Egy munka sem könnyű, de talán senkinek nem kell annyi elvárással szembenéznie, mint egy focicsapat menedzserének. Meg kell felelnie az igazgatótanácsnak, a sportolóknak és a szurkolóknak, és önmagának is. Ezt a felelősséget évről évre bemutatja a Sports Interactive Football Manager-sorozata, melyről tavaly azt hittük, hogy elérte a csúcspontját, de nem, mert a fejlesztők idén még magasabbra tették a lécet, amiért csak elismerés jár!

Túl a csúcson

Ezt az elismerést a FM 2020 már jóval a premier előtt megkapta, hiszen november elején már több, mint 1500 nagyon pozitív értékeléssel rendelkezett a játék. Ez persze nem meglepő az elmúlt esztendő után, így a 2019-es sikert követően kötelező feladat volt a továbblépés. Ez pedig meg is történt: az adatbázis minden eddiginél több nevet tartalmaz, az argentin Superligától kezdve a Bundesligán át a Dél-afrikai Nemzeti Divízióig. A választott csapat menedzseri pozíciójába lépve temérdek feladattal szembesülünk: edzés, taktika, sajtó, pénzügyek, személyzet, igazgatótanács felől érkező elvárások, valamint ifjúsági csapatokkal és azok fejlesztésével foglalkozó részleg – de ez csak a lehetőségek egy kis szelete.

Persze a tálalás nem változott: a táblázatok, grafikonok, statisztikai adatok mennyisége elképesztő: mindegyik részlegről meg lehet tudni valamit, de közel sem eleget. A Football Manager 2020 kőkemény tanulást kíván meg, de ezért cserébe sikert és elismerést nyújt. Nemcsak a játéktól, de a vezetőségtől is, hiszen a klub víziója az egyik új dolog, mely kibővítésre került. Már a játék legelején megtudjuk, hogy mi a cél rövid és hosszútávon: támadó játék, költségvetésen belüli működés, bajnoki serlegek, fiatal játékosok toborzása a profit növelése céljából és így tovább. Ezek mindegyike kategóriákba (elvárt, preferált stb.) van rendezve, amelyekről tárgyalni ugyan lehet, de nem biztos, hogy az elvártnál kisebb cél kitűzése kifizetődő, hiszen demotiváló lehet a csapattagok, sőt akár a rajongók számára is. Egy csapat azonban nemcsak a felnőtt sportolókból áll, hanem az utánpótlásból is, akiknek pátyolgatása különösen fontos az idei részben: a 23 év és 18 év alatti tagok azt várják, hogy bekerülhessenek az első csapatba, de ehhez rengeteg dolgot kell figyelembe venni. Milyen a kondíciója? Milyen a munkamorálja? Mennyi a fizetése? Jobb játékos-e, mint a kezdőcsapat azonos pozíciójában játszó sportolójáé? Akár egy pályamodellt is fel lehet kínálni a tehetségesebbeknek, játékidőt és más dolgokat ígérve. Döntés döntés után – rengeteg tényezőt kell figyelembe venni ahhoz, hogy sikerüljön elérni a célt. Ez nem egy tucat órányi játékot jelent, hanem akár több százat.

Bajnokság bajnokság után

Amellett, hogy a fejlesztők meghagyták, ami jól működött, olyan helyeken fejlesztettek, bővítettek, ahol arra szükség volt. Ilyen például a meccsmotor: a játékosok, a mérkőzések sokkal jobban festenek, az animációk is simábbak, most már a labda és a passzok hangját kéne lecserélni valami természetesebbre, mert ez bizony eléggé idegesítő, és nem is követi a játékosokat. Elveszett egy meccs? Hallgassatok a segítőkre, akik hasznos tanácsokat nyújthatnak, akár az edzésben, akár más területeken. Ilyen apróságok is számítanak. Összeségében remekül, sőt nagyon jól sikerült az idei Football Manager, így a nagy kérdés az, hogy a Sports Interactive jövőre hogyan, merre tud továbblépni. Abban biztosak lehetünk, hogy a fejlesztők nem adják fel, és megtesznek mindent annak érdekében, hogy 2020 végén még jobb élményt kapjanak a fotelmenedzserek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!