Glitch a rendszerben

James a személyét ért támadásra egy 17 oldalas bejegyzésben válaszolt, melyben kulisszatitkokat árult el a TI2, TI3 és TI4 körüli munkálatokról, illetve a most megesett sanghaji incidensről. Nem mellesleg mindenki számára elérhetővé tette írását és arra buzdítanék minden olvasót, hogy rágja át magát az irományon, mert érdekes részleteket oszt meg benne. Ennek az említett esszének csupán fele szól a saját szituációjáról, abban viszont tisztázza, hogy nem haragszik a történtek miatt, csupán szomorúvá tették, és ha a Valve hajlandó rá, akkor ő szívesen megbeszélné velük.

A második rész arra világít rá, milyen gondokkal küzd a cég. Már az első TI-től indulva tudtuk, hogy a kompetitív Dota inkább minőségi szubkulturális értéket képvisel, mintsem mainstreamet. A játékosok többsége és annak rajongói egy kicsi közösségből származtathatók, ám a Valve mégis tömegkulturális jelenséget akart kreálni belőle azzal, hogy felkarolta az eredeti mod projektjét, a sajátjává tette, és akkoriban óriásinak számító 1 millió dolláros nyereményt ajánlott a The International győzteseinek. A sajtó felkapta a fejét, a csapból is a díjázásról szóló hírek folytak, és ennek a hűhónak köszönhetően megsokszorozódott a mobák és az esportok iránt érdeklődők száma. A Steamnek hála bárkihez eljuthat a Dota, és még csak fizetnie sem kell azoknak, akik játszanak vele, hacsak ők maguk úgy nem döntenek.

Évről évre nőtt a látogatók száma, valamint azoké, akiket verseny szempontból érdekelt a játék. A TI 2 még nagyobb téttel indult, ellenben az esemény megmaradt szubkulturális jelenségnek egy specifikus rajongótáborral. A TI 3 is pontosan ilyen volt, viszont ekkor már igazán lehetett érezni, milyen jelentős a globális jelenlét. Ennek fejében a Valve a játékosoknak és a felvett talenteknek köszönhetően összehozta az eddigi legjobb Internationalt. Remek volt a produkció, fordulatosak voltak a játékok, végig szórakoztató tudott lenni, mindezt úgy, hogy ismerte a közönségét. Aztán elérkezett a fordulópont: a TI4, a DAC (Dota 2 Asia Championship) és a TI5.

dota-2-the-international.jpg

A Dota individuális játékos bázisa akkorára dagadt, amire már újabb érdeklődők is felkapták a fejüket, és így begyűrűzött a tévébe. Az amerikai ESPN 2 csatorna műsorra tűzte a TI4 fináléjának közvetítését, ezzel részese lett a főfolyamnak. A tévés sugárzás miatt a szubkulturális érték egyre inkább háttérbe kezdett szorulni és átvette helyét a „professzionális” rendezvényszervezés. Eljött az az időszak, amikor a panelen szereplőknek és a kommentátoroknak egyaránt öltönyben és nyakkendőben kellett megjelenniük, és úgy kellett viselkedniük, ahogy azt egy televíziót néző elvárja. Csipkelődéstől mentesen, egy adott formátumot követő eseményt kreáltak, először a másfél évvel ezelőtti TI-ből, majd a 2015-ös rendezvényből.

Félreértés ne essék: a dresszkód bevezetése és a rendszerezettség a nézők megtisztelése végett vált szükségessé, afféle pozitív gesztusként, de valahogy mégsem ezt éreztük, hanem hogy kezdi elveszteni az identitását az egész. Már nem azért vártuk az Internationalt, amiért régen, hanem mert látni akartuk, milyen léptékben nő az előző évihez képest, milyen új compendiumot és tárgyakat kapunk. A produkció egyre erősebben a tévés sportesemények felé orientálódik, a mai napig háttérbe szorítva azt a baráti hangulatot, amiről a Dota rendezvények híressé váltak. Itt pedig visszacsatolnék arra, amit korábban írtam, mi szerint Newell nem ismeri a közönséget.

