Kérjük jelentkezz be!
Be Short

Ted

Mindenki örömére visszatértem és egy friss moziélményről írok nektek beszámolót. A Ted az év vígjátéka, legalábbis eddig, azonban nem mindenkinek fog tetszeni. Elsősorban a Family Guy kedvelőknek ajánlom, hiszen a készítő egyezik. A történetben a párkapcsolati szálat kötelező körnek éreztem, illetve volt még egy elcsépelt szál, de ezt nem lövöm el, mert nem tudom, mennyire mutogatták. Ettől...
2012. augusztus. 21. 18:39
2 komment

21 Jump Street - A kopasz osztag

Sajnos a film nem tudja eldönteni, hogy jó vígjáték, vagy jó akciófilm legyen, ezért nem lesz egyiknek sem kiemelkedő. A történet szerint két rendőr beépül a középiskolás tinik közé, hogy leleplezzen egy drogterjesztőt. Mióta kikerültek a suliból fordult a kocka, mert aki régen menő volt az ma losernek számít, aki loser az pedig menő. Van néhány jó poén, mint pl amikor várják, hogy felrobbanjon...
2012. augusztus. 17. 12:41
1 komment

Water for Elephants - Vizet az elefántnak

Egy klasszikus cirkuszban játszódó szerelmi háromszög története a főszerepben Robert Pattinson. A szereplők közül ki kell emelnem Christoph Waltz-t aki a Becstelen Brigantyk után ismét remekül játszotta a kissé őrült, nagy hatalmú embert. Mondjuk a Hans Landa karaktere kicsit sokszínűbb, mint Augusté, de jól megvalósította ezt is. A cirkuszi hangulat nekem annyira nem jött ét, ezért is adtam rá...
2012. augusztus. 14. 22:05
0 komment

Vuk

A Vuk a magyar rajzfilmtörténelem egyik legjobb darabja, ha nem éppen a legjobb. A történetre nem térek ki, mert ahhoz a rajzfilm készítőinek nem sok köze van, hiszen az Fekete István keze munkája. A "grafika", pontosabban a rajzolás szerintem igencsak pofás lett. Nem hasonlítanám Disney rajzfilmekhez, mert nem éppen egy költségvetés a kettő, de ennek is megvan a maga bája. Egy dolog...
2012. augusztus. 14. 14:07
1 komment

Sight

Ismét egy rövidfilmet ajánlok a figyelmetekbe, amit én is tegnap láttam. Egy elég érdekes jövőképet vázol, ami nem is annyira elképzelhetetlen. A lényeg, egy a Google szemüveghez hasonló rendszer, amitől az élet egy alkalmazás/játék lesz csupán. Érdekes és elgondolkodtató, hogy ez most jó lenne, vagy épp ellenkezőleg rossz. Mindenképpen nézzétek meg, link a teljes bejegyzésben. Mondjuk nekem a...
2012. augusztus. 13. 19:27
0 komment

Happythankyoumoreplease - Jóvoltköszönömkérekmég

A How I Met Your Mother egyik főszereplője Josh Radnor (Ted) első rendezése, ami nem is sikerült rosszul. A történetnek 3 főszereplője van és szerintem ez a legnagyobb probléma. A három szereplő kapcsolata túl laza, így nem éreztem összetartozónak a történeteket. Jobb lett volna, ha csak két szálon fut a cselekmény, de azok szorosabban összekapcsolódnak és akkor több idő is jut egy-egy...
2012. augusztus. 13. 10:55
0 komment

Extremely Loud & Incredibly Close - Rém hangosan és irtó közel

A film, amiről ordít, hogy Oscarra gyúrt, csak azért készült, hogy díjakat nyerjen(ami aztán nem jött össze), nekem mégis tetszett. Szeptember 11 utóhatásait láthatjuk egy gyerek szemszögéből, ez a leírás azonban szerintem nem pontos. Szeptember 11 csak egy ok a történetben, én nem éreztem, hogy erre annyira rájátszana a film, mint pár helyen írják róla, bár az amerikaiaknak ez biztosan máshogy...
2012. augusztus. 12. 20:38
0 komment

