- A Hellion Early Access cikk a 2017/04-es PC Guruban jelent meg
A Hellion a Belgrádban székelő, 2015-ben alapított szerb Zero Gravity Games első játéka, ami jelenleg Early Access státuszban érhető el a Steamen, méghozzá 23 euróért (nagyjából 7100 forint). A „szomszédunkban” ügyködő huszonhárom fős csapat alkotása a műfaját tekintve egy belső nézetes túlélős játék, ahol a program nevét is adó naprendszerben kell érvényesülnünk, meglehetősen zord körülmények között. Mindez 2017-ben elsőre nem üti szíven az embert, hiszen a survival zsáner képviselőivel tényleg tele a padlás, ráadásul az űrben játszódó sci-fi körítés sem újdonság, azonban a Hellion rejt magában annyi potenciált, hogy kitűnjön a hasonszőrű próbálkozások közül.
Egy messzi-messzi, távoli galaxisban…
A legtöbb túlélős játéknak nincs története (nem is nagyon van szükségük ilyesmire), de a Zero Gravity munkája ebben is igyekszik kitűnni a tömegből. Lévén a Hellion még csak korai hozzáférésben elérhető, komplett sztorit egyelőre hiába várnánk, de nagy vonalakban arról van szó, hogy a jövő emberisége végre eljutott arra a szintre, hogy elszakadjon a Földtől, sőt talált is egy életre alkalmas naprendszert. Ez Hellion, ahová az első kisebb kolóniák után egy egészen hatalmas hajó indul el, hogy a fajunk tényleg megvethesse lábát a több millió fényévvel odébb lévő „vidéken”. A tervbe persze valami hiba csúszik, így amikor jó pár év lefagyasztás után felébredünk, nem egy új világ alapjai várnak ránk, hanem a teljes káosz, amiben nekünk kell megteremteni a feltételeket a túléléshez.
Mindez persze még csak a felütés, a fejlesztők ennél jóval mélyebb történetet ígérnek, amiből többek között ki fog derülni az is, hogy mi történt, amíg mi az igazak álmát aludtuk, és ha valaki követni fogja ezeket a sztorielemeket (amik a játékba csak később kerülnek be), a túlélésen és fejlődésen túl egyéb motivációt is találhat majd a játék folytatására. Ugyanakkor a program történetét teljesen figyelmen kívül hagyva is bőven lesz mit csinálni, sőt az első pár tucat órában mindenkinek az lesz a legkisebb gondja, hogy fényt derítsen az igencsak mostoha körülmények hátterére.
A Gravitáció ehhez képest fáklyásmenet
A játék indítását és a szerverválasztást követően egy aprócska űrmodul hibernációs tartályában ébredünk, és mielőtt belevágnék a játékmenet ismertetésébe, muszáj kitérnem a Hellion egyik legnagyobb rákfenéjére. A Zero Gravity független, komoly tapasztalatokkal még nem igazán rendelkező fejlesztőcsapat, amely a fejlesztés alatt álló portékáját árulja a Steamen. A programban ugyan akadnak bugok, de ettől függetlenül még egy középkategóriás gépen is jól fut, tele van tartalommal, és a játékelemek nagy része működik, viszont magán hordozza az Early Acces játékok általános hátulütőjét: maga a produkció szinte semmilyen mankót nem nyújt azt illetően, hogy miképp is kellene túlélni az ismeretlen messziségben. Tutorial nincs, sőt még a gombkiosztás is csak az elérhető lehetőségek egy részét tartalmazza, így ha valaki beruház a Hellionra, annak fel kel készülnie arra, hogy a játék mellett rengeteg időt fog a fórumok, fejlesztői- és rajongói videók böngészésével tölteni. Most szólok: ha valaki nehezen viseli, hogy nincs minden a szájába rágva, hogy nincs beépített segítség, és nem szereti magától megtanulni a dolgokat, az jobb, ha messziről elkerüli a szerbek programját.
