Kérjük jelentkezz be!
ESET Blog

Kikukázzák a gyenge jelszavakat

Jelszó fronton mi felhasználók már sokszor és sokat vétkeztünk, illetve rengeteg alkalommal írtunk, javasoltunk, adtunk ötleteket arra nézve, hogyan válasszunk magunknak valóban erős jelszót, amely emellett legyen egyedi, rendszeresen változtatott és kétfaktoros autentikációval megerősített. Ezúttal Kaliforniában mertek nagyot álmodni a gyártói elvárásokról, és felugrottak az "egy kicsivel...
2018. november. 14. 16:55
0 komment

Itt az első éles UEFI rootkit

Az ESET kutatói felfedeztek egy újfajta kibertámadást, amely az UEFI (Universal Extensible Firmware Interface, a BIOS utódja) rootkitet használta az áldozatok számítógépére való beférkőzéshez. A LoJax néven azonosított rootkit a hírhedt Sednit csoport egyik közép- és kelet-európai kiemelt politikai célpontokat támadó akciójában tűnt fel, ez volt a kártevő eddigi legelső ismert felbukkanása.
2018. november. 10. 21:23
0 komment

Váltságdíj az Insta fiókodért

Az ég kék, a fű zöld, a számítógépes kártevők és csalók pedig támadják az internetes eszközeinket. Hogy mi mindenért is lehet váltságdíjat kérni, arról már korábban többször is beszámoltunk. A skála az állítólag vírusirtásra is képes hamis antivírus programtól kezdve a szerzői jogi fenyegetésnek látszó pénz követelésen át egészen a DDoS támadások és a zsarolóvírusok birodalmáig terjedt eddig....
2018. október. 31. 12:58
0 komment

Zsarolóvírus újratöltve a'la Black Mirror

Nem kevés alkalommal ejtettünk már szót arról, mennyire kreatív a bűnözői kör, ha a bevételeit kívánja növelni. A zsarolóvírusok egész, majd négyesztendős története is arról tanúskodik, hogy a hamis antivírusok és később a hamis figyelmeztetéseket megjelenítő policeware akciók után hogyan lehetett tovább srófolni az ijesztgetést és a pénzbevételt. Most egy konkrét Black Mirror epizódtól...
2018. október. 25. 21:52
0 komment

KKV-k a célkeresztben

A kiberbiztonságot korábban kizárólag IT-biztonsági kérdésként kezelték, a veszélyekről csak a szakemberek beszéltek egymás között. Azonban napjainkban az olyan kifejezések, mint a "hackelés", a "zsarolóvírus" vagy az "adatszivárgás" rengetegszer jelennek meg szalagcímként, ami a probléma kiterjedtségét bizonyítja. A Juniper Research szerint a globális adatszivárgások költsége 2019-re várhatóan...
2018. október. 23. 08:09
0 komment

Adware doktor és a biztonságos AppStore

Ellopott böngésző előzmények kapcsán újult fel ismét a MacAppStore biztonságával kapcsolatos eszmecsere. Ami természetesen a közismert és szimpatikus szigorúság mellett időnként tud azért kellemetlen meglepetésekkel szolgálni, lásd az anno érvényes Apple Developer ID-vel rendelkező Kitm trójai esetét. Most úgy tűnik, a doktorok hete köszöntött be, és sajnos nem tanulnak a nagy cégek a múltból:...
2018. október. 19. 20:53
0 komment

Szállunk rendelkezésére - Air Canada Data Breach

Adatlopás, adatszivárgás, személyes adatok illetéktelen kezekbe kerülése - roppant kellemetlen kötelesség az ilyen jellegű incidensekről beszámolnia egy cégnek. Ezúttal az Air Canada volt a soros, ahol is a mobiltelefonos alkalmazásuk szenvedett el egy támadást. Mi történt, mit lehet tenni?
2018. október. 17. 15:59
0 komment

Hogyan védjük gyerekeinket a kibertérben?

