónusz fejezetet? Deluxe edition-öm van, de nem látom.
#770408 fearer 2017. december. 20. 00:14
fearer
Na, végigvittem, spoiler nélkül:

Jó volt? Igen, egyértelműen, maga az epizód is, de többször végigviszem még az egész BtS-t is, az biztos.

Volt olyan jó, mint az eredeti? Nem, nekem semmiképp sem.
Egyrészt mivel előzmény, nem sok esélye volt rá, hiszen sok mindenkiről tudjuk, mi történik velük, tehát nem nagyon tudunk aggódni értük, meg nagyjából az események folyását is ismerjük, ha csak nem akartak volna (még jobban) eltérni a LiS-ben már lefektetett dolgoktól.
Másrészt pedig a tét sem volt akkora, így például a vége sem volt akkora hatással rám, mint a LiS-ben volt anno.

Ez az epizód kicsit rövidebb és kevésbé interaktív is volt mondjuk, mint a másik kettő, és néhány szál kicsit túl hirtelen is lett lezárva, örültem volna itt is egy 5 epizódos formátumnak.

Mindent összevetve élveztem, csak szerintem többet is ki tudtak volna hozni belőle.
Protect Kate Marsh
#770400 fleetcmd 2017. december. 19. 19:39
fleetcmd
http://steamcommunity.com/games/554620/announcements/detail/3066253941363572125

Yeah-yeaaah-yeeeeeaaaaaah

Meriiii Kriszmaszu!
#770365 fearer 2017. december. 15. 11:42
fearer
#770364 :: jirmo18 (2017. december. 15. 09:41)
Nem elérhető, betettem kosárba, és a megerősítésnél kidob ezzel az üzenettel: Sorry, your order cannot be completed. There is no stock anymore for this product. Jelenleg várólista van rá, de valószínűleg nem gyártják már.
Valóban, most már a PC-snél is alapból Waiting list van, valószínűleg akkor nem olyan rég fogyhatott el nekik, ha most frissítették le az oldalt.
Sajnálom, több ötletem nincs, megnéztem minden általam ismert oldalt, de a PC-s verzió hiánycikk mindenhol. :(
Protect Kate Marsh
#770364 jirmo18 2017. december. 15. 09:41
jirmo18
#770341 :: fearer (2017. december. 12. 12:19)
Neked nem engedett rendelni onnan? Az fura, mert az oldalon, amit linkeltem csak a PS4-es Limited Edition-re írja, hogy Waiting list, mindegyik másiknál Add to cart gomb van, a reddit fórumon is többen írták (legutóbb pár napja), hogy rendeltek onnan, és meg is érkezett nekik.
Nem elérhető, betettem kosárba, és a megerősítésnél kidob ezzel az üzenettel: Sorry, your order cannot be completed. There is no stock anymore for this product.
Jelenleg várólista van rá, de valószínűleg nem gyártják már.
#770357 fearer 2017. december. 14. 00:47
fearer
Jön mobilra is a LiS:

Protect Kate Marsh
#770341 fearer 2017. december. 12. 12:19
fearer
#770340 :: jirmo18 (2017. december. 12. 09:53)
PC-re keresem, köszi a pontosítást. A Square Enix oldalon már nem rendelhető, azzal már próbálkoztam, marad a kutatás :)
Neked nem engedett rendelni onnan? Az fura, mert az oldalon, amit linkeltem csak a PS4-es Limited Edition-re írja, hogy Waiting list, mindegyik másiknál Add to cart gomb van, a reddit fórumon is többen írták (legutóbb pár napja), hogy rendeltek onnan, és meg is érkezett nekik.
Protect Kate Marsh
#770340 jirmo18 2017. december. 12. 09:53
jirmo18
#770336 :: fearer (2017. december. 11. 20:16)
Szia! Bár platformot nem írtál, ha esetleg nem kapnál valakitől ajánlatot, akkor itt például még kapható a sima Xbox One-os és a sima PS4-es változat. De a Square Enix oldalán is megrendelhető szinte mindegyik kiadás.
PC-re keresem, köszi a pontosítást. A Square Enix oldalon már nem rendelhető, azzal már próbálkoztam, marad a kutatás :)
#770336 fearer 2017. december. 11. 20:16
fearer
#770334 :: jirmo18 (2017. december. 11. 17:42)
Üdv mindenkinek! Segítséget szeretnék kérni, maximális átéléssel kutatom az alapjáték Limited Edition vagy a sima dobozos kiadását, vételi szándékkal. Ha valakinek megvan, de megválna tőle, biztosíthatom hogy jó helyre kerülne hozzám :)
Szia!

