Ha esportról beszélünk, akkor Magyarországon 2016 mindenképpen a League of Legends éve volt. Nem csupán egyéni játékosaink értek el nemzetközi sikereket és jutottak ki nemzetközi tornákra, de megrendezésre került az ország legelső nemzeti ligája, amelyet maga a Riot szervezett meg nekünk.

Célok és kitűzések

A bejelentést követően először magazinunk League of Legends különszámának hasábjain olvashattatok részletesebben a Magyar Elit Bajnokságról (vagy egyszerűen MEB-ről), ahol George Roth-t, alias Daedalust faggatta Chocho arról, mégis mire számíthatunk.

A Riotnak az a nemtitkolt célja ezzel az újonnan megalapított ligával, hogy kinevelje az első olyan generációt Magyarországon, akik komoly ellenlábasai lehetnek a külföldi csapatoknak és nemzetközi versenyeken is jó eredményekkel végezhetnek. Ugyan most is akadnak sikereink szép számmal, ám ezeknek többsége egyéni teljesítményekre alapul. Ehhez és egy nemzeti ligához pedig mindenképpen szükségünk van arra, hogy legyen legalább 5-6 ígéretes csapatunk. Mindeddig a hazai LoL közösség széthúzó volt. Ha alakultak teamek, azok hamar bedobták a törülközőt vagy cserélgették a játékosaikat egymás között, pontosan úgy, mint a külföldiek esetében.

A MEB-hez hasonló nagyszabású versenysorozat nem csupán motivációként szolgál a számukra, de remek gyakorlást jelent a résztvevőknek. Hazai berkekben élhetik meg, milyen egy értékes téttel rendelkező tornán játszani, amellyel pedig tapasztalatot szereznek. Így amikor megnyílnak előttük a nagy színpadok kapui, pontosan tudják, mire kell felkészülniük.

De ha már a nyereményeknál tartunk, a MEB összedíjazásáról is ildomos szót ejteni. Potom 2 millió magyar forintból álló nyereményalappal indult a torna, amelyből az első helyezett másfél milliót kapott kézhez, a második pedig 500 ezret tehetett a tarsolyába. A többiekről sem feledkeztek meg a szervezők. Akiknek nem sikerült a döntőbe jutni, azoknak hasznos perifériák és hardverek ütötték a markukat, amelyek elengedhetetlenek a sikerhez.

mebhelyszini-3.jpgAhogy a mondás tartja: sok jó ember kis helyen...

Tyúklépésben

Azonban egy, a MEB-hez hasonló nagy projectet nem lehet csak úgy összecsapni, és ezt a Riot is pontosan tudja; nem véletlen tehát, hogy összesen 131 induló csapat játszott végig 1000 fölötti meccsszámot potom 4 hónap alatt. Közülük került ki a legjobb 6. A teamek saját logót és jersey-t kaptak, ki-ki a maga felségjelzésével ellátva. A csapatokról profi fotósok készítettek fényképeket, azonkívül a csapat-címerek grafikáiról és mezeik kinézetéről szintén hozzáértő kezek gondoskodtak.

A végső hatost 2 csoportba sorolták a szervezők. Az A csoportba a Wonder Stag E-Sports, a Team Horizon Reapers és a Crewbest Digiprime kerültek, míg a B-ben a Wild.CoolerMaster, a Rift Esports és a Natio Esports harcoltak meg egymással. A csapatkörök november 6-án kezdődtek meg és egészen a hónap végéig húzódtak, ahonnan az egyenes kieséses elődöntő szakaszba jutott a 4 legjobbnak bizonyuló versenyző. Az első fordulóban a Team Horizon Reapers 3-0 arányban verte el a Riftet, míg a Wild.CoolerMaster és a Wonder Stag párviadala 3-2 arányban dőlt el a pirosmezes csapat javára. Innen jutottunk el a decemberi döntő napjáig.

 mebhelyszini-4.jpgMűszaki hibáktól sem kell tartani, ha van mögötted egy segítőkész csapat

Helyszínszemle

2016. december 11-én, este 5 órától kezdődött el a finálé, ahol a THR és a WILD egy Best-of-5 szériában ütköztek meg. A helyszín a budapesti Docler irodaház volt, azon belül is a színházterem adott helyet a játékosoknak, akik a korábban fentebb már említett egyenöltözékben álltak ki a 200-250 fős élő közönség elé. A döntő bárki számára megtekinthető volt, aki kifizette a 2000 forintos belépő díját, ám a ház limitáltsága miatt csupán kevesen vehettek részt személyesen az eseményen. Így is teltházas volt a rendezvény és akadtak olyanok, akiknek csak a lépcsőkön maradt ülőhely.

