A legtöbb játékosnak ismerősen csenghet a Warhammer 40,000 neve. A Games Workshop táblás játékának alapjául szolgáló univerzum az elmúlt években már számtalanszor feltűnt a képernyőkön is, gondoljunk csak például a Dawn of War trilógiára és kiegészítőire, a Space Hulk: Deathwingre, vagy a Warhammer 40,000: Space Marine-re. Akárhogy is nézzük, a sötét és kegyetlen jövő rengeteg alapanyagot jelent a fejlesztőstúdiók számára, és így gondolhatta ezt a magyar NeocoreGames csapata is, akiknek a legújabb játékában, a Warhammer 40,000: Inquisitor – Martyrban szintén a Császár nevében indulhatunk hadba az eretnekek, mutánsok, tisztátlanok és más kellemetlenségek ellen.

Egy szellemhajó nyomában

A Warhammer 40,000: Inquisitor – Martyr (vagy röviden csak Martyr) tehát a jövőben dúló örökös háborúba kalauzol el bennünket, és ahogy a cím is jelzi, ezúttal nem űrgárdistaként vagy egész seregeknek parancsoló hadúrként nézhetünk a Császár ellenségeinek körmére, hanem az inkvizíció felkent harcosaként. Kis csapatunkkal járjuk majd a Caligari szektort, miközben mindent megteszünk, hogy megvédjük a Birodalom jóravaló polgárait a negyvenegyedik évezred veszélyeitől. Maga a szektor egy hatalmas és ősi terület a Segmentum Tempestusban, távol a Császár vigyázó tekintetétől, ráadásul a területén meglehetősen gyakoriak a hipertér-viharok és egyéb megmagyarázhatatlan anomáliák is, így bőven lesz dolgunk, ha tényleg tisztára akarjuk söpörni a helyet az elfajzott söpredéktől.

A történet egy igen érdekes felütéssel indul, méghozzá azzal, hogy rátalálunk az ősi és egészen eddig elveszettnek hitt kolostorerődre, a Martyrra. Az egykor az inkvizícióhoz tartozó hajó látszólag elhagyatottan lebeg az űr közepén, azonban amikor a fedélzetre lépünk, meglepve tapasztaljuk, hogy a teleportálást és a kommunikációt blokkolják, az egykori legénység leszármazottjai törzsekben élő, káoszisteneket imádó vademberekké csökevényesedtek, ráadásul az őrület szemmel láthatóan a kolostorerőd rendszereit is megfertőzte. Bár végül sikerül elmenekülünk a fedélzetről, a Martyr nem sokkal később eltűnik a hipertérben, mi pedig csak egy rejtélyes rendházhoz tartozó, halálosan megsebesült űrgárdistára támaszkodhatunk, ha újra meg akarjuk találni, és kideríteni, mi történt a fedélzetén.

A Martyr története hozza mindazt, amit egy Warhammer 40,000 játéktól elvárunk, sőt, kifejezetten élvezetesre sikeredett, ahogy az egyes karakterek szinkronhangjait is nagyon eltalálták. A kampány körülbelül 20-25 óra alatt játszható végig, utána pedig egyfajta sandbox játékmenetre vált át a program, tehát kifogyni a tennivalókból sosem fogunk. További jó hír, hogy a NeocoreGames az indítás után sokáig tervez még kiadni frissítéseket a Martyrhoz, ezek közül az első csomagban például egy új szubszektort és a sötét eldák képében egy új ellenséges frakciót is kapunk majd.

Taktikus vérengzés

A Martyr műfaját tekintve egy akció-szerepjáték, azonban a készítők saját bevallásuk szerint próbáltak elrugaszkodni a zsáner bevett megoldásaitól. Bár a végeredményt a NeocoreGames az akció-szerepjátékok következő mérföldköveként szeretné beállítani, ez annak fényében is túlzás, hogy az átlagnál valóban kicsit lassabb és jóval taktikusabb alkotást kaptunk.

Ez a fajta lassúság elsősorban az ellenfelek életerejében mutatkozik meg: mindenki egész jól bírja az ólmot, ezért nem lehet csak úgy végigrohanni a pályákon, mint például egy Diablóban. A helyzet pedig a kooperatív módban tovább fokozódik, és itt már át is estek a ló túloldalára a fejlesztők: ha többen megyünk neki egy-egy pályának, az ellenfelek életereje drasztikusan megugrik, így nem árt felkészülni az elhúzódó harcokra.

A taktikus részt pedig a fedezékrendszer képviseli, melynek akkor fogjuk nagy hasznát venni, ha nem közelharcos karaktert alakítunk, hanem például egy jóval törékenyebb Assassint. Ennek a rendszernek a használata közelről sem kötelező, de a komolyabb harcok során néha érdemes behúzódni egy oszlop mögé a brutális össztűz elől. Azonban nem tapadhatunk fel minden szimpatikus tereptárgyra, ami csak szembejön, helyette a játék mindig egy világító körrel jelzi, hogy hová kuporodhatunk le egy kis ideig. A fedezékek természetesen rombolhatóak, így betonbiztos védelmet egyik sem jelent.  Az ellenséges egységek szintén használják a fedezékeket, de egy gránáttal bármikor kiszedhetjük őket a búvóhelyükről, vagy esetleg az is járható út, ha egyszerűen elsétálunk mellettük, és hátba lőjük őket.

