Kérjük jelentkezz be!

Merevlemezek (winchester, HDD)

Kérdések és válaszok a merevlemezekkel kapcsolatban
#744674 superstan 2013. október. 18. 14:29
superstan
Remek, köszönöm!

Belenéztem a gépbe, és a beszerelés nem fog megvalósulni, ahogy elnézem, a videokártya annyi helyet foglal el, hogy nem férne be, vagy ha mégis, akkor a másik felett lenne közvetlen, és már félig betakarná a vga egyik ventillátorát, szóval marad a kivezetés.

Érzékelhetően lassabb lesz így az adatátvitel usb-n keresztül?
#744671 Simba 2013. október. 18. 09:44
Simba
#744666 :: superstan (2013. október. 18. 01:46)
Szeretnék rá játékokat is telepíteni, ha Battlefield 4 volumenűeket nem is, de egy Team Fortress 2-t, és hasonló gépigényű dolgokat, illetve sorozatokat/filmeket, hogy legalább azok ne foglalják a helyet, erre még alkalmas lenne, vagy ahhoz már nagyobb berendezést vegyek? Mert láttam több helyet foglaló szerkezeteket is, gondolom, akkor azok szolgálnának efféle célkora. Gondolok nagyobb szerkezetek alatt például erre. Bár eleve nem tudom, hogy 26ezerért milyen 2TB-os külsőt kap az ember, csak a méretek miatt említem, ezt rögtön kizártam. Illetve a komment írása közben utánanéztem még az oldalon a sima vinyóknak, és láttam olyan kommenteket, hogy külsőnek vették. Potenciálisan hülye kérdés következik, meglehet oldani, hogy egy ilyet úgy használjak külsőként, hogy az ne lógjon ki a gépből, pontosabban az oldallapot visszatudjam rakni, illetve valami tartót lehet hozzá venni, hogy ne legyen csakúgy kint a szabad ég alatt? És még egy, hogy tovább boldogítsam a topicot, a beszerelése pepecselős, vagy csak beteszem a helyére, pár csavar, pár kábel, és már megy is? ...illetve, ha egy új belsőt vásárolok, szükséges-e windows telepítés, vagy létrehozhatok egy patríciót neki rendszeren (esetleg BIOS-on) belül is?
Játékot felejtsd el, nem igazán lesz az jó külső meghajtón, mert ezek lassúak! Vagy ha kell, akkor egy eSATA-s csatlakozásút nézz, persze ehhez kell hátlapi kivezetés is a PC-n.

Sima "mezei" HDD-ből is lehet hordozhatót varázsólni, léteznek külső házak, amibe beleteszed a merevlemezt és készen is vagyunk. Például. Viszont, ha nem kell a hordozás, akkor egyszerűbb beleraknia gépbe és kész, mármint a HDD-t.

Beszerelés egyszerű, az ilyen rack-ekbe általában pár csavar ki, belerak, csatlakoztat, becsavar. PC-be meg belerak, becsavar, SATA + táp kábel rádug.

Telepíteni újra nem kell semmit! Csak particionálni az új merevlemezt. Ezt a Windows lemezkezelőjében könnyedén megtudod csinálni.
#744667 superstan 2013. október. 18. 02:01
superstan
Gyorsan utánakutattam, USB rack. Kell-e néznem paramétereket a SATA-nem SATA, és a méreten kívül, vagy itt levehetem a polcról a legolcsóbbat? Ez megfelelő lenne? Kapok minden kábelt ahhoz, hogy kivezethessem a házból, vagy van esetleg átalakító, amit nem minden esetben mellékelnek?
#744666 superstan 2013. október. 18. 01:46
superstan
Szeretnék rá játékokat is telepíteni, ha Battlefield 4 volumenűeket nem is, de egy Team Fortress 2-t, és hasonló gépigényű dolgokat, illetve sorozatokat/filmeket, hogy legalább azok ne foglalják a helyet, erre még alkalmas lenne, vagy ahhoz már nagyobb berendezést vegyek? Mert láttam több helyet foglaló szerkezeteket is, gondolom, akkor azok szolgálnának efféle célkora.
Gondolok nagyobb szerkezetek alatt például erre. Bár eleve nem tudom, hogy 26ezerért milyen 2TB-os külsőt kap az ember, csak a méretek miatt említem, ezt rögtön kizártam.

Illetve a komment írása közben utánanéztem még az oldalon a sima vinyóknak, és láttam olyan kommenteket, hogy külsőnek vették. Potenciálisan hülye kérdés következik, meglehet oldani, hogy egy ilyet úgy használjak külsőként, hogy az ne lógjon ki a gépből, pontosabban az oldallapot visszatudjam rakni, illetve valami tartót lehet hozzá venni, hogy ne legyen csakúgy kint a szabad ég alatt?