Ahogy az várható volt, a produkció nemzetközi szinten mozgott. Személy szerint engem a helyszín felépítését tekintve kísértetiesen emlékeztetett a Katowicében látottakra. Na persze nem a nagyszínpadra gondolok, hanem az expo területén található kisebb, ám ugyanolyan jól felszerelt különítményekre. A játékosok asztalai előtt kijelzők hirdették a csapatok neveit, tüntették fel logóikat és mutatták az állást. Valamint a playerek megkapták a szokásos hanggátló fülhallgatókat és barikádokat állítottak az asztalok széleire a fairplay jegyének érdekében. Köztük foglalt helyet a trófea, ami az esemény logójának öntött változata volt és egyes források szerint kifejezetten nehézre sikeredett.

mebhelyszini-1.jpgMég az előtér is pirosban úszik

Pár technikai bakit leszámítva a közvetítés gondtalanul zajlott, legalábbis mi ezt érzékeltük a nézőtérről. Bent egyedül annyi gondunk akadt, hogy a felső sorokban irdatlan melegben szenvedett a meghívottak tábora. Mondhatni, együtt izzadtunk a játékosokkal. Az eszesebbek az előcsarnokból követtek az eseményeket, ahol falra szerelt kivetítőkön láthatták azt, amit a többiek a kisebb színpad-helyiségben ültek végig. Ugyanitt a szünetekben volt idő kipróbálni az ASUS csúcskategóriás gamer laptopjait, megtekinteni a kiállított hardvereket vagy éppen elmerülni a virtuális valóságban. A szórakozás tehát minden irányból nézve adott volt.

Starttól a finisig

A helyszíni és az otthoni nézőket a Magyar LoLTV csapat szórakoztatta a meccsek castjaival és mélybe menő analíziseivel. Akik pedig mindezt elkövették, azok Thanatos (Kiss Tamás), Darcigh (Békés Márton), Syly (Németh Roland), PierceTheHeaven (Német Ákos) és Buci (Kárpáti András) voltak. A nyitányért, valamint a játék-végi interjúkért a már szóbahozott Daedalus volt a felelős.

A kupa súlyát nem csupán kilóban, de a csapatok elhatározottságának terjedelemében is mérték. Rögtön az első perctől látszott, hogy a két team nem azért tette be a lábát a színházterembe, hogy egymással kekeckedjenek, hanem bizony nyerni akartak. Végeredményben azonban az összetartás győzedelmeskedett.

meb1.png
Északkeleti irányban vonul a monszun

A kék sarokban a Team Horizon Reapers csapata állt, amelynek játokosai már 1 éve együtt játszottak. A tapasztalat sokban hozzátesz kivételes összhangjukhoz, ami kapásból az első mérkőzésen meglátszott, hiszen 17:5-ös gyilkossági aránnyal vitték a game-et. Végig ügyesen pozícionálták magukat és szorosan együtt dolgoztak, hogy bezsebeljék a győzelemhez szükséges killeket.

Mindaddig a pirosban virító Wild.CoolerMaster összeszedetlen csapatmunkával válaszolt és jobb remény híján kétségbeesett playekre fektették a hangsúlyt, amikből semmi jó nem sült ki. Míg a játék elején számos alkalommal elhappolták a THR elől a Sárkányt, addig ők túlfarmolták őket és végül Nashor is az ellenfélnél kötött ki. Ettől kezdve beindult a hógolyó effektus és megállíthatatlan volt a push.

 meb2.png1 kill, 2 kill, 3 kill...

Az első meccset követően valamivel kiegyensúlyozottabban alakultak a game-ek. A széria 2. felében a WILD megverte a THR-t, ami nem kis teljesítmény, hiszen addig a pontig az egész idény alatt egyszer sem kaptak ki. A hajrában azonban nem volt kérdéses, hogy kit illet a győzelem.

A nap zárásaként királyt koronáztunk: 3:1 arányban a Team Horizon Reapers bezsebelte a győzelmet, a trófeát és a zsíros jutalmi összeget. A díjat és az érmeket a Riot munkatársai, név szerint George Roth és Lőrincz Béla adták át.

Vissza! Vissza! Vissza!

Ha úgy gondoltátok, hogy itt vége lesz a történetnek, akkor csalódást kell okoznom nektek. Ugyanis már biztos, hogy a MEB folytatódni fog. 2017 tavaszán ismét visszavárják a megmérettetésre várókat, és ezúttal ismerős arcokkal is találkozni fogunk. Tudniillik legjobb 4 csapat automatikusan meghívást kap a jövőévi kupára, tehát ha törik, ha szakad a THR-nek lehetősége nyílik megvédenie frissen elnyert címét, és a WILD is megkapja a visszavágáshoz járó jogot. 

meb3.pngSrácok, fogjuk meg mind, mert ez egyedül nehéz