A játékosok többsége utálja a digitális jogvédelem („konyhanyelven” a másolásvédelem) mindennemű formáját, kivéve a Steamet, amivel úgy tűnik, hogy sikerült megbarátkoztatni lassan mindenkit. Már több játékfejlesztő stúdió felszólalt a DRM, azaz a digitális jogkezelési technológiák ellen, köztük a CD Projekt is, miközben akad több olyan cég is, amely támogatja azt, mint például a Square Enix, amely nemrégiben azt mondta a DRM-ről, hogy „szükségszerű az átláthatóbb jövő számára.

Most a Paradox Interactive vezérigazgatója, Fredrik Wester szólalt meg ez ügyben, aki szerint a kalózkodás elleni harcban nem segít a DRM, sőt, szerinte egyenesen rontja az eladásokat egy túlságosan erőszakos rendszer. Westernek egy dologban biztosan igaza van. A DRM rengeteg játékos életét keseríti meg, és nem elsősorban azokét, akik kalózkodnak, hanem főleg azokét, akik becsületesen megvásárolják a terméket, és egyszerűen csak szeretnék mindenféle kötöttség nélkül használni azt. Lassan már nem találunk olyan játékot, aminek elindításához ne lenne szükség internetkapcsolatra, a Uplay vagy az Origin sokszor kerül a felhasználók kereszttüzébe emiatt. Ezzel szemben a kalózverziók esetében sokkal kényelmesebben, könnyebben elboldogulnak a játékosok. Csak letöltik és feltelepítik a játékot (vagy egyszerűen csak kicsomagolják a tömörített fájlokat), és már játszanak is.

europa-universalis-3.jpg

A Paradox igazgatója pontosan itt látja a megoldás kulcsát. Szerinte sokkal könnyebben telepíthetőbb, jóval barátságosabb, átláthatóbb kezelőfelülettel ellátott játékokkal kellene vásárlásra csábítani az embereket. Jobb szolgáltatásokra lenne szükség, nem tiltásokra és korlátozásokra. Mi teljesen egyetértünk ezzel, és mai napon is felégetünk legalább egy számítógépet, amire Uplay van telepítve. Ti hogy gondoljátok? Ne legyen DRM egyáltalán, vagy csak okosabban kellene megközelíteni a témát?