A nagy 4X-játékok királya, a Paradox Interactive végre lerántotta a leplet a méltán híres sorozatának legújabb részéről. Az Europa Universalis 5 az öreg kontinens véráztatta múltját festi újra, vérben és hamuban húzott ecsetvonásokkal. A minden eddiginél részletesebb szimulációt ígérő stratégiai játék 1337-től, a százéves háborútól veszi fel a fonalat, azt ezt követő 500 évben pedig a mi feladatunk lesz, hogy diplomáciával, kereskedéssel, vagy éppen a seregeink élén állva felvirágoztassuk a népünket Európa kegyelmet nem ismerő színterén.
A Paradox barcelonai brigádja, a Paradox Tinto által fejlesztett új felvonás már több mint öt éve készül, és habár itt a leleplezés, a várható megjelenési dátumról még nem esett szó. Azt azonban már tudhatjuk, hogy a spanyolok az eddigi legrészletesebb Europa Universalis-játékot készítik, lényegében a játék bármely aspektusát nézve. Jelzésértékű, hogy a lényegesen nagyobb és aprólékosabb térképen többszáz különböző népcsoport képviselteti majd magát, a népességekre és azok számára épülő új igazgatási rendszerek pedig újdonságnak számítanak majd. Emellett nagy revíziót kap a gyártás, fejlesztés, mezőgazdaság és nemzetek közti árucsere és diplomácia rendszere is, és biztosak vagyunk benne, hogy a csaták is minden eddiginél grandiózusabbak lesznek majd.
Borítókép forrása: Paradox Interactive