• Befutottak a Starfield tesztjei
  • Végre kiderült, hogy megérte-e a több évig tartó várakozás
  • A Metacritic összesített pontszáma alapján nagyon is
  • Hiszen az év legjobb játékai közé került a Bethesda alkotása

Hát, ez a nap is elérkezett. Mától már hazánkban is nyüstölhetik a Starfieldet azok, akik a Bethesda szerelemprojektjének prémium kiadását dobták a kosárba (vagy bezsákolták az erre szolgáló frissítést, de értelemszerűen a legdrágább verzió, a Constellation Edition is megfelel a célra), ami természetesen azt is jelenti, hogy tegnap befutottak az első tesztek a sok-sok évig dédelgetett programhoz. Pontosabban nem is az elsők, hiszen a hír írásának pillanatában 51 darab cikk érhető el az Xbox Series X-es változathoz (ami a Digital Foundry elemzése alapján egyébként pazarul teljesít, tehát senkinek nem kell aggódnia a teljesítmény miatt) és 50 a PC-s variánshoz. Ennyi pontszámból pedig már bőven leszűrhető, hogy vajon képes volt-e felérni a hype-hoz a nagy múltú stúdió eddigi legnagyobb dobása, a válasz pedig egyértelműen: igen, összejött a bravúr.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Persze nem makulátlanul, de kezdjük azokkal, akik szerint minden másodpercnyi várakozás megérte. Eddig összesen hét portál adott maximális, tehát 100%-os értékelést a programra, köztük olyan nagyobb oldalakkal, mint mondjuk a Game Rant és a GamingBolt. Az IGN Spain újságírója, Rafa Del Rio azt írta tesztjében, hogy a Starfieldnek minden összejött, amit előzetesen ígértek a fejlesztők, ráadásul még többet is nyújt annál, mint amiben reménykedtünk. De az XboxAddictnél tevékenykedő Adam Dileva sem volt szűkében a dicsérő szavaknak, ő ugyanis így summázta az élményeit: "A Bethesda nem csupán megalkotott egy letaglózó, csodálatos univerzumot, amelyben úgy tevékenykedsz, ahogyan csak szeretnél, de emellett a generáció egyik legfontosabb játékát is letették az asztalra, újfent bizonyítva, hogy ők a legjobbak ebben a műfajban." 8-9 pontos értékelésekkel is tele van a padlás, a konszenzus pedig az, hogy a felfedezés és a szerepjátékos elemek is nagyszerűen sikerültek, szóval ha valaki egy űrben játszódó Skyrimet vagy Fallout 4-et szeretne, nem kell tovább keresgélnie – mondjuk ez várható is volt, nemde? Sőt, a Gameractor UK munkatársa egyenesen úgy fogalmazott, hogy az imént említett két alkotás meglehetősen limitáltnak érződik az új érkezőhöz képest, pedig hát azok sem nagyon kötötték meg az ember kezét – Whiterun lakóinak legnagyobb bánatára.

Sajnos nem mindenki volt teljes mértékben elégedett a látottakkal, bár mindössze 5 olyan kritika született eddig (46 ellenében), ami nem emelte piedesztálra a Starfieldet. Köztük van egyébként az IGN is, ami 7 pontot adott a produktumra, de még Dan Stapleton is megjegyezte, hogy az emlékezetes küldetések és a szolid harcrendszer bőven elviszi a hátán a játékot, így garantálva néhány szem alatti táskát. A legszigorúbb egyértelműen a MeriStationnál dolgozó Alejandro Castillo volt, aki csupán 58 ponttal "jutalmazta" az élményt, mondván, az opusz nagyon messze van attól, hogy képes legyen megfelelni az évek során elég nagyra hízott elvárásoknak. Ha az összesítést nézzük, jelenleg 87 ponton áll a Series X-es és 88-on a PC-s változat, tehát így is, úgy is egy kiváló játékról beszélhetünk, ami – kizárólag a számok tekintetében – a Diablo 4-gyel és a Final Fantasy 16-tal említhető egy lapon. A Baldur's Gate 3-at és a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdomot tehát nem sikerült megszorítania a Microsoft idei legnagyobb durranásának, de abban biztosak lehetünk, hogy az év végi listákon még sokszor fogunk találkozni vele.