Szó szerint csak néhány óra van hátra az évből, de még ebben az utolsó szakaszban szánjunk rá néhány percet, hogy megnézzük, mely PS Store-ban megjelent játékokra volt érdemes odafigyelni 2021 utolsó hónapjában. Ne is húzzuk az időt, jó lenne ezt befejezni még az idén.

CHORUS (PS5, PS4)

A Chorus nem kisebb feladatot ad a kezünkbe, mint az ismert univerzum és az emberiség megmentését. Ehhez egy szuper hajó és egy egész sor emberfeletti képesség áll rendelkezésünkre, amelyeket, ha jól kombinálva használunk, nem állhat semmi és senki az utadba.

BEYOND A STEEL SKY (PS5, PS4)

Huszonhat évvel a Beneath a Steel Sky megjelenése után tavaly érkezett meg PC-re a folytatás, a Beyond a Steel Sky, méghozzá ugyanattól az alkotópárostól (Charles Cecil és Dave Gibbons), akik az első részen is dolgoztak. A főhős, a stílus és a helyszín ugyanaz maradt, de minden más modernizálódott. És ebben a hónapban PlayStationre is befutott ez e vidám hangulatú játék.

WHITE SHADOWS

A White Shadows egy, a Limbo és az Inside nyomdokain haladó cinematic platformer, amelyben egy hollólányt irányítva kell átverekednünk magunkat a környezet veszélyein. Ez pedig nem csak csapdákat jelent, ebben a disztopikus társadalomban ugyanis a madarak lenézett, kitaszított, kizsákmányolt fajnak számítanak – ezen kell megpróbálnunk változtatni valahogy…

SERIOUS SAM 4 (PS5, PS4)

A Serious Sam 4 a neves darálós shooter-sorozat negyedik számozott része, amiben Sam Stone újra rendet tesz a múltért, a jövőért, és a jelenért. Ráadásul ezúttal nem egyedül, hiszen vele tartanak barátai, Rodriguez, Jones, Hellfire és a csapat többi tagja, aminek hála akár 16-n is játszhatunk a kooperatív módban.

TWELVE MINUTES (PS5, PS4)

A Twelve Minutes egy interaktív thriller, amiben egy olyan férfi szerepébe bújhatunk, aki egy időhurokban ragadt, ahol egy rendőr folyamatosan betör a házába, és letartóztatja vagy megöli a feleségét egy állítólagos múltbéli gyilkosság miatt. Az egész játék egyetlen lakáson belül játszódik, mindössze 12 percben és nekünk kell összeraknunk a mozaik darabkáit, hogy végül megfejthessük a rejtélyt.

FAR CRY 3: BLOOD DRAGON CLASSIC EDITION

A Far Cry 3 ’80-as évek akciófilmjeit idéző mellékhajtása, a Blood Dragonban futurisztikus fegyverekkel és bizarr ellenfelekkel. A sztori szerint egy kiborghadsereggel világuralomra törő diktátort kell megfékeznünk a második vietnami háborút megjárt Rex Power Colt őrmester bőrébe bújva.