pcguru-ajanloffftt3590x150.jpg

A kompakt, 60-65%-os billentyűzetek már nem számítanak akkor újdonságnak, nekem azonban eddig valahogy kimaradtak az életemből. Az ember jobbára egy billentyűzetet használ évekig, és így simán elmehetnek mellette az olyan trendek, mint a mini gamer klaviatúrák reneszánsza, ami kifejezetten a minimalista dizájnt erősíti. Száműzik a felesleges gombokat, és csak a legfontosabbakra fókuszálnak. Amint kibontottam az Asus ROG Falchiont a dobozából, elsőre jól meg is lepődtem, hogy milyen pici. Jobban belegondolva, ennek egyik hatalmas előnye a hordozhatóság. El kell menni valahová és nincs elég hely összepakolni az egész setupot? A Falchion lazán befér egy oldaltáskába. Felkapom, és már mehetek is a megbeszélésre!

Sok jó gomb kis helyen is elfér

A Falchion a legkisebb, 65%-os dizájnt követi, ami azt jelenti, hogy 68 gomb kapott rajta helyet, így például a numerikus részt nyugodtan el lehet felejteni. Maga a felület, amin a gombok elhelyezkednek, szintén nagyon szűkös, kvázi zéró szabad terület akad rajta. Mechanikus Cherry MX-et is kapunk, valamint az RGB-háttérvilágítás sem maradhatott ki, amely természetesen gombonként opcionálisan testre szabható. Ötletes, hogy bal szélen találhatunk egy érintőcsíkot is, ami játék közben pont nem zavaró, de ha kell, könnyedén oda tudunk nyúlni, és piszkálni. Ez is testre szabható gyorsparancsokkal, én javaslom, hogy a hangerő funkciót tegyétek ide, de akár a fényerő szabályozására is alkalmas lehet. Mivel vezeték nélküli billentyűzetről van szó, az üzemidő kifejezetten fontos.

Nos, a Falchion az RGB-világítás kikapcsolásával, egyetlen feltöltéssel nagyjából 450 órát bír ki akkumulátorról, ami több mint elegendő. 2,4 GHz-es frekvencián 1 milliszekundomos válaszidővel rendelkezik, a double-shot technológiával kialakított billentyűsapkák pedig kifejezetten strapabírók. Hab a tortán, hogy mindemellé kapunk egy polikarbonát fedelet, ami hatékonyan védi a Falchion-t, ha esetleg magunkkal kell vinnünk valahová. A vezeték nélküli Aura Sync megvilágítás (amely elsőként itt bukkan fel a többi ROG billentyűzet között) pedig abban segít, hogy a teljes színskáláról, dinamikus megvilágítási effektek közül válogathassatok nektek szimpatikusat, ezáltal maximálisan személyre szabva a Falchiont. A szoftveres beállításokhoz adva van az Armoury Crate segédeszköz, hogy tényleg a legapróbb részletekig testre lehessen szabni mind a világítást, mind a gombok funkcióit. Alapvetően azoknak ajánlható a Falchion, akik a minimalista, kompakt stílus mellett a hordozhatóságot is szem előtt tartják, hiszen egy ilyen pici, ám funkcióit tekintve mégis innovatív billentyűzet akárhova gond nélkül magunkkal vihető.

Gladius, de nem az ókori Rómából

Teljes ellátásban részesített minket az Asus, hiszen a Falchion mellett a Gladius-sorozat cincogóiból is kaptunk, rögtön kettőt. A ROG Gladius III aszimmetrikus gamer egér kétféle modellben is kapható: vezetékes, illetve vezeték nélküli. Különlegességük, hogy az új szenzor révén immár 100-26000 dpi-s érzékelővel rendelkeznek, amik hihetetlen precizitást eredményeznek. Az ergonomikus forma kényelmessé teszi a fogását, így több órányi játék után sem érezzük problémásnak a használatát. Elsőnek a vezetékes változatot próbáltam ki, ami lazán hozta a tőle elvárt szintet. Gördülékeny, precíz, és teljes mértékben variálható ez a kis jószág is az Armoury Crate segítségével, sőt akár öt különböző profilt is létrehozhatunk a beépített memóriába, ami tovább növeli a változatosságot. A vezeték maga nem gubancolódik össze, nem zavaró.

A vezeték nélküli változat már kicsit érdekesebb. Ezt ugyanis mind USB-kábellel, mind 2,4 GHz-es rádiófrekvenciás (RF) kapcsolattal, de energiatakarékosabb Bluetooth segítségével is csatlakoztathatjuk, egyszerre akár három különálló eszközhöz. Ha akarjuk, gombnyomásra váltogathatunk is ezek között (Profil-gomb), ami jól jön, ha mondjuk streamel az ember. Az integrált, 100% teflonból készült egérlábak tökéletesen siklanak bármilyen felületen, a tengelyen forduló gombok pedig mindkét változatnál azonnali kattintási reakciót eredményeznek. Az új ROG mikrokapcsolók 70 millió kattintásos élettartamot biztosítanak, szóval a Gladius III kifejezetten strapabíró lett. Itt is kapunk RGB-megvilágítást, mégpedig a letölthető Aura szoftver révén. Mind a ROG logo, mind a görgő, sőt még a lézergravírzott oldalsó panel fényeit is beállíthatjuk.

Összességében a Falchion és a Gladius III két modellje is elnyerte tetszésemet. A kompakt billentyűzetek nekem még egy kissé szokatlan kategóriát képviselnek, de a minimalizmus láthatóan jól áll a ROG perifériáknak, és elismerem, hogy ha hordozhatóságról van szó, akkor nem biztos, hogy az embernek az otthoni jókora, kismillió gombbal megáldott gamer billentyűzetét kellene ide-oda cipelnie. Ebből a szempontból tehát mindenképp jó választás lehet a Falchion. Az egerek közül én mindig is a vezetékes változatokat preferáltam, de a Gladius III esetében tényleg ízlés kérdése, hogy ki melyik mellett teszi le a voksát. Mindkettő kényelmes, játékra, netezésre, otthoni használatra abszolút kiválóak, és az ár-érték arányuk is teljességgel elfogadható.