Az internet egy kis szegletében egy csapat fiatal éppen azért küzd, hogy idehaza is elismerjék a külföldön és hazánkban versenyző magyar eSport-csapatokat. Mint azt mindannyian tudjátok, kint is ferde szemmel tekintenek azokra, akik sportnak merik nevezni az egyes videójáték-versenyeket, pedig a kompetitív játék népszerű, és legalább annyi létjogosultsága van, mint bármely olimpiai sportágnak. Szerencsére azonban akadnak országok, ahol elfogadják, szeretik, sőt imádják az eSport-játékosokat. Ilyen például Dél-Korea ahol a lányok nem (kizárólag) a focistákért és az énekesekért hullatják könnyeiket, hanem a gamer srácokért, akiknek a megszerzett trófeák és achievementek után a való életben is nő a presztízse.

Nálunk egészen más a helyzet; Magyarországon a gamer-közösség nagy hányadát egyszerűen nem érdekli az eSport, vagy nem is tudja, mi az, a maradék viszont aktívan követi a világszerte zajló bajnokságokat. Mivel ez a rajongói bázis úgymond szétszórt, nincs semmilyen csoport vagy fórum, amely összefogná őket -- épp ezért tavaly nyáron néhány bátor vállalkozó megalapította az „Egymillióan a magyar eSportért” nevezetű mozgalmat. Az ötlet egy úgynevezett „kerekasztal-gyűlés” után fogalmazódott meg a fiatalok fejében, akik rögvest belevetették magukat a szervezés sűrűjébe.

eSportoló-kupák

Hamar kiderült, hogy nem csupán azzal akad gond, hogy az eSport-szerelmesek az ország különböző szegleteiben élnek, hanem a megfelelő háttértudás is hiányzik a legtöbbjük részéről. Csupán kevesen ássák bele magukat annyira az online és offline versenyek világába, hogy tüzetesen megismerjék azokat, pedig alig néhány főbb szabály ismeretében érthetővé válik az, amit a képernyőn látunk, és máris élvezhetjük egy-egy meccs vagy torna követését.

Vegyük példának a manapság népszerű MOBA-stílust! Elég csupán annyit tudnia az egyszerű nézőnek, hogy mi a játék célja (ledönteni az ellenfél tornyait, majd bejutni a bázisra, hogy aztán azt is szétrombolhassuk), mi a feladata az egyes kasztoknak, hogyan lehet őket fejleszteni és így tovább, és máris világossá válik számára a játékmenet oroszlánrésze. Innentől kezdve már csak az egyénen múlik, hogy élvezi-e, amit lát vagy sem, ám a szomorú tény az, hogy ha valaki nem mélységekbe menően nézi a közvetítéseket az élmény jelentős hányadától fosztja meg magát. Többek között ezen a szemléleten szeretne változtatni az eSportMilla csapata megannyi más programjuk mellett.

League of Legends verseny

Azoknak, akik inkább az aktív versenyzéssel szeretnének foglakozni, szintén jó hírrel szolgálhatunk, mivel az Egymillióan a magyar eSportért az ilyen esetekre is felkészült. Hivatalos oldalukon a srácok már hirdetik az oktatóprogramjukat, melynek keretein belül szakemberek segítségével pszichológiailag készítenék fel a jövő nagyreményű versenyzőit. Kevesen látják be, hogy ez egy szükséges lépés, ám akik pár évet már lehúztak az iparban tudják, hogy mennyire fontos ez a fiatalok számára. Amennyiben inkább egy esemény lebonyolítása felé tendálna az érdeklődésetek, a srácok versenyek szervezésében is részt vesznek. Az ő nevükhöz fűződik a 2014 nyári Mondo Con számítógépes játékfelhozatala, továbbá ők szervezték és rendezték a tavaly őszi és idén tavaszi PlayIT LoL vs. DoTA mérkőzéseit.

Az eSportMilla törekvése egy stabil közösség kialakítására nem vezetne sehova, ha nem vonnák be a hazai eSport elit színe-javát. Hivatalos Facebook-oldalukat 2-3 óránként friss hírekkel látják el, ahol az éppen futó, aktuális versenyekről posztolnak, mi több, reklámot biztosítanak valamennyi magyar csapatnak, egytől egyig, kivétel nélkül.

eSport-bajnokság a PlayIT-en

A játékoknak legalább ekkora figyelmet szentelnek a szervezők; nem élvez prioritást egyetlen stílus vagy IP sem, ám nyilvánvalóan egy-egy specifikus versenyszéria közben több információt nyújtanak, tehát ha éppen Counter-Strike világbajnokság zajlik, akkor természetesen megsokszorozódik az ebben a témában született hírek száma. Ha ez nem lenne elég, akkor hozzáteszem, hogy rendszeresen közvetítenek meccseket online streamek keretein belül, olyan kommentátorok segítségét igénybe véve, akik tudják, merről fúj a szél.

Az esportmillás srácok a promóciózást önszántukból vállalják, és ezért semmiféle juttatást nem kapnak vagy kérnek, éppen ezért a szervezet teljesen profitmentesen működik és az önkéntesek munkájára hagyatkozik. Közel száz fő segítségével dolgoznak a közös cél eléréséért: az online sportok elismeréséért. Ennél a hozzáállásnál fogva kijelenthetjük, hogy a szervezetük egyedülálló, mivel a hasonló non-profit kezdeményezések, amelyek kizárólag a közönség erejéből táplálkoznak, sorban dőlnek ki egymás után, és itt még nincs megállás.

Amennyiben érdekelne ez a munka, a kapuk nyitva állnak: bárki bekerülhet a csapatba, aki konyít valamit a témához. Nincs más dolgotok, mint felvenni a kapcsolatot az illetékesekkel, és az út megnyílik a Walhallába.