Havi szinten is drágul a móka, így néznek ki a PlayStation Plus hazai árai
Nem sokkal a bejelentés után kiderültek a magyarországi árak is, és bizony nem két fillérrel kell majd többet fizetnünk azért, hogy továbbra... tovább
Taika Waititi talpig szakállban: előzetest kapott A zászlónk halált jelent második évada
A Max felfedte, hogy mikor folytatódik a kalózéletre vágyó Stede Bonnet kalandos története, a bejelentés mellé pedig felettébb hangulatos... tovább
Idén már nem fagyoskodhatunk A törvény nevében negyedik évadának főhőseivel
Az HBO megerősítette, hogy jövőre csúszott a premier, így a vártnál később merülhetünk el a Jodie Foster és Kali Reis által vezetett nyomozásba. tovább
Akár a PlayStation Portal is a fa alá kerülhet idén karácsonykor
A Sony bejelentette, hogy mikor kerül a piacra a PS5-höz készült hordozható eszköz, melynek segítségével a szomszéd szobából is nyüstölhetjük... tovább
A csillagok közé emelkedett a Starfield? Az újságírók szerint igen
Több mint 50 teszt összesített pontszáma alapján elmondható, hogy a Bethesda nem hozott szégyent a nevére, és lerakta az asztalra az elmúlt... tovább
Hedonista lázálom lesz a Saltburn, aminek megjött az első előzetese
A Promising Young Woman rendezője újabb alkotással áll elő, amelyben az Eufória sztárja és Joker is feltűnik. tovább
30 év után lehúzza a rolót a Saints Row mögött álló Volition
A Red Faction és a Saints Row sorozatok mögött álló Volition fejlesztőcég végérvényesen bezárta kapuit. tovább
Persze, hogy a Starfield is kap saját Funko POP! figurát
A Funko mindenhol ott van és mindenből figurát (meg pénzt) csinál, szóval várható volt, hogy a Starfield sem marad ki. tovább
A mesterséges intelligencia is besegít a trollok ellen a Call of Duty-ban
Ha be van kapcsolva a voice-chat, akkor mostantól jobb, ha odafigyelsz, hogy miket mondasz egy-egy meccs közben! tovább
Spéci 20. évfordulós kiadással térhet vissza a Beyond Good and Evil
Kiszivárgott egy Beyond Good and Evil: 20th Anniversary Edition kiadás, ami alapján úgy néz ki, visszatér a Ubisoft klasszikusa. tovább
Egy igazi kult-klasszikus indie-játékot ad mától ingyen az Epic
Befutott a legújabb ingyenjáték az Epic Games Store áruházába, ami ezúttal a retró platform-játékok szerelmeseinek kedvez. tovább
Konkrétan padlót fogtunk a Lost Fragment látványvilágától
Vannak nagyon szépen kinéző játékok, meg vannak fotorealisztikusan kinéző játékok – a Lost Fragment az utóbbiakhoz tartozik. tovább
Skinek, bundle-ök, emote-ok – Te mivel turbózod fel a játékaid?
Ma már nemcsak kozmetikai cuccokért, de játékbeli valutákért is elkérhetnek igen szép összegeket, de megéri-e költeni mondjuk egy fényesebb... tovább
Hamarosan újabb State of Play jöhet
A Sony szeptemberben újabb State of Play bemutatót tarthat, legalábbis erről árulkodik egy iparági bennfentes beszámolója. tovább
Jó oka van annak, hogy a Phantom Liberty lesz a Cyberpunk 2077 egyetlen kiegészítője
A CD Projekt RED elmagyarázta a negyedéves beszámoló során, hogy miért nem terveznek több DLC-t a játékhoz – a döntésnek semmi köze az... tovább
Kapaszkodjatok meg: valóban készül a Barbenheimer film
Bizony, a mesterséges intelligencia által kreált előzetes után kiderült, hogy a Full Moon Features tető alá hozza az egész estés filmet, amit... tovább
Mindenki megnyugodhat, már készül a The Elder Scrolls 6
Pete Hines elárulta, hogy már zajlanak a munkálatok a Bethesdánál, ám egyelőre a Starfield élvez prioritást, szóval még évekig ne számítsunk... tovább