Blades of Glory - Jégi dicsőségünk

Kezdjük ott, hogy bírom Will Ferrelt, azonban a filmjei nagyon messze vannak a tökéletestől, esetenként a jótól. Ez a film az utóbbi, mert nem egy jó vígjáték. A filmben alig vannak poénok és azok sem igazán nagy poénok inkább mosolygósak, mint röhögősek. Így visszagondolva nem is sok Will Ferrel film volt emlékezetes és sok poénnal operáló, de azért bírom a fószert. A történet két...
2012. augusztus. 12. 18:22
0 komment

Original Sin - Eredendő bűn

Valami romantikus, csöpögős filmre számítottam és pozitívan kellett csalódnom. Tény, hogy a két főszereplő szerelmi szála áll a középpontban, de nem nyálas formában. Sikerült egy viszonylag csavaros történetet írni a szereplők alá. Antonio Banderas és Angelina Jolie korrekt alakítást nyújt. Férfitársaim nagy öröméra Jolie kisasszony villantja is amit villantani kell. Nem ez Jolie legjobb...
2012. augusztus. 10. 21:08
0 komment

American Psycho

Az Amerikai Pszicho címe alapján joggal gondolhatnánk, hogy a klasszikus Hitchcock filmet nyúlja, de ebben az esetben nincs igazunk. A film egy pszichopata mindennapjait mutatja be, pontosabban azt, ahogy egyre jobban elszabadul. Van egy jelenet, konkrétan a szállodás, ami nekem nem tetszik, de ezen kívül teljesen rendben van a film. Christian Bale remekül hozza a sorozatgyilkos Patrick Bateman...
2012. augusztus. 10. 12:08
0 komment

Blinky

Egy új kategóriát nyitva most a Blinky című rövid filmhez írnék egy ajánlót. Szerintem nagyszerű, mindenképpen érdemes megtekinteni. Egy kisfiúról és a robotjától szól, de nem úgy, ahogy elsőre gondolnátok. Nem akarom nagyon ellőni a poént, de annyit mondok, hogy SPOILER nem mindenhol felel meg a klasszikus Asimov törvényeknek. SPOILER VÉGE. Elgondolkodtató alkotás. Nem tudok róla többet írni...
2012. augusztus. 10. 12:02
0 komment

Abduction - Elhurcolva

Úgy néztem meg a filmet, hogy előtte csupán egy kissé gagyi posztert láttam belőle így nem tudtam mire számítsak, de voltak elképzelései a címből. Az első fél órában néztem, hogy mi ez? Ilyen tinivígjáték hatást keltett a dolog, amit nem tudtam szinkronba hozni a címmel. Aztán elkezdődött a bonyodalom és megértettem miért is keresztelték erre. IMDB-n jól le lett húzva, gondolom az Alkonyatos...
2012. augusztus. 09. 21:47
0 komment

The Amazing Spider-Man

Ha már szuperhős film, akkor nézzük meg röviden az új Pókemberről alkotott véleményemet is. Tény, hogy ez egy teljes mértékben korai és felesleges reboot volt, de számomra bizonyított a kisebb nagyobb hibák ellenére. Ha nem lett volna az előző trilógia, akkor semmi kivetnivalónk nem lenne, de sajnos nem ez a helyzet. A filmet unni fogjuk, amíg a kötelező köröket futja, hiszen ezt nem is olyan...
2012. augusztus. 09. 17:37
1 komment

The Avengers - Bosszúállók

Az idei év legjobb képregényfilmje, ami elszomorít, mert a TDKR-nek akartam ezt a kitüntetést. Nem egészen egy kategória a két film, hiszen a Bosszúállók a könnyedebb hangulató filmek közé tartozik, mondhatni, hogy tipikus Marvel film. A Marvel koncepciója, miszerint filmenkénk mutatják be a szereplőket, teljes mértékben működik. Nem kellett időt pazarolni a szereplők bemutatására, mert már...
2012. augusztus. 09. 08:56
2 komment

Piranha 3DD

A 3D megjelenését meglovagolva készült el a Piranha 3D, ami egy kicsit jobb lett, mint amit várt tőle az ember. Kaptunk egy filmet, ami nem vette magát komolyan és ezáltal egész élvezhető lett a maga nemében. Természetesen jött a folytatás, ami pedig belebukott ebbe a feladatba. Én egy látványos, groteszk humorú filmet vártam amiben folyton csöcsöket látunk. Azonban itt kapunk egy bugyuta...
2012. augusztus. 08. 21:39
0 komment