Égesd az eretnekeket

A Martyr játékmenete nem tartogat nagy meglepetéseket. Induláskor három kaszt közül választhatunk: lehetünk a hipertér erejével felvértezett Psykerek, nehézfegyverzettel pusztító Crusaderek vagy egzotikus kütyüket bevető Assassinok egyaránt. Ezekhez kasztonként három alkaszt is tartozik, melyek a kezdő képességeinket befolyásolják.

A legtöbb pályán egyedül kell szembenéznünk az ellenségek hordáival, ahhoz pedig, hogy ezt megtehessük, két fegyver, némi speciális felszerelés (jellemzően gránát, akna vagy személyi pajzs), valamint a választott alkasztunk különleges képessége áll rendelkezésünkre. A célunk általában az, hogy eljussunk a pálya egyik végéből a másikba, közben pedig vagy meg kell ölnünk mindenkit, vagy kijelölt célpontokat kell elpusztítanunk, esetleg adatterminálokat feltörnünk. Ahogy haladunk előre, néha bejelentkeznek a hajón maradt segítőink is, vagy azért, hogy további információval szolgáljanak a küldetésünkről, vagy azért, hogy elsüssenek néhány közhelyet, például hogy a siker árát mindig vérben kell megfizetni. Előfordulhat, hogy társakat kapunk magunk mellé (jellemzően a Birodalmi Gárda néhány lézerfegyverrel felszerelt bakájának a képében), ők azonban nem sok vizet zavarnak, bár kétségkívül jól tud jönni az általuk jelentett plusz sebzés.

Érdemes lehet azt is megjegyezni, hogy bár a NeocoreGames nyílt világú alkotásként hirdeti a Martyrt, a valóságban azonban nem mehetünk oda, ahová csak tetszik. Inkább arról van szó, hogy kapunk egy csillagtérképet a Caligari szektorról, rajta a meglátogatható szubszektorokkal és naprendszerekkel, és itt válogathatunk, hogy melyik küldetést akarjuk megcsinálni, azonban a missziók már lineáris, zárt pályákon játszódnak, ahol nincs sok lehetőség a szabad kóborlásra. Az egyes feladatokhoz mindig tartozik egy nehézségi szint, amit nem árt figyelembe venni, hiszen ha a felszerelésünk szintje nem ér fel ehhez, akkor kevesebbet sebzünk, és nagyobbat sérülünk, amire a játék minden esetben figyelmeztet is.

A végigjátszás során kétféle küldetéssel fogunk találkozni: a sztorihoz tartozó missziókat lila szín jelöli, míg a mellékküldetések fehérrel, zölddel, sárgával vagy pirossal vannak kiemelve, annak a függvényében, hogy mennyire combos megbízást takarnak. Egy idő után lehetőségünk lesz létrehozni a saját küldetéseinket is, ahol beállíthatjuk, hogy kik ellen akarunk hadba indulni, vagy hogy milyen jutalom essen nagyobb valószínűséggel.

A játékmenetet úgynevezett nyomozások is színesítik. Ezek általában néhány küldetést jelentenek, melyeket saját, a főszálhoz nem feltétlen kapcsolódó történet fűz össze. Célunk ilyenkor a végére járni valamilyen megmagyarázhatatlan vagy nyugtalanító esetnek, mindezt úgy, hogy a lehető legtöbb rejtélyre választ találunk, míg a járulékos károkat a minimumon tartjuk. Külön érdekesség, hogy az egyes küldetések között szöveges átvezetőket kapunk, ahol nem egyszer döntenünk kell, hogy mit akarunk csinálni. Amikor például egy kalózbandát szeretnénk elkapni, dönthetünk úgy, hogy egyszerűen megrohamozzuk a rejtekhelyüket, és kiírtunk mindenkit, akit ott találunk, de ha ravaszabbak szeretnénk lenni, akkor csapdát is állíthatunk nekik egy értékes felszerelésekkel teletömött, remek célpontot jelentő kereskedőhajó felhasználásával.

Pusztítsd a mutánsokat

Ami a fegyvereket illeti, azokból aztán nem lesz hiány, bárki megtalálhatja a szívének legkedvesebb eszközöket. A végigjátszás során találkozhatunk például géppuskával, lángszóróval, plazmafegyverrel, csatakalapáccsal és kétkezes harci bárddal egyaránt, de az ikonikus lánckardról vagy sorozatvetőről sem kell lemondanunk. A játékban minden fegyver két tüzelési móddal és két képességgel rendelkezik, melyek meglehetősen egyediek, így egyáltalán nem mindegy, hogy például egy kétkezes karddal vagy egy kétkezes csatabárddal vetjük bele magunkat a küzdelembe. Arra is érdemes figyelni, hogy küldetésenként csak két fegyvert vihetünk magunkkal, szóval jól fontoljuk meg, hogy mivel akarunk átvágni az eretnekek hordáján.