Tudják, hogyan kell online játékokkal játszani, naprakészek a kedvenc celebjeikből, megtalálják a legfrissebb zenéket, csetelnek a barátaikkal, vagy épp megkeresik a válaszokat a neten azokra a kérdésekre, melyeket senkinek nem mernek feltenni. Mindamellett kevésbé körültekintőek az online világ veszélyeivel kapcsolatban, azaz nem fordítanak elég figyelmet az adataik, magánéletük védelmére,...
2018. október. 14. 18:57
0 komment

A Tumblr is fellép a gyűlöletbeszéd ellen

Szeptember 10-ével lépnek hatályba azok az új szabályok, amelyek igyekeznek még hatékonyabban távol tartani a gyűlöletbeszédet, az erőszakos tartalmakat vagy erőszakra buzdító megnyilvánulásokat, illetve a bosszú pornót a Tumblr házatáján.
2018. október. 03. 19:33
0 komment

Mesterséges intelligencia és gépi tanulás

Az ESET globális felmérése kimutatta, hogy a mesterséges intelligenciát (AI) és a gépi tanulást (ML) övező felhajtás eredményeként az informatikai döntéshozók háromnegyede csodafegyverként tekint ezekre a technológiákra a kiberbiztonság területén. A szakemberek azonban úgy vélik, hogy ez a népszerűség akár zavart okozhat az informatikai csapatok körében és a hamis biztonságérzet miatt még...
2018. szeptember. 29. 10:42
0 komment

Fogyjunk le csokival

Vajon valóban elosztogatja Bill Gates a vagyonát azok közt, akik e-mailt írnak nekik? Kapunk-e ingyen iPhonet egy Facebook kedvelésért vagy megosztásért? Tényleg varázsütésre lefogyhatunk csokival? A válasz minden kérdésre ugyanaz, az olvasó sejheti is, de mindig akadnak, akik a józan ésszel szembemenve hihetetlen dolgokban reménykednek. A cikkbeli példa kapcsán a hasonló, interneten terjedő...
2018. augusztus. 19. 15:14
0 komment

Hamis banki appok a Google Playen

Sajnos nem újdonság, újra és újra felkerülnek kártékony alkalmazások - még ha csak rövid időre is - a Google hivatalos piacterére. Bár korábban már sokszor volt szó arról, hogyan ismerhetünk fel hamis alkalmazásokat, most egy friss incidens fényében megnézzük, mi az amit egy banki app biztosan nem kér tőlünk, és milyen gyanús jelek leplezhetik le a csalárd bűnözők eredeti szándékait.
2018. augusztus. 15. 21:13
0 komment

Vissza a jövőbe? Nem, hanem a múltba

Fontos az útirány, mert ezúttal valóban nem a jövőbe, hanem időben sokkal hátrébb, a kezdetlegesebb technikai körülmények közé kerülhetünk hirtelen egy vírusfertőzés miatt. Vagyis számítógép, e-mail, szerverek, internet helyett újra itt a telefon, a jó öreg fax, papír, ceruza, kartonozás, és személyes utazgatás. Ha valakinek esetleg ismerősen cseng ez a fajta ideiglenes technikai...
2018. augusztus. 09. 20:38
0 komment

A ransomware nem nyaral

A lassan ötödik éve velünk élő zsarolóvírusok minden felhasználó életét megnehezítették. Volt, aki közvetlenül is megtapasztalhatta e kártevők romboló hatását, de a többiek is aggodalommal követték a jelentősebb incidensekről szóló beszámolókat. Azt látjuk, a ransomware sajnos nem sokat vesztett kezdeti lendületéből, és nyár ide vagy oda, szisztematikusan tovább folytatja a megkezdett...
2018. augusztus. 06. 19:51
0 komment

Ritkán látni, de ha baj van, hívhatjuk: ki az?

Lefagyott gép, elfelejtett jelszó, leállt nyomtatás, vírustámadás, nem megérkező e-mailek - mind mind olyan problémák, melyek esetén azonnal hívjuk a rendszergazdákat. Ők pedig ott teremnek, három kattintás és megoldották a végzetesnek hitt problémát. El sem tudunk képzelni olyan világot, melyben nincsenek olyan magasan képzett informatikusok, akik a háttérből, sokszor láthatatlanul segítik a...
2018. augusztus. 03. 19:38
0 komment