Tarsoly Ede, avagy a tulajdonképpen egyszemélyes Elder Games nem először szerepel lapunk oldalain, elvégre a veteránnak számító fejlesztő több igen látványos és élvezetes alkotással megörvendeztette már a játékos közösséget. A Meridian: New World után azonban hazánk fia más irányba tekintgetett, a stratégiai stílust pedig legújabb produkciójánál lecserélte egy ősrégi zsánerre, a kilencvenes években itthon is nagy sikernek örvendő shmupok világára, amik a játéktermekben és az otthoni gépeken is komoly rajongói tábort toboroztak maguknak.
Intergalaktikus háború
Egy shoot ’em upnak nincs szüksége világrengető sztorira. Ez pedig igaz a Solar Shifter EX-re is, amely a zsáner vérbeli képviselője. A történet ezúttal is a fajok közti, csillagközi háborúra összpontosít, melynek csak mi vethetünk véget hajónkkal, miközben a megszokott, felfelé scrollozó egyképernyős megoldást láthatjuk. Ellenfeleink mindkét oldalról, felülről, alulról érkeznek a látóterünkbe, időközönként életerőcsíkkal rendelkező főellenfelekkel küzdhetünk meg, a kihívás pedig egyre csak nő, ahogy közeledünk a végkifejlet felé. Az eleinte jelenlévő szimpla lézerfegyvereket rakéták és hatalmas energianyalábok váltják fel, néha-néha még tereptárgyakat is kerülgethetünk a harc alatt (mondjuk oszlopokat), de ahogyan ellenfeleink erősödnek, a szétlőtt járművekből begyűjtött kreditekből mi is egyfolytában fejlesztjük a hajónkat. Ezenkívül alapfegyverünk és másodlagos tűzerőnk mellett van egy különleges képességünk is, mégpedig a teleportálás.
Térugrásos tölténypornó
A megfelelő gombot lenyomva a képernyő egyik szegletéből egy szempillantás alatt a másikba ugorhatunk, ezzel elkerülve a pillanatok alatt bekövetkező halált. A különböző ellenséges fegyverek nagyon rövid idő alatt elintézhetik pajzsunkat, sőt egy nagyobb robbanás vagy összeütközés instant véget vethet életünknek. Más kérdés, hogy sajnos pont a játék alapkoncepcióját szolgáló térugrás az, ami a program egyik legnagyobb gyengeségét hozza: ez a szisztéma nem működik tökéletesen, az esetek nagy hányadában nem oda érkezünk, ahova szeretnénk, miközben elviekben működnie kéne a dolognak, elvégre előző körben ugyanazzal a mozgáskombinációval a várt pontra jutottunk. Miközben elárasztanak minket a támadó gépek, a likvidálásra váró opponensek, ez meglehetősen zavaró, sőt idegesítő lehet, pláne úgy, hogy a Solar Shifter EX néhol egyébként is idegölően nehézre sikeredett.
Élvezetes agyérgörcs
Magával a kihívással nincs baj. A Dark Souls szériát, sőt magát a shmup-zsánert is pont azért imádjuk annyian, mert bőven rejt magában nehézséget és ezzel együtt sikerélményt is. A program végigjátszása hozzávetőlegesen hat óra alatt kivitelezhető (persze gyakorlattól és ügyességtől függően ez lehet kevesebb és jóval több is), ami általánosságban sok-sok ismétlésből áll. Szerencsére vannak checkpointok, amiknek eléréséig akár húszszor-harmincszor is nekiindulhatunk egy-egy szakasznak.
A helyszínek nem merülnek ki a megszokott csillagközi útvonalakban, így havas hegycsúcsok, zöld erdők és sziklás területek felett egyaránt megfordulhatunk, ráadásul a látvány elsőrangú – mondjuk Cloud Citynél erősen leesik az fps, de technikai oldalon más problémát nem fedeztem fel. A játékmenet az ellenfél vakfoltjainak megtalálásáról, a töltény-rengeteg elkerüléséről szól, ami a stílustól elvárhatóan élvezetes is, emellé pedig egészen jó zenék passzolnak (a naprendszerből meneküléshez kapcsolt gitárhangok fantasztikusak), tehát az összkép amúgy teljesen rendben van. Kár, hogy a térugrás nem működik tökéletesen, illetve hogy a nehézség emiatt (is) el lett túlozva egy-két helyen, egyébként pedig a műfaj kedvelőinek nyugodtan ajánlható az Elder Games alkotása, ami ugye nemcsak hazai termék, de emellett roppant látványos és hangulatos is lett.
