A Games Workshop még tavaly nyilatkozott egy olyat, hogy innentől kezdve több (és jobb) Warhammer adaptációt szeretnének látni a játékiparban, ezen kijelentésük után pedig neki is álltak brutális tempóban kiszórni az IP jogait. Ennek megfelelően az utóbbi hónapokban elég sok Warhammer játék debütált, és még annál is többet jelentettek be, azonban a mennyiség sajnos nem áll egyenes arányba a minőséggel.

A legtöbb ilyen játékot ugyanis kisebb, független csapatok fejlesztik (tisztelet a kivételt jelentő Total War: Warhammer szériának), így a Games Workshop hiába mondta azt, hogy szeretnének betörni az AAA kategóriás piacra, a valóságban inkább az indie rétegben sikerült megragadniuk. Ez persze önmagában egyáltalán nem lenne baj, csak épp a legtöbb Warhammer adaptáción érződik, hogy jó, de egy kis plusz pénzzel vagy plusz szakértelemmel sokkal jobb is lehetett volna. És sajnos a Warhammer Age of Sigmar: Storm Ground is pontosan ezt a kategóriát erősíti.

Eljött Sigmar kora

Ahogy a cím is mutatja, a Storm Ground a klasszikus Warhammer Fantasy Battle-t 2015-ben leváltó Age of Sigmart veszi alapul, a játék pedig ennek megfelelően egy nyolc, egymással összekapcsolódó létsíkra szakadt világba kalauzol el minket, aminek a meghódításáért három frakció küzd egymással. A Stormcast Eternalok háborúra teremtett legendás hősök, akik Sigmar megelevenedett haragjaként csapnak le az ellenfeleikre, a Nighthaunt az alvilág elkárhozott lelkeit tömöríti magába, míg a Káoszt ezúttal a betegségek isteneként tisztelt Nurgle hívei képviselik.

Ez a három frakció pedig nem csak kinézetre, hanem játékstílusra is jelentősen eltér egymástól. Ilyen szempontból talán a Stormcast Eternalok a legegyszerűbbek, hiszen ők kevés, de erős egységgel érkeznek a harcmezőre, és jó helyezkedéssel akár a többszörös túlerőt is le tudják nyomni. A Nighthaunt egy kicsit már speciálisabb, náluk ugyanis az elhunyt lelkek begyűjtésével tudjuk megidézni és gyógyítani a saját embereinket, míg Nurgle híveinél az ellenfél elkalapálása mellett a különféle kórságok terjedését is mikromenedzselnünk kell.

Itt a halál is az élet része

Alapjait tekintve a Storm Ground egy meglehetősen egyszerű, körökre osztott stratégiának mondható. Minden összecsapás elején főhősünkkel megérkezünk egy térképre, ahová később lehívhatjuk az egységeinket is, a célunk pedig általában vagy egy kiemelt fontosságú objektum elfoglalása és megvédése, vagy egy speciális karakter (netán tárgy) megsemmisítése. A fejlesztők ezt a receptet különböző aktív és passzív képességekkel próbálták feldobni, azonban a Storm Ground így is elég könnyen kiismerhető, főleg, ha játszottunk már a TBS zsáner más képviselőivel is előtte.

Ami viszont nagyon jó ötletnek mondható, az a roguelike mechanikák beemelése az egyjátékos módba. Itt ugyanis ha csak egyetlen küldetést is elbukunk, a legelejétől kell kezdenünk a kampányt, azonban a dolgunkat jelentősen megkönnyíti, hogy az előző nekifutásunk során megszerzett egységeket, tárgyakat és képességeket mind megtarthatjuk. Ennek a megoldásnak hála pedig pár próbálkozás alatt elég szép sereget építhetünk ki magunknak, amivel már jóval könnyebben fog menni a hódítás.

Ha pedig már a játék erősségeinél tartunk, akkor muszáj kiemelni a karaktermodelleket is, melyeket nagyon eltaláltak a készítők. A Storm Groundban szereplő figurák ugyanis mintha csak az Age of Sigmar seregkönyvek lapjairól léptek volna le, ráadásul mind a kampányban, mind a multiban lehetőségünk van alaposan testre szabni őket, akárcsak a valódi wargame modelljeit.

Nem a legélesebb kés a fiókban

Talán már a fentiekből is érződik, hogy a Storm Ground egy meglehetősen stabil minőséget képvisel, amit ráadásul még pár egyedibb ötlettel is sikerül feldobniuk a fejlesztőknek, azonban sajnos a játék korántsem lett hibátlan. Érdemes például megemlíteni a szinkront, ami helyenként nagyon gyenge lett. A Nighthaunt szellemei vagy Nurgle démonjai ezen a téren még elmennek, viszont a Stormcast Eternal színészek sajnos elég lélektelenül olvassák fel a soraikat, és helyzetüket az sem könnyíti meg, hogy a szövegkönyv is meglehetősen egyszerű lett, és egyáltalán nem jó értelembe véve.

Azonban ennél sokkal nagyobb problémának mondható, hogy a mesterséges intelligencia sincs mindig a helyzet magaslatán, ami egy stratégiai játékban sosem jó hír. A gép például előszeretettel adja fel a különféle bónuszokat biztosító magaslati pozícióit, és akkor sem áll odébb a képességeink hatóköréből, ha amúgy minden gond nélkül megtehetné. Azonban a negatív csúcsot egyértelműen az egységek pozícionálása jelenti, az ellenfeleink (és a bossok) ugyanis feltűnően kedvelnek a pálya szélére állni, ahonnan simán lelökhetjük őket a biztos végzetükbe.

Jópofa, de nem ilyen áron

Mindent összevetve a Warhammer Age of Sigmar: Storm Ground egy nagyon kellemes körökre osztott stratégiának mondható, ami ugyan nem reformálja meg alapjaiban a műfajt, de a roguelike mechanikák beemelésével így is kitűnik egy kicsit a többi TBS közül, ahogy az egyes modellek kinézete illetve testreszabhatósága is több mint dicséretesnek mondható. És bár az igaz, hogy a mesterséges intelligencia enyhén szólva sincs csúcsformában, maga a játék így is abszolút szórakoztató tud lenni.

Épp ezért egyedül a Storm Ground ára az, amiért nem tudjuk ajánlani a program azonnali beszerzését még a legelvakultabb Warhammer rajongóknak sem. A Focus Home Interactive ugyanis 40 eurót kér a játékért, ami legyen akármilyen jópofa, ennyit azért nem ér. Viszont egy jövőbeli leárazáson mindenképp érdemes lehet lecsapni rá, főleg akkor, ha amúgy is kedveljük a Warhammer univerzumát és a körökre osztott stratégiákat is.