Amennyiben úgy érezzük, hogy a két fegyver nem lesz elég, jó hír, hogy vihetünk magunkkal különféle gránátokat vagy egyéb speciális kiegészítőket a személyi pajzstól kezdve egészen az aknákig. Ezekből minden küldetés elején négy töltet áll a rendelkezésünkre, de ha kifogynánk, akkor sincs feltétlen baj, hiszen minden pályán található néhány felszerelés csomag, ahonnan fel tudjuk tölteni a készleteinket. Ha pedig valami igazán naggyal és rondával találjuk magunkat szemközt, nem árt tudni, hogy minden alkasztnak van egy speciális képessége is, melyet általában csak ritkán süthetünk el, de akkor igen nagy előnyt jelent. Segítségül hívhatunk például automatizált lövegeket, zúdíthatunk rakétazáport az ellenségre, vagy akár lelassíthatjuk az időt magunk körül pár másodperc erejéig.

A játék során elsősorban renegátokkal és mutánsokkal ütközhetünk meg, és bár a Caligari szektor elég messze esik a Terror Szemétől, azért természetesen a Káosz híveivel is meggyűlik majd a bajunk, nem is egyszer. Itt igazán nem érheti szó a ház elejét, mind a mi karakterünk, mind a Birodalom ellenségei remekül néznek ki, abszolút passzolnak a Warhammer 40,000 univerzumához. Az egyes frakcióknak nemcsak a kinézete, hanem a felszereltsége is eltérő: a hitehagyott gárdisták elsősorban lézerfegyverekkel, gránátokkal, automata lövegekkel és szintén áruló ogrynokkal próbálják velünk felvenni a harcot, míg a káosz hívei közelharcra szakosodott démonhordákkal, mutálódott kultistákkal és a hipertér erejét megcsapoló mágusokkal boldogítanak minket.

A legtöbb pálya végén előkerül egy-egy combosabb főellenség is, aki speciális támadásokkal és hatalmas életerőcsíkkal felvértezve próbálja az utunkat állni. Akadnak köztük lépegetők, démonok és a káosz bomlott elméjű varázslói vegyesen, azonban sajnos a legtöbbjükben az a közös, hogy a képességeink helyett inkább csak a türelmünket tesztelik. Ezeknél bőven elég az a taktika, ha beállunk eléjük, és addig kattintgatunk rájuk, amíg meg nem halnak, ez a harcmodor viszont hosszú és monoton csatákhoz vezet. Egyedüli üde színfoltot a mágusok jelentik, nekik azért van néhány különösen durva megmozdulás a tarsolyukba, ezért esetükben már figyelni kell a pozícionálásra és arra, hogy melyik támadásba állhatunk bele, és melyiket lenne bölcsebb kikerülni. 

Az inkvizítor magányos fajta

A játék egyaránt kapott egy többjátékos és egy kooperatív módot, ezek azonban nem sikerültek túl jól. A kooperatív módnak talán a legnagyobb hibája, hogy a kampányban nem elérhető, pedig a legizgalmasabb, legérdekesebb térképek egyértelműen itt kaptak helyet. Amennyiben barátainkkal együttműködve szeretnénk purgálni a tisztátlan lelkeket, azt kizárólag véletlenszerű pályákon tehetjük meg. Ha pedig esetleg nem érnének rá a haverok, vadidegenekkel is nekivághatunk az űrben tomboló háborúnak, de ez esetben azért az élmény nyilván nem lesz az igazi.

A Martyrban a kooperatív küldetéseken túl egy PvP mód is helyet kapott, ahol más játékosokkal ütközhetünk meg, ez iránt azonban érthető módon kicsi az érdeklődés, hiszen az ember általában nem ilyesmi miatt ruház be egy ehhez hasonló akció-szerepjátékra.

A császárért!

A Warhammer 40,000 Inquisitor – Martyr egy igen vegyes képet mutató játék, mellyel kapcsolatban sokat ígértek a fejlesztők, de nem mindent sikerült betartaniuk. Nyílt világról például egyáltalán nem beszélhetünk, és azért az is igen erős túlzás, hogy ez lenne az akció-szerepjátékok fejlődésében a következő mérföldkő.

Ugyanakkor nem lehet elvitatni azt sem, hogy a Martyr valami piszok hangulatos, és egy hosszú nap végén remek levezetés lehet sorozatvetővel, lánckarddal vagy épp lángszóróval átgázolni a hitetlenek, mutánsok és egyéb ocsmányságok hordáján. Épp ezért a játék elsősorban a Warhammer 40,000 univerzum rajongói számára lehet érdekes, de akik szerették a NeocoreGames Van Hellsing trilógiáját, vagy kíváncsiak egy átlagnál kicsit lassabb és taktikusabb akció-szerepjátékra azok se lőhetnek nagyon mellé a beszerzésével.