Ha viszont még ezek után is érdeklődve tekintetek a Hellionra, akkor jó ha tudjátok, hogy az első órák teljes egészében az ismerkedésről, a folyamatos próbálkozásról és a rendszeres halálról fognak szólni. A hibernáló tartályból kilépve először életet kell lehelni a modulunkba: be kell kapcsolni a napelemeket, amik attól függően, hogy merre van a nap, adott mennyiségű energiát gyűjtenek. Ha megtaláljuk a megfelelő képernyőt, és sikerül bepöccinteni a rendszert, akkor azonnal felkapcsol a villany, és beállíthatjuk azt is, hogy eltároljuk a begyűjtött napenergiát, így akkor is lesz nafta, ha épp messze kerülnénk a csillagunktól vagy árnyékba vonulnánk. Ha ez megvan, akkor jöhet a létfenntartó rendszer, ami atmoszférát biztosít oxigénből és nitrogénből. Ezt is be kell kapcsolni, és érdemes ellenőrizni a CO2 szűrőket, amiket szinte biztos, hogy azonnal cserélni kell. A modulban vannak ládák, azokban találunk cserealkatrészt, amit aztán a megfelelő helyre kell illeszteni, és ekkor már alapvetően rendben vagyunk. Legalábbis egy időre, ugyanis minden rendszernek vannak komponensei, amik elhasználódnak (tehát kellenek majd újak), hosszú távon az oxigént és a nitrogént is pótolni kell, meg egyébként is, valamit muszáj kezdeni magunkkal a nagy semmi közepén.
Ekkor jön a szkafander felvétele (ruha, sisak, jetpack), és az első kihívás: kimerészkedni az űrbe. Erről kezdésnek annyit érdemes tudni, hogy a Sandra Bullock és George Clooney főszereplésével készült Gravitáció gyerekmese ahhoz képest, ami ránk vár. A modulból egy zsilipen keresztül lehet kijutni, és ha kirepülsz a nagy semmibe, akkor jön a játék egyik legnehezebb része: megtanulni navigálni a súlytalanságban. A fejlesztők videóit nézve ez gyerekjátéknak tűnt, ők viszont nemcsak rutinnal rendelkeznek, de komolyan vették a fizikát is, így a jetpack bekapcsolását követően legalább nyolcszor haltam meg (elfogyott a levegőm és az üzemanyagom), mire egyáltalán sikerült visszaverekednem magam az űrben lebegő menedékembe. A zéró gravitáció melletti irányítás megtanulása kifejezetten nehéz feladat: nagyon finom löketekkel kell operálni, kezelni kell a forgást és azt, hogy a többi tárgy is mozog körülöttünk. A legtöbben szinte biztos, hogy itt fogják feladni a játékot, ugyanis a mozgás elsajátításához a szokásosnál jóval több idő és tényleg rengeteg türelem kell…
Ha túl vagyunk a „nehezén”
Amikor viszont már magabiztosan tudunk navigálni az űrben, akkor szépen kinyílik a játék. Először a közelünkben keringő dokkolót kell „elkapni” és rácsatlakoztatni a modulunkra (ez ismét türelemjáték, és fel kell készülni még több halálra), majd bevizsgálhatjuk a kis állomásunk közelében keringő apró űrhajót, illetve elkezdhetjük a felfedezést. A cél elsősorban a túlélés, amihez mindenféle cuccokra van szükségünk, ugyanakkor a bázisunk is fejleszthető, hiszen a dokkoló modul mellett mindenféle egyéb elemeket csatlakoztathatunk rá (például fúziós reaktort), amelyek ahhoz kellenek, hogy biztosítsuk az élethez szükséges feltételeket. Az új szerzeményeket persze működtetni kell, alkatrészeket kell szerezni, idővel bányászásra kell adnunk a fejünket, az űrhajónk segítségével felfedezhetjük a naprendszert, akár más játékosokkal is találkozhatunk, összedolgozhatunk, de az agresszió sincs kizárva. Mindez persze csak úgy az ötvenedik játékkal töltött óra után valószínű, mert idáig eljutni tényleg kegyetlenül nehéz feladat. Nekem csak a dokkoló megszerzése vagy hat órámba telt (és ebben nincs benne a fórumozás és videózás), viszont elképesztő sikerélményt biztosított, mikor végre sikerült odanavigálnom és csatlakoztatnom az apró bázisomhoz.
Főleg zen mestereknek
Nem tagadom, nekem bejött a Hellion, főleg a koncepció és a benne rejlő potenciál, ugyanakkor egyelőre csak azoknak merem ajánlani, akik tényleg élnek-halnak a túlélős műfajért és birkatürelműek. A Zero Gravity alkotása nehéz, igazi hardcore program, ami a jelenlegi formájában még igencsak próbára teszi az ember tűrőképességét. Külső segítség nélkül szinte lehetetlen boldogulni, és még a megoldások birtokában is rengeteg próbálkozásba telik, mire sikerül végrehajtanunk a fejlesztők által precízen kivitelezett folyamatokat. Abban eddig is biztos voltam, hogy odakinn, a nagy sötétségben kőkemény kihívás életben maradni, most viszont már tapasztalataim is vannak, és ezek után nagyon kíváncsi vagyok, hogy egy év múlva milyen állapotban lesz ez a meglehetősen ígéretes, de most még kissé nyers, és túlságosan is nehéz program.
