Gondban vagyok a skatulyákkal, ugyanis a Spintires nem olyan, mint egy szokásos munkagép-szimulátor, de nem is versenyzünk benne, és ha tíz órát beletettél, csak annyit nyögsz ki, hogy „aztabetyárját”, miközben nem történt más, minthogy A-ból B pontba elvittél két rakomány fát egy orosz monstrumon. Akkor hogy az ördögbe vezethette egy ilyen játék a Steam toplistáját? Nosztalgia, nagydarab gépek és a járművet vezető ember állati énjét előhozó felázott talaj – úgy látszik, ennyi is elég az üdvösséghez.

Az 1980-as évek sárban dagonyázó orosz (vagy mondjuk inkább, hogy szovjet) technikáit a brit Oovee még 2014-ben kötötte össze a fakitermeléssel. Néhány „egyszerű”, de beszédes pálya, például a Vulkán, Domb, Síkság vagy Part a kiindulópont, ahol a természet és a munkagépek küzdelme új értelmet nyer, utóbbi lenne ugye az off-road. Abban a korban járunk, amikor még nem létezett műholdas navigáció, és hogy az orosz tajgáról is ejtsünk már néhány szót, az éves átlaghőmérséklet fagypont alatt van, de a nagyon rövid tavaszi-őszi időszakban is csak a talaj felső rétege olvad ki, ettől lesz az a jó kis lápos ingovány és a sártenger. E kedves tájon alig vannak utak, csupán vadregényes erdők, rohanó folyók és néhány erdei csapásnak nevezhető nyomvonal. A téli fakitermelés már lezajlott, úgyhogy a játékos rögtön munkába is állhat, a feladat pedig egyszerű: szedd fel a térképen megjelölt rönköket, majd vidd el azokat a lerakóig. Időkorlát és minden egyéb kötöttség nélkül, csupán csak a kihívás izgalmáért. A járműpark zseniális, az egykori néphadsereg kötelékéből ismerős lehet például a MAZ-537, amelyből nálunk a G variáns (csörlős), a nehéz járművek, főleg harckocsik szállítására specializált változat volt (van) jelen. UAZ-t vagy a 6x6-os katonai KRAZ-t biztos láttatok már az utakon, olyan örökzöldek pedig, mint a ZIL vagy a KAMAZ csak párás szemmel emlegethetők szállítmányozási körökben. A MAZ-7310 eredetileg a ballisztikus rakéták hordozására lett tervezve, ilyeneken gördültek a SCUD-ok is, nos, ez a jármű a civil felhasználásban ugyanilyen ütős. A nagyvasak mellett pedig a spéci gumik, platók és bővítmények is megtalálhatók, de erről majd később.

Padlógáz és nagy mosoly!

Egy szép verőfényes napon bepattansz a garázs előtt felejtett járművek egyikébe, és elindulsz feltérképezni a tájat. Úgy 15 másodperc múlva, amikor a kerekek már nem állnak ki a sárból, rádöbbensz, hogy az összkerékhajtás és a differenciálzár ezen a vidéken éppúgy hozzátartozik a mindennapi közlekedéshez, mint nálunk a duda. Az abroncsok széles, mély csapást vágnak a tőzegbe, aztán jön egy akkora tócsa, hogy a kabintetőig ér a sár, de ez még a viccesebb rész. Malomkerék méretű sziklák, elfogy az út, fennakad az alváz egy tuskón, és még sorolhatnám a szebbnél szebb kalandokat, ám legyen elég annyi, hogy csak bizonyos – kisebb agyvérzés árán megközelíthető – pontok elérése (ezek fekete forgószéllel vannak ábrázolva) után tűnnek el a térképet letakaró foltok, e szorgalmi feladat végrehajtása nélkül egyébként vakon tapogatnád ki a járható ösvényeket. Út közben találsz néhány újabb garázst feloldható járművekkel, továbbá üzemanyagdepókat, amelyek döntő fontossággal bírnak, hisz az orosz dízelmotorok igénytelensége (szinte bármilyen olajszármazékkal elmennek) mellett a fogyasztásuk is legendás. A MAZ-537 V12-ese például 125 litert eszik 100 km-en, de nyilván ez csak átlag, tehát amikor mind a 8 kerék hajt, és az életéért küzd a tajgán, ennek a duplája is lecsúszik a torkán.

