Kérjük jelentkezz be!

Miért nem olvasnak az emberek?

Évről évre egyre kevesebben olvasnak. Mik lehetnek az okok és a lehetséges megoldások?
#314184 Ragnos 2008. november. 16. 18:35
Ragnos
Maximum RTS-ekhez, logikai játékokhoz kell gondolkodni, bár a stratégiáknál is egyre ritkábban. A játékok is egyszerűsödnek már, nem csak kevesebben olvasnak.

És bizony érteni kell azt amit olvasol, mert azoknál a műveknél ez nem árt, ahol nem rágnak mindent a szádba.
#314182 Ragnos 2008. november. 16. 18:32
Ragnos
Nem olvastam az érintett művet, de én is tudok erre példát felhozni, pl. Philip K. Dick Palmer Eldritch három stigmája című regényének olyan odab*szós a vége, hogy azt nehéz überelni.

Ja igen, a filozófia a másik. PKD elég nagy szeretettel filozofál műveiben.
#314179 KillerT 2008. november. 16. 18:31
KillerT
Nálunk otthon és nagyszülőknél elég sok könyv van, hiszen apa és nagyapám is nagyon szeretnek olvasni, így állandóan bővül a gyűjtemény. Mindig az volt a bajom, hogy nem mindig volt kedvem elkezdeni egy könyvet, mondjuk ha elkezdtem, igen hamar be is fejeztem, mert nem szerettem félbehagyni (maximum idő eddig 2 hét, de az a Háború és béke volt nyáron nyaralás közben ). Ezt a nehéz elkezdést sajnálom, gimi alatt így visszagondolva rengeteg időm lett volna, most meg inkább a szakmai olvasmányokkal kell törődnöm.

Szerintem az nem lehet kifogás, hogy a kötelezők elvették valakinek a kedvét, azokból is sokat lehet tanulni, én speciel mindent elolvastam (még a Werthert is..pff... ), és évente 10 fölötti volt a kötelezőink száma. Ha egy könyv nem tetszik valakinek, azzal meg nem az egész olvasást kéne elítélni...
#314175 gabe87 2008. november. 16. 18:29
gabe87
Hát igen én is olyan 2-3 éve kezdtem úgy olvasgatni és első könyvem amit szintén bátyám adott az a Honoré de Balzac könyv volt a César birotteu és elég nehezen értettem de végig olvastam mert azért tetszett a köny és a vége valami olyan ezszméletlen volt hogy film ezt nem bírja vissza adni.
#314174 Ragnos 2008. november. 16. 18:28
Ragnos
De ahhoz azért használni kell az agyadat, hogy el tudd képzelni azt, ami le van írva, pl. hogy hogyan néz ki egy terem, vagy személy az író leírása alapján, el kell képzelned azt, ami le van írva. Na meg vannak bizony olyan könyvek, amiknél nem rágnak mindent a szádba, mint azt állítólag Dan Brown teszi. El kell gondolkodnod néhány könyv végén, hogy most akkor mi is történt, rögtön tudnék is pár példát mondani Dick regényeiből, de nem akarok spoilerezni. Filmeknél ezeket nem kell elképzelned, mert fel van véve, ott van a szemed előtt, csak nyitva kell lennie a szemednek és oda kell figyelni.
#314169 Ragnos 2008. november. 16. 18:24
Ragnos
Jó látni, hogy beindult a topic, nem volt hiábavaló megnyitnom és remélem a kezdeti lelkesedés után is lesz néha pár hozzászólás.
Mintaként szolgált a Gamestar fórumán található Olvasói kultúra hanyatlása topic.

Sajnos az a helyzet, hogy sokan meg se próbálkoznak az olvasással, úgy mondják, hogy nem jó olvasni, hogy ki sem próbálták, max egy kötelezőt. Azok alapján itélni pedig nem túl jó, ugyanis ezeket én se nagyon kedvelem, inkább Philip K. Dicket olvasok helyettük. Kezdőknek nem ajánlom, mert ha valaki vele kezdené olvasói karrierjét, akkor igen könnyen beletörne a bicskája. Előbb könnyen befogadható művekkel kell kezdeni, azután kell haladni a nehezebben emészthető könyvek/írók felé.

szerk:
Igen, mostanában olvasni nem trendi, de okosnak lenni sem. Egyből lestréberezik az embert, ma már a hülyeség az általánosan elfogadott. És ez napról napra rosszabb lesz.
#314166 blarskerin 2008. november. 16. 18:21
blarskerin
Nekem az ifjúsági és mesekönyveket is beleértve, amiket a fiaim kedvéért tartottam meg (és mert könyvet sosem tudnék kidobni!) nagyjából 3'000 kötetes könytáram van. És büszkén mondhatom, hogy a többségét ki is olvastam. Persze egy csillagászati könyvet, vagy egy tank-repülő-hajó típuskönyvet nem lehet kiolvasni, csak ismerni.

