• 2023. március 24-én debütál a John Wick 4
  • Zárt körben levetítettek egy rövid betekintő videót
  • John az edzőteremben készül következő akcióira
  • Winston szerint saját hálála felé tart a főhős

A héten rendezik Las Vegas-ban a CinemaCon nevű eseményt, a mozitulajdonosok éves találkozóját, amin többek közt a nagy stúdiók nyújtanak betekintést közelgő produkcióikba. Így tett Keanu Reeves és Chad Stahelski rendező is a John Wick negyedik része kapcsán. A tervek szerint 2023. március 24-én kerül mozikba a következő epizód, a szerencsés közönség viszont láthatott már egy korai előzetest a produkcióhoz.

A Tokióban játszódó montázs első jelenetében a címszereplő épp egy edzőteremben beszélget Laurence Fishburne és Ian McShane karakterével. John kijelenti, hogy felkészült a város zaklatóktól való megtisztítására. „Mindet megölöm” – mondja magabiztosan, mire Winston óva inti őt az erőszaktól, mondván, hogy ez az út a halálba vezet.

netfwick.jpg
(A kép forrása: Netflix)

A rövid betekintő videó levetítését követően a Lionsgate vezetője, Joe Drake emlékeztette a közönséget, hogy Stahelski kaszkadőr volt, mielőtt rendezői székbe ült volna. Ezért tud olyan egyedi, korábban elképzelhetetlen akciójeleneteket vászonra vinni. Drake úgy fogalmazott, hogy Stahelskiék „felforgatják a műfaji hagyományokat és kikezdik a nézői elvárásokat. Több lore, több találékonyság és kiváló helyszínek” – fejtette ki.

mv5bm2ezzdllowqtzmyzyi00owvjlwi2nzatmzjjmdi3ymyyndewxkeyxkfqcgdeqxvymzi0nda4ntyv1.jpg
(A kép forrása: IMDB)

A stáb

A Berlinben, Párizsban, Japánban és New Yorkban forgatott epizód minden korábbinál fordulatosabb cselekményt és izmosabb szereplőgárdát ígér. A japán-brit popsztár Rina SawayamaBill Skarsgård (Stephen King: AzCastle Rock), Clancy Brown (A remény rabjaiDexter: New Blood), Shamier Anderson (A potyautas), Ian McShane (Deadwood) és a Mortal Kombat Skorpiójaként megismert Hiroyuki Sanada karaktere egyelőre nem ismert. Azt viszont tudjuk, hogy Donnie Yen (Zsivány Egyes, Mulan) a címszereplő barátját, Lance Reddick pedig továbbra is kutyáinak gondozóját, Charont alakítja, míg Wick ellenfelét egy chilei harcművész-kaszkadőr, Marko Zaror (Alita: A harc angyala) formálja meg.