Messze keleten létezik egy hely a Warhammer világában, amit úgy hívnak: Sötét Föld. Itt, az áthatolhatatlan hegyláncok mögött élnek azoknak a törpéknek a leszármazottai, akik a Nagy Katasztrófa idején lepaktáltak Hashuttal. A bikatestű Hashutról egyébként mindmáig nem tudni, hogy miféle entitás – talán egy arkdémon, vagy egy kisebb káoszisten, mindenesetre ő a tűz, a zsarnokság és a kapzsiság megtestesülése. Azokat pedig, akiket megfertőzött, úgy emlegetik, hogy Káosz törpék, és ugye errefelé a „káosz” jelzőt nem az életigenlő, vidám srácoknak osztogatják. Gyilkos fejszékkel felvértezett, csillapítatlan mohósággal bíró gonosztevőkről van tehát szó, akik ráadásul a tudományt is előszeretettel kombinálják a sötét mágiával. Démoni kohóikban és gyáraikban örökké ég a tűz, és rettenetes fegyvereket kovácsolnak, ami a Total War-szériában mondjuk, nem hátrány.

Közel száz játszható hős (legendary lord) debütált már a Total War: Warhammerben, akik között akadtak olyanok, kik a legendás összecsapásokra lettek kihegyezve, míg mások a fajuk képviselőiként váltak híressé – a Káosz törpék lordjait pedig valószínűleg a játékmechanika miatt fogjuk felemlegetni. A három új arc közül egyébként Astragoth Ironhand a legfélelmetesebb, a Konklávé vezetője ugyanis felettébb sokkoló külsővel bír. A törpék és a mágia keresztezésének egyik fontos mellékhatása, hogy a varázshasználóik lassan kővé változnak, ez a jelenség pedig a főpapot is utolérte, ami miatt a teste egy nagy lépegető gépbe van beágyazva. A másik játszható hős, Drazhoath a hírhedt Fekete erőd ura, és az Azgorh légió parancsnoka, aki épp olyan jó közelharcban, mint varázslásban, nem mellesleg az egyik legnagyobb ipari koponya. A harmadik érkezőről, vagyis Fekete Zhatanról két dolgot illik megjegyezni: az egyik, hogy minden ellenfél joggal tart tőle (merthogy egy vérengző, szadista állat), és a másik, hogy nála sosincs hiány a rabszolgákból.

A fent említett egyedi játékmechanika első pillérét a csaták, fosztogatások során begyűjtött rabszolgák jelentik, ők adják ugyanis a Káosz törpék gazdaságának az alapját. A munkaerő amúgy szabadon áramlik a provinciák között, a felesleget pedig olyan extrákért vezényelhetjük a vágóhídra, mint például a lázadások megfékezése vagy a befolyás növelése. A terjeszkedés egyébként úgy néz ki a gyakorlatban, hogy a rabszolgák rendíthetetlenül bányásszák a nyersanyagot (új matéria), amely a hatalmas gyárakban fegyverekké (szintén új anyag) alakul, a fegyverek pedig a konvojokon – a Grand Chatay karavánjaihoz hasonló expedíciókon – keresztül arannyá változnak. A hódítások és a megnyert csaták tehát folyamatosan garantálják az ingyen munkaerőt, a frissen elfoglalt települések pedig rögtön átalakíthatók előőrsökké (nyersanyag-bányák) vagy gyárakká. Az elkészült fegyvereknek azonban csak a töredéke kerül a piacra, mivel a nagyja a Hell Forge-ba, vagyis egy hatalmas kovácsműhelybe vándorol, ahol folyamatosan új felszerelések készülnek – ez növeli a toborozható lények számát, valamint extra képességekkel is felvértezhetjük őket.

A rosszarcú mélynövésűek következő fontos intézménye a Zharr tornya, ahol a teljes frakció Konklávéja székel – ehhez egy külön, befolyás nevű matéria is tartozik. A torony alsó szintjétől haladva a mágia, a hadsereg és az ipar körzeteiben tudunk helyeket elfoglalni, miközben minden szék mögött egy speciális jutalom található. A három Káosz törpe góré folyamatosan vetélkedik az ülésekért, a megszerzett pozíciókat tehát el is vehetik egymástól (lényegesen több befolyásért), de persze az együttműködésnek is megvan a maga előnye: ha egy adott körzet összes helyét elfoglalják, akkor a teljes fajra érvényes, még komolyabb ajándékokat tudunk kibontani. A torony amúgy négy szintes, és a legfelső emeletén már maga a Konlávé foglal helyet, ahol akár egy szék elnyerése is konföderációba kényszeríti a konkurenciát. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

És hogy mire megy ki ez az egész? Mivel a hegyek mélyének bányászairól van szó, ezek a népek folyton ásnak, ami alól a Káosz törpék sem kivételek. Ebben a történetben épp egy különös esszenciát keresnek a mélyben, amely egész városokat képes eltörölni. Az ehhez használt spéci fúróhoz egyébként kapcsolódik egy gyűjtögetős, építkezős szál is, amely legalább olyan jó, mint a Fekete piramis felnyitása a 2. részben (Rise of the Tomb Kings DLC). Ami az egységeket illeti, az új frakció haderejének egyik felét a hobgoblinok teszik ki, akik lényegében rabszolgává silányított goblinok – vannak belőlük farkasokon lovagló példányok, íjászok, lándzsások és torokmetszők is. Értelemszerűen a címadó törpékből is kapunk egy szeletet, ahogy a mutációk sem maradtak ki, a légierő ugyanis főleg bikatestű szárnyas kreatúrákból (például lammasu) áll. Na és persze nem mehetünk el szó nélkül a mágiát a tudománnyal mesterien ötvöző gépek mellett sem, mivel rendkívül élvezetes az ágyúk, mozsarak, rakétavetők használata – ráadásul még egy tank (Iron Daemon) is akad a felhozatalban!

A „Mennyire jó?” kérdésre azt tudom mondani, hogy nagyon. A Káosz törpék amúgy is ritkán kerülnek fókuszba a Warhammer-univerzumon belül, pedig egy rendkívül érdekes fajról beszélünk, ráadásul egyszerre van meg benne a gépek és a mágia iránti rajongás. Negatívumként leginkább a csomag árát tudnám kiemelni, mivel 25 euró (~ 9500 forint) mindössze egyetlen frakcióért elég húzós. Emellett pedig a fúróhoz kapcsolódó küldetések sem voltak túl nehezek, plusz nem is kellett túl sokat mászkálni utánuk.