Akik nem szeretnek olvasni, el sem tudják képzelni, hogy mi mindent elveszítenek az életükben.
Nem csak a történetekre gondolok itt, hanem a különböző írói stílusokra, szóhasználatokra.
Ez főleg akkor mutatkozik meg, amikor valakinek írnia kell egy adott témáról. Aki sokat olvasott, annak gördülékenyebb, olvasmányosabb a stílusa.
#314159 Ragnos 2008. november. 16. 18:15
Ragnos
Igen, azért csak könnyebben befogadható egy film vagy egy játék. Kevesebbet kell gondolkodni. És sajnos azzal, hogy az olvasás kimegy a divatból, egyre hülyülnek az emberek, egyre kevesebbet gondolkoznak és emiatt egyre kevésbé tudnak gondolkozni és ezzel saját maguk alatt vágják a fát. Nehezebben tanulnak és a matekot/fizikát sem értik meg, így ha azt akarják, hogy jól menjen nekik a suli, akkor bizony órákat kell ülni a tankönyvek felett. Nekem egy nap elég fél óra...bár ezt örököltem is, de ha nem gondolkoznák, nem tartanám karban az agyamat programozással, olvasással, meg hasonlókkal, akkor nekem is órákat kellene tanulnom.
#314158 pageup91 2008. november. 16. 18:15
pageup91
Én könyvből csak A Harry Potter sorozatot és néhány Fülig Jimmyt (mondjuk ez nem vicces) olvastam el(+ néhány kötelezőt)de hát már ténleg nem olvasnak könyveket az emberek max ujságokat mint PL : PCGURU(azt állandóan megveszem)
#314156 gabe87 2008. november. 16. 18:13
gabe87
Nálunk itthon van úgy 500-600 db könyv de nincs időm nagyon olvasni amit utoljára olvastam az a Dosztojevszkij től volt a Félkegyelmű az a könyv felért bármilyen filmmel , meg most így bátyám kezembe nyomot egy könyvet még nem nagyon olvastam bele az Osho AZ Élet Misztériumai de ha jut időm elolvasom.
#314154 blarskerin 2008. november. 16. 18:11
blarskerin
Hogy miért ne szeretnek olvasni az emberek és főleg a gyerekek?
Mert a sok film és videojáték (már megrágott, és félig meg is emésztett gondolat) könnyebben befogadható a számukra. Ettől leromlik a fantáziájuk és még kevesebb jót látnak egy könyvben.

Én imádok olvasni. Ha egy könyvet a kezembe veszek, akkor a betűk mögött látom a történetet, mint egy filmet.
Szerencsére eddig hiába temették már sokan és sokszor a köyveket, azok mégis mindig túlélték az ilyen jóslatokat.
Lehet, hogy átalakulnak a könyvek fájlokká, de akkor is meg fognak maradni. Mert filmet és játékot is csak a könyvekből lehet készíteni. Ha a könyvek és íróik kivesznek, akkor nem lesznek filmre átírható, játékként feldolgozható történetek.
#314152 Ragnos 2008. november. 16. 18:08
Ragnos
Igen, ez egyértelmű, csakhogy nem minden könyvből készül film, csak töredékükből, ráadásul ezek 99%-ban rosszabbak az alapanyagnál. Időhiányra fogni szerintem meg elég rossz kifogás, maximum azok foghatják rá, akik melóznak és utána melóból hazaérve esetleg lenne idejük olvasniuk egy kicsit, de ha fáradt az ember, akkor könnyebb bekapcsolni a tv-t és nézni még azt 1-2 órát. Fiataloknál, tehát általános és középiskolásoknál viszont már nem lehet erre fogni, ugyanis rengeteg ideje van ilyenkor az embernek. Egyetemistáknál már más lehet a helyzet, mert ott azért keményebben kell tanulni, bár szerintem nekik is lehet egy nap fél-egy órájuk olvasásra, még ha nem is minden nap. Ott van a probláma, hogy sok ember mondta már azt, hogy 1-2 könyvet olvasott el csak és ezek bizony kötelezők voltak és azoktól teljesen elment a kedve a többitől. Ez sajnos elég gáz, mert ha elolvasna egy olyan könyvet, ami a szórakoztató irodalom kategóriájába sorolható és ezek közül is valami jobbfajtát, talán megjönne a kedve és rájönne, hogy nem is olyan rossz dolog olvasni, de a kötelezők miatt nem jut el idáig. Azt gondolja, hogy ha az xy kötelező szar, akkor az összes többi könyv az, tehát az oktatási rendszernek is van felelőssége. Ha szórakoztatóbb, újabb műveket is beraknának kötelezőnek, lehet, hogy egy kicsivel jobb lenne a helyzet.

szerk: Velem is volt olyan, hogy vagy egy-másfél évig nem olvastam, de most, hogy újra ráharaptam, már többet olvasok, minte ezelőtt bármikor. Június vége óta tizenvalahány könyvet olvastam el.
#314144 czibiklaszlo 2008. november. 16. 17:58
czibiklaszlo
Kevés az idő.Egy filmen 90 perc és kész egy történet , könyvben ez pár nap.Van helyette több minden, nem ugy mint régebben.Tömören ennyi.Sajna.
Üdv.
Amugy olvasni jó, én csak pár dolgot soroltam fel.