A szorgos PC Guru-olvasók már biztosan tudják, hogy ez a harmadik olyan alkalom, amikor a Dark Souls II-ről írok tesztet. Elsőként a PlayStation 3-as változatot próbáltam ki, mely technikai értelemben igazi förmedvény volt, majd tavaly tavasszal megjelent a PC-s kiadás, ami már sokkal jobban sikerült. Sőt, számomra az év legjobb játékaként maradt meg, osztott helyen a Wolfensteinnel. Erre most itt a Scholar of the First Sin alcímmel megáldott újrázás, mely PlayStation 4-en és Xbox One-on még érthető, PC-n azonban aligha. Szóval, ha megbocsátotok, inkább az újdonságokra és azok játékmenetre gyakorolt hatására szorítkozom majd – akit az érdekel, miféle remekmű a Dark Souls II, az a túloldal alján található QR-kódot követve elolvashatja a négyoldalas PC-s tesztemet.
EREDENDŐ BŰN
Merthogy mi is a Scholar of the First Sin? Nos, kérem, a Dark Souls II, valamint a hozzá egyszer már méregdrága szezonbérlettel együtt értékesített DLC-k közös csomagja, megspékelve a februárban kiadott 1.10-es javítás tartalmi kiegészítésével, ami tulajdonképpen egy új karaktert és vele együtt egy opcionális főellenséget jelent, akit legyőzve egy korábban elérhetetlen befejezést nyithatunk meg. Akik esetleg nem játszották végig a Dark Souls II-t, azoknak elárulom, hogy mind ezidáig csak egyetlen fajta lezárást lehetett elérni benne, ennek pedig elsősorban a történet egésze miatt volt értelme. A program a nyolcadik konzolgeneráció képviselőin még újdonságnak mondható, PC-n azonban csak akkor érdemes beruházni rá, ha csilivilinek ígért DX11-es effektparádéra és továbbnehezített játékmenetre vágyunk.
Igen, jól olvastátok: a Dark Souls II-t a Fromnál még szemetebbé varázsolták az eltelt esztendő alatt, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy több ellenféllel találkozunk, akik ráadásul a korábbi biztonságos zónákat is veszedelmessé teszik. Sőt, mindenki kedvenc vörös fantomjai is elszaporodtak Drangleic királyságában, hisz nélkülük úgyis unatkoztunk, ugye. És bár a kihívásra éhező játékosok számára ez valószínűleg jól hangzik, hisz a sokadik New Game Plus menet után már egyik boss sem nyújt különösebben nagy izgalmakat, sajnos a fejlesztők beleestek abba a hibába, amit már a Demon’s Soulsnál is elkövettek. A játékegyensúly ugyanis felborult, a túlerő már átbillen a mérleg „korrekt” feliratú mutatóján, és tényleg csak azoknak csalhat mosolyt az arcára egy-egy előre láthatatlan elhalálozás, akik már csukott szemmel gyakják a Smelter Demont. Az újoncoknak vonzó, minden extrát magába foglaló csomag tehát tulajdonképpen egy csapda, ami a Souls-sorozat veteránjain túl nem sokaknak ígér kellemes élményt. Nem mintha ez baj lenne, hisz aki szeretné megtanulni, hogyan is működik a széria, az még mindig megvásárolhatja a teljes árú Dark Souls II-t, most épp a DLC-kkel együtt (legalábbis Steamen). Akik pedig birtokolják a programot, 15 euróért frissíthetik a Scholar of the First Sinre, noha ebben az esetben bukják az achievementjeiket, lévén a két programot a Valve áruháza teljesen különálló termékként kezeli. És hogy mi van azokkal, akiknek ott lapul az alapjáték a Steam-könyvtárában, csak épp a DLC-ket hiányolják? Kérem szépen, ők így jártak: a szezonbérlet 25 euróba kerül, így kényszerítve rá a fel nem készült játékosokat az olcsóbb és többet ígérő, de nem feltétlenül ajánlott Scholar of the First Sin beszerzésére. Hopsz.