És még egy, hogy tovább boldogítsam a topicot, a beszerelése pepecselős, vagy csak beteszem a helyére, pár csavar, pár kábel, és már megy is?

...illetve, ha egy új belsőt vásárolok, szükséges-e windows telepítés, vagy létrehozhatok egy patríciót neki rendszeren (esetleg BIOS-on) belül is?
#744665 Simba 2013. október. 18. 00:07
Simba
#744662 :: superstan (2013. október. 17. 22:12)
Vaagy itt egy harmadik
Én ezt venném, bár a második linkje nem jó. Adatárólasra tökéletes, ráadásul ugyan úgy USB 3.0-ás. Viszont hordozhatóbb kivitel, tehát ha cipelnéd is jobb ez szerintem.
#744662 superstan 2013. október. 17. 22:12
#744661 superstan 2013. október. 17. 21:57
superstan
Szeretnék egy külső merevlemezt venni, lehetőleg 1 terrásat, és mivel a februári gépvásárlás itt Western Digital ajánlást kaptam, ezért olyan márkában is nézelődtem. Az lenne a kérdésem, hogy eközött a két külső között teljesítményileg nagy különbség van?
Ha persze van olyan, aki tud ajánlani saját tapasztalatból, azt is szívesen meghallgatom :)

Egyik
Másik
#739161 nmatyi 2013. június. 30. 15:21
nmatyi
Sziasztok!
Milyen 1 tb-os hdd-t érdemes venni 20-25 ezer ft körül? Illetve érdemes -e egy 1terás caviar greent cserélni black-re vagy valami egyébre?
#739116 PannonPunisher 2013. június. 29. 14:05
PannonPunisher
#739106 :: Simba (2013. június. 28. 20:19)
Milyen fájlrendszer van rajta exFAT?
Nem, NTFS. Az XP meg a HDD is.
#739106 Simba 2013. június. 28. 20:19
Simba
#739105 :: PannonPunisher (2013. június. 28. 19:51)
Üdv! Nemrég vettem egy külső HDD-t (Gigabyte Pure Classic 3.0, 1 TB). A probléma a következő: a laptopom, és minden más gép, amin Win7 van érzékeli, és működik rajta. Az asztali gépemen Win XP van, de ott nem működik. A merevlemezen a működést jelző fény világít, és pörög is, meg minden, de a gép nem ismeri fel. Próbálkoztam eszközkezelővel, meg új hardver hozzáadásával, meg próbáltam valami drivert keresni hozzá, de semmi. Szerintetek mi lehet a baj, tudnátok javasolni valamit? Előre is köszi!
Milyen fájlrendszer van rajta exFAT?
#739105 PannonPunisher 2013. június. 28. 19:51
PannonPunisher
Üdv!

Nemrég vettem egy külső HDD-t (Gigabyte Pure Classic 3.0, 1 TB). A probléma a következő: a laptopom, és minden más gép, amin Win7 van érzékeli, és működik rajta. Az asztali gépemen Win XP van, de ott nem működik. A merevlemezen a működést jelző fény világít, és pörög is, meg minden, de a gép nem ismeri fel. Próbálkoztam eszközkezelővel, meg új hardver hozzáadásával, meg próbáltam valami drivert keresni hozzá, de semmi. Szerintetek mi lehet a baj, tudnátok javasolni valamit?

Előre is köszi!
#738551 fire3120 2013. június. 13. 00:08
fire3120
Előző hsz.-emre valaki egy válasszal esetleg tudna szolgálni?
#738443 fire3120 2013. június. 09. 14:25
fire3120
A Toshiba winyók jók?Laptopba kellene cserélni a gyárit,mert behalt,és érdekelne,hogy megbízható-e a márka...
#737759 Simba 2013. május. 21. 21:03
Simba
#737747 :: Hutz (2013. május. 21. 20:27)
a puffertár méretből a nagyobb a jobb? avagy 64 vagy 32 MB mert az ár elbizonytalanított :D
Igen a nagyobb a jobb.
#737747 Hutz 2013. május. 21. 20:27
Hutz
a puffertár méretből a nagyobb a jobb? avagy 64 vagy 32 MB
mert az ár elbizonytalanított :D
#723759 kolaka 2012. november. 21. 21:46
kolaka
Van egy WD My Book Elite külső vinyóm. Mostanság elég furcsán viselkedik mert nagyobb pl 6 GB fájlokkal már nem boldogul. (hely van)
Elindul megy majd belassul 500kb/s re. Ha nyomok egy cancelt befagy a gépem és kampec...
Mi lehet a baja?
#721825 Neogorz 2012. október. 29. 20:38
Neogorz
#721824 :: lenincat (2012. október. 29. 20:31)
Van egy külső vinyóm. 500Gb. Volt rajta elég sok minden, nem olyan oltárian fontos dolgok, de durván 300Gb adat volt. Épp egy mkv fájlt nyitottam meg, mikor megfagyott az egész, TC nem válaszolt, semmi. Reset. Reset után a vinyót a windows formázni akarja, egyébként lószart nem lát belőle. Laptopon is megnéztem, ugyan ez az eredmény. Ugye ez valami vicc? Lehet vele valamit kezdeni?
Én rányomnék egy gyorsformázást és visszahoznám az adatokat GetDataBack-el.