Bár platformot nem írtál, ha esetleg nem kapnál valakitől ajánlatot, akkor itt például még kapható a sima Xbox One-os és a sima PS4-es változat.

De a Square Enix oldalán is megrendelhető szinte mindegyik kiadás.

Protect Kate Marsh
#770334 jirmo18 2017. december. 11. 17:42
jirmo18
Üdv mindenkinek! Segítséget szeretnék kérni, maximális átéléssel kutatom az alapjáték Limited Edition vagy a sima dobozos kiadását, vételi szándékkal. Ha valakinek megvan, de megválna tőle, biztosíthatom hogy jó helyre kerülne hozzám :)
#770282 fearer 2017. december. 06. 18:37
fearer
Megjött a trailer, tényleg december 20 lesz a megjelenés.

Protect Kate Marsh
#770274 Valdien 2017. december. 06. 15:06
Valdien
#770272 :: fearer (2017. december. 06. 05:32)
Véletlenül sikerült infót szivárogtatni, úgy néz ki december 20 lesz a befutó. (Bár azért a mai trailer-ben reménykedem, hogy mégis 14-e szerepel majd.) Forrás 1 Forrás 2
Két ünnep között neki is lehet esni.
#770272 fearer 2017. december. 06. 05:32
fearer
Véletlenül sikerült infót szivárogtatni, úgy néz ki december 20 lesz a befutó. (Bár azért a mai trailer-ben reménykedem, hogy mégis 14-e szerepel majd.)

Forrás 1

Forrás 2



Protect Kate Marsh
#770271 fearer 2017. december. 05. 22:27
fearer
Megjött az EP3 teaser:

Protect Kate Marsh
#770248 fearer 2017. december. 03. 23:57
fearer
#770247 :: fleetcmd (2017. december. 03. 21:45)
Várom már nagyon a harmadik részt is. Az még decemberben megjelenik elvileg, ugye?
8-10 hetet ígértek epizódok között, bár a második mondjuk csak 7 hétre jött az EP1-től. A harmadikat sokan 14-ére tippelik, az ugye a 8. hét lesz az EP2-től, szóval hihető. Gondolom nem akarják elkapkodni, hiszen ez a záró epizód, szóval biztosat csak a trailerből tudhatunk meg sajnos, viszont az jó esetben akkor a héten jön.
Protect Kate Marsh
#770247 fleetcmd 2017. december. 03. 21:45
fleetcmd
#770221 :: fearer (2017. november. 30. 19:43)
Ez az, visszatérnek!
Várom már nagyon a harmadik részt is. Az még decemberben megjelenik elvileg, ugye?
#770221 fearer 2017. november. 30. 19:43
fearer
Ez az, visszatérnek!

Protect Kate Marsh
#770054 fearer 2017. november. 09. 16:36
fearer
Ma este végre folytatódik a szinkron színészek LiS-végigjátszása, aki teheti, csatlakozzon! :)

