Nagy kedvencem például az elmúlt pár év terméséből „A Marsi” című könyv, amiből készült egy egész elfogadható filmadaptáció Mentőexpedíció címmel. Az igazat megvallva, a Mars, mint bolygó amúgy is egy „ideális” jelölt, mivel egyrészt a hozzánk legközelebbi szilárd planéta, másrészt a zord körülmények miatt „remek” helyszíne lehet egy tudományos-fantasztikus műnek. Természetesen a játékipar is hamar felfedezte magának a bolygót, így nem egy olyan craftolgatós, túlélős/felfedezős játék jelenik, jelent már meg, ami a vörös bolygón játszódik. A Kickstarternek hála pedig létrejöhetnek olyan alkotások, mint tesztünk alanya, ami a megszokott kliséket, sémákat csavarja meg egyedi ötleteivel, miközben képes a sétáló-szimulátorok műfajában (is) újat mutatni. Kezdjük is a leszállást, lássuk, mennyire is élettelen ez a bolygó!

A Bolygó neve: Halál

Kezdjük először a történettel. Asztronautaként két társunkkal együtt azzal a céllal érkezünk egy bolygóra, ami akár a Mars is lehetne, hogy kiderítsük, valóban alkalmasak-e a körülmények az emberi életre. A nem túl sikeres landolás után magunkra maradva próbáljuk megtalálni elvesztett társainkat, és kideríteni, hogy a földről „zöldellő”, élettel teli planéta hogyan változott hirtelen kihalt „halál-bolygóvá”. Az első igaz meglepetés akkor ér minket, amikor felfedezünk egy elhagyatott szovjet települést, falut a bolygó homokjába temetve. Szépen lassan rájövünk, hogy amíg honfitársaink a Holdon ugrabugráltak, addig az elvtársak egy Szibériában felfedezett portál segítségével sokkal messzebb jutottak, és el is kezdték rögvest építeni a szocializmust (így vált a bolygó szó szerint vörössé). Mivel azonban az emberi hülyeség határtalan, sikerült orosz elvtársainknak a bolygón található, kvázi „kimeríthetetlen” energiaforráson, a „zöld tűzön” kísérletezve elszabadítaniuk egy vírust, ami szinte teljesen kiirtotta a bolygó élővilágát, a maradék növényzetet pedig gyilkos entitássá mutált. Főhősünkkel egy elhagyatott orosz laborban egy túlélő nyomaira bukkanunk, és innentől kezdve az egyik legfőbb feladatunk az ő nyomait követni, és megtudni minél többet a bolygón bekövetkezett kataklizmáról. A történetről nem is szeretnék nagyon sok mindent ellőni, maradjunk annyiban, hogy képes hosszútávon is lekötni, és meglepően csavaros, rejtélyes tud lenni, fenntartva végig a játékot övező misztikumot.

Rutinmunka

A történet után rátérnék a játékmenetre. Ha röviden szeretném összefoglalni, a Lifeless Planet egyértelműen a felfedezésre épít: A pályákon elszórt feljegyzéseket, hangfelvételeket találhatunk, amikből szépen lassan összerakosgathatjuk a történet darabkáit. A továbbjutásban pedig segítségünkre lesz főhősünk hátrakétája, ami alapesetben egyetlen plusz löketet biztosít, de a pályákon elszórt üzemanyagtartályokból feltöltve rövid ideig akár 4-5 „ugrást” is végrehajthatunk vele. A platform-feladatoknál viszont nem csak azt érdemes nézni, hogy elég löketünk maradt-e a cél objektumig, de nem árt földet érés előtt lefékezni az asztronautánkat, hacsak nem szeretnénk csúnyán földhöz vágni őt.

A platformer feladatok mellett különböző puzzle feladványok színesítik a játékmenetet: van úgy, hogy dinamittal kell utat robbantanunk magunknak, vagy a játék felétől elérhető robotkarral kell egy-egy minijáték keretei között az idegenek portáljait, kapuit aktiválni. 

Viszont itt kitérnék a negatívumokra: bár a fejlesztő mindent megtett azért, hogy változatos legyen a játékmenet (pl. gejzírek között, a felszálló meleg levegőt kihasználva kell továbbjutni, vagy vulkánok között navigálva elkerülni a forró lávát), én egy idő után monotonnak éreztem az ismétlődő platformer/logikai feladatokat. Emiatt számomra semmi újdonságot nem tudott már mutatni a Lifeless Planet játék a második felében, rutinfeladattá vált a továbbjutás, viszont a hangulat és a csavaros történet miatt sikerült túllendülnöm ezen a problémán.

Ronda sziklák

A játékmenet bemutatása után rátérnék a látványra. Az értékelésével kapcsolatban eléggé nagy gondban vagyok. Egyrészt a látványon érződik a legjobban, hogy ez az egész egyetlen ember munkája, a textúrák és az animációk lehetnének jobban kidogozottabbak, sokszor kicsit fapadosnak tűntek nekem. Másrészt azt sem szeretném elvitatni a készítőtől, hogy mindent megtett azért, hogy minél hangulatosabb, változatosabb legyen a játéka látványban is. Az elhagyott orosz falu, a halott erdő, a gleccserek vidéke, a vulkáni pokol mind-mind olyan helyszínek, amik szerintem bármilyen más játékban megállnák a helyüket, annyira hangulatosra sikerültek. A hangsúly szerintem pont a hangulat megteremtésén van. A látvány ugyanis minden hibája, „fapadossága” ellenére majdnemhogy tökéletesen ellátja funkcióját: az elhagyatott épületekkel, építményekkel, a szinte teljesen „halott” bolygóval teremti meg az egyedüllét atmoszféráját.

A Marsi

Ha pedig már szóba került az atmoszféra, a teszt végén kitérnék rá pár gondolat erejéig, a történet mellett van egy másik olyan tényező, ami kiemeli a játékot a hasonló indie címek „tengeréből”. Az elhagyatott épületek, idegen építmények, portálok között bolyongva az embert szinte folyamatosan magával ragadja a magány, egyedüllét érzése, a tudat, hogy szinte egyedüli emberként lézeng ezen a kietlen, lassan haldokló planétán (néha már szinte Mark Watney-nek éreztem magamat). A közbe-közbe felcsendülő szomorkás, melankolikus dallamok pedig tovább erősítik ezt az érzést. A látvánnyal, a rejtélyes történettel karöltve az atmoszféra, hangulat az, ami igazán egyedivé teszi a programot, emiatt nyugodt szívvel ajánlható annak, aki fogékony erre a műfajra.

Összefoglalva: Ha szeretted a Marsi-t, vagy a belőle készült filmet, ha olyan játékot keresel, ami eltér a manapság „divatos” AAA címektől, a Lifeless Planet-ben nem fogsz csalódni. Ez a játék tipikusan az a program, ami példát mutathat a többi indie fejlesztőnek, hogy lehet minimális költségvetésből is egy élvezetes produktumot letenni az asztalra.