A Spirit Hunter: NG ugyanis csak úgy, mint a tavalyi Death Mark, egy visual novel, méghozzá a képanyagukban megbotránkoztatóbb ázsiai horrorok irányából közelítve, a klasszikus tárgykeresgélős kalandjátékok műfajába ágyazva. Elsősorban ne a Ringu vagy a Gin Gwai-féle ijesztgetős j-horror sztorikra tessék gondolni (bár az alkotók szerint ez a műfaj is bőven inspirálta őket a fejlesztés alatt), hanem inkább az olyan remek animék örökségére, mint mondjuk a Parasite vagy a Paranoia Agent. Jelen sztoriban főhősünkkel (aki a Death Marktól eltérően itt legalább nem szenved amnéziában!) kell kiderítenünk, hogy hová tűnt elragadott húgunk, egyáltalán ki áll az eltűnése hátterében, és miként kapcsolódik ez egy szörnyű balesethez, mely korábban a lakásunktól nem messze történt?

Lélekvadászat

A játékmenet két nagyobb részre osztható: az egyik a jól ismert beszélgetős szakasz, amikor egy-egy adott karakterrel kell csacsognunk, a másik viszont a nyomozás, mikor is egy képernyőn az egérrel rákattinthatunk érdekesebb – és segítségképp csillogó – dolgokra, amikkel aztán interakcióba léphetünk. Ezek azért fontosak, mert egyrészt a továbbjutás kulcsa is legtöbbször bennük leledzik, másrészt sok érdekességet tudhatunk meg az adott helyszínről és magáról a háttértörténetről is. De hogy el ne unjuk magunkat a kissé ellaposodó nyomozgatás közben, a fejlesztők megspékelték a játékot egy olyan rendszerrel, amiben időre kell döntést hoznunk, és ez kihatással lesz a további fejleményekre, sőt magára a játék végére is!

Rögtön a sztori elején már belefuthatunk egy ilyenbe, mikor jön a yard, és nekünk másodpercek alatt kell döntenünk, hogy a három lehetséges megoldás közül mit választunk. Igen ám, de jól meg kell fontolnunk, hiszen én például rögvest elbújtam az árnyékban, és egyből lekapcsoltak, ami az instant Game Overt is jelentette. Némi angoltudás szükséges tehát az NG-hez, már csak a temérdek mennyiségű szöveg miatt is, amit belezsúfoltak. Új és régi karaktereket egyaránt megismerünk, hozzájuk kapcsolódó viszonyunk pedig igen széles skálán mozog, amit azzal befolyásolhatunk, hogy kihez hogyan viszonyulunk, kedvesen szólunk-e hozzájuk, vagy egyszerűen oda sem bagózunk. Később „harcolhatunk” is egy-egy szellemmel, azonban nem árt vigyázni, hiszen csak a megfelelő választási lehetőségekkel élhetjük túl a találkozást! Tipp: érdemes minden megvizsgálható dolgot közelebbről is szemügyre venni, mielőtt végső lépésre szánjuk el magunkat – sokszor az életünk múlhat rajta!

Fontos megjegyeznem, hogy a játékban található egy úgynevezett „Scary Mode”, amit kezdéskor aktiválhatunk, de hagyhatjuk Default értéken, vagy akár teljesen ki is kapcsolhatjuk. Ez tulajdonképpen arra szolgál, hogy ha bekapcsolva hagyjuk, akkor az előrehaladás során előszeretettel ijeszt meg bennünket a játék egy-egy jól irányzott jumpscare-rel, amiktől akkor is kiugrunk a gatyánkból, ha minden nap horrorfilmekre alszunk el! Ha nem ódzkodtok attól, hogy egy visual novel keretein belül kell átélnetek egy igazán hátborzongató sztorit, akkor érdemes bepróbálni a Spirit Hunter legújabb részét, hiszen amúgy is jön a halloween, és meg kell becsülnünk minden horrort, amit ebben az időszakban elénk tolnak! Az NG ráadásul szerencsére a minőségibb alkotások táborát erősíti, és slusszpoén – illetve a készítőktől szép gesztus –, hogy a már nyugdíjazott PlayStation Vitára is kapott egy portot, szóval már csak emiatt is érdemes leporolni a kis masinát! Senki ne várjon tőle Resident Evil VII szintű rettegést, de a maga műfaján belül kiemelkedően remek játék lett az NG, könnyen elsajátítható játékmenettel és érdekfeszítő, hátborzongató történettel.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Spirit Hunter-széria idehaza kevésbé ismert, pedig az előző felvonás (az idén áprilisban angol nyelven is megjelent Death Mark) igen szép sikereket ért el szerte a világon, persze eleinte főként Japánban, ahol már jóval korábban játszhatóvá vált. Az Experience fejlesztőcsapata pedig már elő is hozakodott a folytatással, amely nemes egyszerűséggel az NG alcímet kapta, és az Aksys Games lokalizációjának hála immár mi is belevethetjük magunkat az újabb rémálomba! Az NG tulajdonképpen egy sequel, ami kiegészíti a Death Mark eseményeit, csak éppen újabb szereplőket behozva. Kapásból egy új főhőst köszönthetünk Akira Kijima képében, bár csupán addig viseli eme hangzatos nevet az ifjú, amíg át nem írjuk a sajátunkra – ez persze opcionális.