Twitter forrás
Protect Kate Marsh
#769945 Valdien 2017. október. 25. 13:14
Valdien
#769922 :: fearer (2017. október. 22. 16:07)
Köszönöm a választ.
Spoiler: Re: Karakteridegen dolgok
Kocsi: Az akkucserével nem is javult meg, szóval azért nincs az még megszerelve. Ha megnézed Chloe kocsiját a LiS-ben, ott is tele van pakolva mindenféle kacattal, szóval én ezt nem láttam problémának. Frank, pénzlopás: Azt tudjuk a LiS-ből, hogy Frankkel jóban voltak régen, úgyhogy az, hogy elvállalja Frank melóját, nem annyira meglepő, főleg pénzhiányban. Az, hogy maga a meló pénzlopás… Hát, Chloe a LiS EP3-ban például betört a bezárt iskolába, uszodába, és el is akarja lopni a handicap pénzt, tehát az illegális dolgok nem állnak túl messze tőle. Na meg addig csak annyit tudunk Drew-ról, hogy egy gyökér, tehát Chloe-nak semmi pozitív érzelmi kötődése nincs iránta. Plusz ugye vissza is adhatod neki a pénzt, ha megbántad. Színház: Elég egyértelművé teszi a játék, hogy csak Rachel miatt csinálja. Chloe nagyon lojális barát, kevés barátja van (akik általában többek is neki, mint barátok), de értük bármit megtesz. Ezt tudjuk a LiS-ből is, hisz Rachel-t keressük az egész játék során, ahol egész végig azt hallgathatjuk, hogy Rachel az ő angyala, aki megmentette az életét. Rachel az első ember évek óta, aki törődik vele, meg persze nagyon karizmatikus is, tehát én egyáltalán nem tartottam meglepőnek, hogy ha azt mondja, please for me, Chloe már öltözik is be, főleg, hogy tudja, Rachel-nek milyen fontos ez a darab. Csók: A csók opcionális, sőt, aki friendzone-olta Rachel-t, annál meg se jelenik, csak a tetkó, meg a karkötő, mint lehetőség. Max-szel se volt kötelező összejönni se Chloe-val, se Warren-nel, csak a lehetőségét kínálták fel, itt sincs ez másként.
(Telefonon automatikusan megnyitja a spoilereket, ami lehet másnak problémát jelenthet, szerencsére nekem nem :D)
Na, de érthető, ha valakinek tetszik, és a Steamen is kb. 2 negatív kritika van, szóval elismerem, hogy kisebbségben vagyok, de ettől még nekem nem jött be. Konkrétan untam magam miközben játszottam és ez a legszomorúbb.
De nagy lelkesedéssel várom a 3. részt + a Maxes bónuszt.
#769944 fearer 2017. október. 25. 10:06
fearer
#769933 :: KongFan (2017. október. 24. 13:41)
Végigjátszottam az új epizódot. Nekem igazából 1 nagy problémám van a játékkal, az előzmény sztorik tipikus hibái. Oké, megismerjük hogyan jutottunk el abba a kiindulóhelyzetbe, ahonnan startolt az első évad. De ezzel eléggé nyakon vágják például a döntési mechanikát.
Spoiler: Spoilerbojler
(Tudom, az első részben az utolsó döntés mindent újraírt, de ott az a történetmesélést szolgálta és igazából Max karakterére ugyanúgy kihatott minden döntés, mert átélte őket, hiába, hogy a többi ember nem emlékezett már rá.)
Hiszen tök mindegy mit válaszolunk itt-ott. Chloe-t ki kell csapni a suliból, a biztonsági őr is tuti megszívja valahogy, hiszen az első évadban láttuk, hogy DICKtator lesz a suliban a bizti. Rachellel barátkozhatunk, szerelembe eshetünk, tudjuk hová kerül szerencsétlen. Nem is feltétlenül égbekiáltó baj ez csak... olyan furcsaság. Ettől függetlenül, a hangulat még mindig a helyén van, a szövegek oltáriak, a karakterek élnek! Az a kis logikai feladat megdobta a játékmenetet. Most csak két grafitit nem találtam meg elsőre xD A vége meg brutál kemény volt!
Na igen, a BtS közben nagyon nem szabad arra emlékezni, hogy mi lesz majd csóri Rachellel később.
Értem egyébként, hogy mit mondasz, de hát a LiS kezdetéig ugye még van azért 3 év, úgyhogy én nem érzem feleslegesnek a választásokat. Például még ha tudjuk is, hogy Chloe-t a LiS-re biztosan kirúgják, azért jó látni, hogy ez megtörténhet a BtS-ben, vagy majd csak jóval utána, hiszen a karakterek ez alapján reagálnak majd a BtS további részében.
Protect Kate Marsh
#769933 KongFan Moderátor 2017. október. 24. 13:41
KongFan
Végigjátszottam az új epizódot.
Nekem igazából 1 nagy problémám van a játékkal, az előzmény sztorik tipikus hibái.
Oké, megismerjük hogyan jutottunk el abba a kiindulóhelyzetbe, ahonnan startolt az első évad.
De ezzel eléggé nyakon vágják például a döntési mechanikát.
Spoiler: Spoilerbojler
(Tudom, az első részben az utolsó döntés mindent újraírt, de ott az a történetmesélést szolgálta és igazából Max karakterére ugyanúgy kihatott minden döntés, mert átélte őket, hiába, hogy a többi ember nem emlékezett már rá.)