Felvették Sanghajba műsorvezetőnek a legtökéletesebb személyt, akit találhattak. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni: Jamest szereti a közösség, a kollégái elismerik a munkásságát, a tehetségét és tapasztalatát. Ő pedig tudta, mire vállalkozik, amikor elvállata az állást és készült rá, hogy mint minden eddigi kínai torna, úgy ez is ki fog siklani. Azonban minden tőle telhető eszközt bevetett, hogy elkerüljék a bukást és bizton állíthatom: más nem tudta volna ugyan azt véghezvinni, mint amit ő. Cserébe pedig félreértések sorozata után egyszerűen kipenderítik a szűrét, majd nyilvánosan megszégyenítik. Valóban akadt nem egy pillanat, amikor átlépte azt a bizonyos határvonalat, ám ez mégis csak barátok között történt annyi különbséggel, hogy több tízezer ember nézte online, akiknek nagy része tudta, mire iratkozik fel. 2GD szellemisége és lélekjelenléte menthette volna meg a bukástól a Shanghai Majort és azzal, hogy őt elbocsájtották kivívták a keménymag haragját. Mindemellett számos Dota-személyiség jelezte publikusan, mennyire nem ért egyet a döntéssel és támogatják Yamest. Még a korábban említett TI 5 host, Paul ’Redeye’ Chaloner is azt nyilatkozta, hogy számára nem jelentett gondot 2GD újbóli feltűnése, és nem érti, miért volt szükség arra, hogy a Major második napján kirúgják őt. (Redeye az indulástól kezdve online követte figyelemmel a sanghaji közvetítést.) Később pedig hozzátette, hogy ő bizony nem repül át Kínába átvenni honfitársa helyét a vezetői székben.

Most bizonyára többen vagytok, akik azon tanakodnak, hogy vajon ha James befogta volna a száját és úgy viselkedett volna, ahogy meghagyták neki, akkor most nem lenne ekkora zűrben. Ez valóban így igaz, viszont a helyzet az, hogy sztoikusan ragaszkodik a saját stílusához, mert tudja, hogy a közönség ezt várja el tőle, erről lett híres, ezért szerették meg. Mások kedvéért nem fog változtatni a módszerein, hiszen azok eddig is működtek, ami pedig nem romlott el, azt nincs értelme „megjavítani”. A ragaszkodásával példát szándékozott mutatni és a drámának köszönhetően sikerült is neki. Tengernyi Dota rajongó szeme nyílt fel és vette észre azt, amit eddig csak sejthetett.

dota-2-tomeg.jpg

Egy kicsit másként

A hiba azonban nem csupán abban rejlik, hogy a Valve erőszakosan igyekszik a mainstream felé terelni a Dotát, hiszen ez egy olyan játék, ami megérdemli, hogy milliók szeressék és ismerjék, ellenben monopóliumot kreáltak egy sokak által szeretett témából. A folytonosan növekvő összdíjazás bevonzotta a mutikat is a bizniszbe, egyre nagyobb érdekeltséget vonva maga köré. A Major-rendszer azonban csupán részben engedi meg a szponzoroknak és a szervezőknek a szabadságot: minden Major event a Valve kezében van és teljes jogú a beleszólásuk a lebonyolításba. Tehát: Kínában a Perfect World megszervezi az egész tornát, kezdve a talentek szerződésétől, a játékosok szállításán át, a hardverek összerakásáig mindent, a Valve viszont megmondhatja, min kötelességük változtatni. A kezükben van a totális uralom. Ez egyrészről ideális, mivel így kézközelben tarthatják a bajnokság minőségét minden szempontból, másrészről bajos, mert görcsösen ragaszkodnak az elképzeléseikhez.

Az Evil Geniuses amerikai csapat kapitánya Peter ’PPD’ Dager rendszeresen készít videónaplókat azokról a tornákról, amikre kilátogatnak; ez alól a trend alól a Shanghai Major sem kivétel. A Major második napjára szánt videóban többek között kis részletekben arról beszélt, miként látja ő az egész 2GD problémát és beleszövi azt, hogy a Valve egy olyan cég, amelyik nem enged a szándékaiból. „Ők döntik el, mit akarnak csinálni, hogyan akarják csinálni és nem hallgatnak másokra csak saját magukra.” – hangzott el a felvételen. Hozzáteszi még, hogy a közönség véleményére adnak és ekképpen formálják az eventjeiket. A probléma viszont ott kezdődik, hogy mint azt tudjuk a Valve-nek nincs strukturált munkamenete, leginkább úgy dolgoznak, mintha egy nagyra nőtt családi vállalkozást vinnének.

Viszont akármennyire remek emberek dolgoznak annál a cégnél mindig lesz legalább egy komolyabb probléma, amibe belefutnak. A rendszerezés pedig kulcsfontosságú szerepet tölt be minden monopolizált piacon, már pedig ebbe az irányba terelik mind a Dotát, mind pedig a CS:GO-t és ha nem változtatnak ezen, akkor csúnya bukás lesz a vége. Egyszerűen nem vihetik tovább ugyan úgy a bizniszüket, mintha „csak” játékokat fejlesztenének, amikor a kezükön alatt a Steam és egy olyan franchise, aminek tavalyi világbajnokságának nyereményalapja meghaladta Wimbledonét. A sanghaji balhé és a 2GD incidens rávilágít erre a gondra, no meg arra is, hogy ideje lenne már PR részleget nyitniuk, hogy végre egy komoly céghez méltóan kommunikáljanak az ügyfeleikkel. Az nem megoldás, hogy Gabe publikál egy-két bekezdéses Reddit posztot. Ezt már rég észre kellett volna venni.

dota-2-logo.jpg

1 2