Oroszországból szeretettel…

A jellegzetes, kelet-európai ecsetvonásokat nehéz összetársítani egy brit stúdióval, de sok mindent megmagyaráz, hogy a fő programozójuk, s egyben az ötletgazda egy bizonyos Pavel Zagrebelnyj volt. Apró érdekesség, hogy a kickstarteres pénzből hatalmasat gurító stáb tavaly komoly vitába keveredett. A fáma szerint Pavelt részben vagy egészben, de nem fizették ki, és a két angol kolléga elkezdte a cégből kimenteni a nyereséget, amire állítólag az oroszunk egy timebombbal (a kódban elrejtett időzített bug) válaszolt. Steamről egy időre le is került a játék, végül aztán minden rendeződött, bár a timebomb létezését Pavel nem ismerte el, szerinte egy, a programban felejtett másolásvédelmi algoritmus okozta az egész hajcihőt. Hát, simán elképzelhető… (Na persze!) Mindenesetre a játék nagyon szép és nagyon kelet-európai (életérzésre pont, mint az ARMA), nincs túlszaturálva, minden nagyon realisztikusnak hat, a járművek pedig szinte tapinthatóak. A felfüggesztés és a hajtáslánc tökéletesen van modellezve, a fizika gyönyörűen dolgozik, nem lehet fogást találni a dízelek morgásán sem, úgy szól és mozog minden, mintha dokumentumfilmet néznél. Az olyan apróságoktól, mint a ZIL rozsdafoltjai, örömódákat zenghetnénk, de az utakba vágott mély csapák sem tűnnek el – és később még nehezebb lesz ezeken átkelni. Aztán említhetném a kidönthető fákat is, és a tajgára jellemző életérzést megkoronázó dinamikus napszakváltást.

Az irányítás precíz, de legfőképp pontosan adja vissza súlyviszonyokat, és a lejtős-saras terület, valamint a gumiabroncsok közti kölcsönhatást. Alapvetően a billentyűzet-egér kombót, illetve az X360-as kontrollereket komálta a Spintires, ám a későbbi javításokban a kormány és pedál szettek is kaptak egy esélyt (állítólag az egyszerűbb modelleken, ahol közös tengelyen van a fék-gáz, ott lehetnek kalamajkák). Az egyetlen dolog, ami kissé megtöri a hurráoptimizmust, az a kamera kezelése, elvégre már az is fájó, hogy nincs belső nézet, de a külsőben sem könnyű precíz, mondjuk egy-egy kerékre és az előtte lévő akadályra fókuszáló látószöget beállítani. De gördüljünk csak vissza a boldogságos részekhez, ami a sárban tehetetlenül pörgő kerekeknél még nem egyértelműen pozitív érzés, mert csak akkor válik azzá, ha a csörlőt is megismered. Számos függesztési pont létezik, így fához, másik járműhöz kötve kivonszolhatod a dögöt a sárból (a Haladó részben a járműbe ágyazott fehér pöttyöktől húzható ki a drótkötél), lehet játszani a szögekkel, rásegíteni a hajtással, szóval nagy élmény egy patakmederből kirángatni a többtonnás gépeket. Amennyiben darus szerelvényt vezetsz, biztos lehetsz benne, hogy a gém sem dísz, hanem tökéletesen működő kellék. Fogy a benzin, sérülnek a vasak, s így jön képbe a teljes járműpark. A felborult Kamazt talpra állíthatja egy másik, az UAZ vihet szerszámokat a javításokhoz, a platósokra felpakolható az üzemanyagtartály, ha a faszállítóból félúton kifogyna a nafta, és ugyanez van a négyes multiban, ahol egymást csörlőzitek, húzzátok-vonjátok, ami még jobb móka. Van néhány kisebb segítség a játékon belül, például ha menthetetlen a helyzet (folyóban rottyra ment a motor), akkor a térképen (F1) a garázsra kattintva visszateleportálható a bajba jutott gép, s a farönköket sem muszáj daruval felrakni, egyszerűen csak a megfelelő négyszögbe állva válasszuk az automatikus rakodást. A legmagasabb nehézségi fokozatban azonban semmi könnyítés nincs, szélesre nyílnak az adagolók, durván fogy a nafta, és egy kiálló szikla, lebólintott fa is komolyabb sérüléseket okoz.

Csak a rönkbiznisz!

Minden szeretetünk mellett is lehangoló lehet, hogy csupán a farönkbizniszben tudunk villantani, ugyanakkor a kezdeti techdemó-jelleget (kevés pálya, nem túl sok jármű) a köztes időben megjelenő pálya és járműszerkesztő alaposan feltornászta. A Steam Műhely és az internet tele van új, ötletes pályákkal, és a terepjáróktól a traktorokig mindenféle kipróbálható géppel. Végül mi mást kívánhatnék, mint jó utat és kellemes dagonyázást!

KÓDBEVÁLTÁS

A tartalomjegyzéknél lévő matricán található matricára nyomtatott kódsorokat nem a Steamen kell felhasználni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni matricán található kódot, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, amit már beválthattok a Valve áruházában.

A matricán található kódot csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csakóvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on!

A PC GURU JÚLIUSI SZÁMA JÚLIUS 13-TÓL KAPHATÓ AZ ÚJSÁGOSOKNÁL ÉS A HIPERMARKETEKBEN. 

PC Guru 17/07