Hiszen tök mindegy mit válaszolunk itt-ott. Chloe-t ki kell csapni a suliból, a biztonsági őr is tuti megszívja valahogy, hiszen az első évadban láttuk, hogy DICKtator lesz a suliban a bizti. Rachellel barátkozhatunk, szerelembe eshetünk, tudjuk hová kerül szerencsétlen.
Nem is feltétlenül égbekiáltó baj ez csak... olyan furcsaság.
Ettől függetlenül, a hangulat még mindig a helyén van, a szövegek oltáriak, a karakterek élnek! Az a kis logikai feladat megdobta a játékmenetet. Most csak két grafitit nem találtam meg elsőre xD
A vége meg brutál kemény volt!
Tell me would you kill to save a life? Tell me would you kill to prove you're right? Crash, crash, burn, let it all burn. This hurricane's chasing us all underground.
#769922 fearer 2017. október. 22. 16:07
fearer
#769921 :: Valdien (2017. október. 22. 12:30)
Spoiler: Karakteridegen dolgok
Amikor az autót megszereli egy akkumulátor kicserélésével, aztán mindenféle hülyeséget beleraksz... Azt hittem abbahagyom az egészet ennél a jelenetnél. A színházas is teljesen antiChloe dolog volt, a Frankes jelenet sem vallott rá, a Drew pénzlopós rész is kicsit erőltetett volt. Ami jó volt a vacsora a végén, az volt az egész epizód legjobb része. (Ez a smaci az utcán meg nagyon a rajongók miatt volt benne.)
Köszönöm a választ.

Spoiler: Re: Karakteridegen dolgok
Kocsi:
Az akkucserével nem is javult meg, szóval azért nincs az még megszerelve.
Ha megnézed Chloe kocsiját a LiS-ben, ott is tele van pakolva mindenféle kacattal, szóval én ezt nem láttam problémának.
Frank, pénzlopás:
Azt tudjuk a LiS-ből, hogy Frankkel jóban voltak régen, úgyhogy az, hogy elvállalja Frank melóját, nem annyira meglepő, főleg pénzhiányban.
Az, hogy maga a meló pénzlopás… Hát, Chloe a LiS EP3-ban például betört a bezárt iskolába, uszodába, és el is akarja lopni a handicap pénzt, tehát az illegális dolgok nem állnak túl messze tőle. Na meg addig csak annyit tudunk Drew-ról, hogy egy gyökér, tehát Chloe-nak semmi pozitív érzelmi kötődése nincs iránta. Plusz ugye vissza is adhatod neki a pénzt, ha megbántad.
Színház:
Elég egyértelművé teszi a játék, hogy csak Rachel miatt csinálja. Chloe nagyon lojális barát, kevés barátja van (akik általában többek is neki, mint barátok), de értük bármit megtesz. Ezt tudjuk a LiS-ből is, hisz Rachel-t keressük az egész játék során, ahol egész végig azt hallgathatjuk, hogy Rachel az ő angyala, aki megmentette az életét. Rachel az első ember évek óta, aki törődik vele, meg persze nagyon karizmatikus is, tehát én egyáltalán nem tartottam meglepőnek, hogy ha azt mondja, please for me, Chloe már öltözik is be, főleg, hogy tudja, Rachel-nek milyen fontos ez a darab.
Csók:
A csók opcionális, sőt, aki friendzone-olta Rachel-t, annál meg se jelenik, csak a tetkó, meg a karkötő, mint lehetőség. Max-szel se volt kötelező összejönni se Chloe-val, se Warren-nel, csak a lehetőségét kínálták fel, itt sincs ez másként.
Protect Kate Marsh
#769921 Valdien 2017. október. 22. 12:30
Valdien
#769919 :: fearer (2017. október. 22. 02:22)
Hmm, milyen karakteridegen dolgokra gondolsz? Így most hirtelen egy se jut eszembe. A Witcher 3-mal még nem toltam, úgyhogy nekem ez a színházasdi új volt, és tetszett.
Spoiler: Karakteridegen dolgok
Amikor az autót megszereli egy akkumulátor kicserélésével, aztán mindenféle hülyeséget beleraksz... Azt hittem abbahagyom az egészet ennél a jelenetnél. A színházas is teljesen antiChloe dolog volt, a Frankes jelenet sem vallott rá, a Drew pénzlopós rész is kicsit erőltetett volt.
Ami jó volt a vacsora a végén, az volt az egész epizód legjobb része. (Ez a smaci az utcán meg nagyon a rajongók miatt volt benne.)

Olvastad már? ×

Timothée Chalamet a magyarok kedvence tn

Timothée Chalamet a magyarok kedvence

2024. március. 29. 08:00 | 0