De megpróbálkozhatsz az EaseUS Partition Recovery-vel is, bár azt személy szerint még nem próbáltam.
#721824 lenincat 2012. október. 29. 20:31
lenincat
Van egy külső vinyóm. 500Gb. Volt rajta elég sok minden, nem olyan oltárian fontos dolgok, de durván 300Gb adat volt.

Épp egy mkv fájlt nyitottam meg, mikor megfagyott az egész, TC nem válaszolt, semmi. Reset.

Reset után a vinyót a windows formázni akarja, egyébként lószart nem lát belőle. Laptopon is megnéztem, ugyan ez az eredmény. Ugye ez valami vicc? Lehet vele valamit kezdeni?
#718596 fire3120 2012. szeptember. 28. 15:50
fire3120
#715828 :: Simba (2012. szeptember. 05. 08:20)
Egyszerűen írd be a Startmenü keresésbe, hogy merevlemez töredezettségmentesítés ki fogja dobni.
Me'nem lehet a WD honlapján gyártói garit csekkolni?
#715828 Simba 2012. szeptember. 05. 08:20
Simba
#715823 :: uvegesm (2012. szeptember. 05. 03:28)
töredezettmentességet hol lehet beállítani ha szabad kérdeznem?
Egyszerűen írd be a Startmenü keresésbe, hogy merevlemez töredezettségmentesítés ki fogja dobni.
#715823 uvegesm 2012. szeptember. 05. 03:28
uvegesm
#715775 :: Neogorz (2012. szeptember. 04. 19:51)
Igen, sőt, az egész rendszer sebességét befolysolja. Legalább 25% szabad helyet szoktak javasolni. De ami még ennél is fontosabb, hogy töredezettségmentesítve legyen.
töredezettmentességet hol lehet beállítani ha szabad kérdeznem?
#715777 Akosvagyok 2012. szeptember. 04. 19:58
Akosvagyok
#715775 :: Neogorz (2012. szeptember. 04. 19:51)
Igen, sőt, az egész rendszer sebességét befolysolja. Legalább 25% szabad helyet szoktak javasolni. De ami még ennél is fontosabb, hogy töredezettségmentesítve legyen.
Köszi!
Eddig még soha nem fordult elő,hogy 30GB-nál kevesebb szabad hely legyen(sőt),de most csak 5,94 van és jövőhét kedden jön az Armored Kill a BF3-hoz az még 3,2GB. Majd akarok venni egy második HDD-t,de az sem fog sok mindent megoldani,mert át kéne rakni a játékokat,hogy itt legyen hely,de azért majd egy-kettő kisebbet átrakok(BF3-at biztosan nem,akkor újra le kéne szednem kb. 20giga frissítést,DLC-t).
#715775 Neogorz 2012. szeptember. 04. 19:51
Neogorz
#715753 :: Akosvagyok (2012. szeptember. 04. 18:50)
Hülye kérdés lesz: Befolyásolja a játék futását(FPS csökkenés,stb),hogy mennyi hely van a HDD-n? -abbul fut,ha mondjuk már csak 2GB van?
Igen, sőt, az egész rendszer sebességét befolysolja. Legalább 25% szabad helyet szoktak javasolni. De ami még ennél is fontosabb, hogy töredezettségmentesítve legyen.
#715753 Akosvagyok 2012. szeptember. 04. 18:50
Akosvagyok
Hülye kérdés lesz:
Befolyásolja a játék futását(FPS csökkenés,stb),hogy mennyi hely van a HDD-n? -abbul fut,ha mondjuk már csak 2GB van?
#715195 morgo. 2012. augusztus. 31. 19:48
morgo.
Hali.
Erről a vinyóról kellene nekem vélemény. Vehetem?

Olvastad már? ×