A BŰN NEM KIFIZETŐDŐ
Azt is mondhatnánk persze, hogy az SotFS egy teljesen más játék. Nem újrakiadás, hanem alternatív változat. A gond csak az, hogy a Dark Souls II után valahogy nehéz javasolni, még úgy is, hogy pár új funkció dob az élményen. Ilyen a frissített multiplayer, amit immár egyszerre hatan is igénybe vehetünk, ami valamelyest megmagyarázza, hogy miért lett durvább a nehézség, hisz ennyi harcedzett Souls-fanatikusnak nem kevés szívatás kell az izzadságmirigyeik megdolgoztatásához. Emiatt azonban a potenciális vásárlói réteg elég szűk lett, különösen a PC-s változat tekintetében, ami egyébként DirectX 11 ide vagy oda, nem is olyan szép, mint amilyennek várná az ember.
Emlékeztek még az első Dark Souls II képekre, amiken a játék egy azóta kukázott fény-árnyék motornak köszönhetően olyan durván nézett ki, hogy a fejlesztők szemrebbenés nélkül nyilatkozták azt, hogy a játékuk fotorealisztikusan fest majd? Amennyiben a válaszotok igen, akkor jobb, ha gyorsan hollow-vá váltok és elfelejtitek az egészet, mert az újra kiadott, immár 64 bites rendszert és DX11-es VGA-t igénylő Dark Souls II semmivel sem néz ki jobban, mint az alapjáték moddolt változata. Való igaz, hogy egy-egy shader szebben csillan, és a megfelelő hardveren a sebesség is stabilabb, ez azonban nagyon nem az a szint, amit 2015-ben (vagy akár 2014-ben…) elvárunk. A karaktermodellek ugyanolyan szögletesek és csúnyácskák, mint tavaly, a művészi kivitel pedig másodjára nem elég ahhoz, hogy megvegyük a Scholar of the First Sint.
A legnagyobb baj tehát az a játékkal, hogy a közönsége elég behatárolt. Azok, akik valamelyik régebbi konzolon Dark Souls II-ztek, szeretni fogják ezt a kiadást, mert számukra tényleg nyújthat újat, különösen a DLC-k miatt, amik elég borsos áron kaphatók még most is, a bennük elrejtett információk azonban elengedhetetlenek a történet megértéséhez. És ha már történet: a játék címét is adó, korábban említett NPC bizony nem az egyetlen olyan eleme a Scholar of the First Sinnek, ami tovább mélyíti a sorozat lore-ját. Sok-sok tárgy leírása is megváltozott, hogy a sztori kerekének tovagördülésével értelmet adjon mindannak a szürreális és gyászos dolognak, amit Drangleic királyságában látni fogunk. Az új lezárás pedig… nos, maradjunk annyiban, hogy komoly kérdéseket vet fel, amik még a minden bizonnyal közelgő harmadik részre is kihatással lehetnek.
AZ UTOLSÓ BŰN
A Dark Souls II: Scholar of the First Sin persze minden homlokráncolás ellenére sem mondható rossz üzletnek, főleg nem általam, aki az alapjátékért is bolondultam. Sajnos tény, hogy a Namco és a From azért játszhatja el ezt az újrakiadásos darabot, mert a játék annyira jó, hogy képtelenség berágni rá. Érdemes megnézni a steames értékeléseket! Nagyon sok akad, ami pozitív, a lefelé mutató hüvelykujjakhoz vésett szöveg pedig sosem magának a programnak szól, hanem inkább az árának, na meg annak a furcsa helyzetnek, hogy az SotFS kiadásakor külön lehetett megvenni a DX9-es és DX11-es változatokat (ez mára megváltozott, hál’ istennek). Egy biztos: ha birtokolsz egy új konzolt és még nem játszottál a DS2-vel, akkor most itt a remek alkalom. És azért ez is valami, nem?
